A Fővárosi Fotó Vállalat (Főfotó) Riporteri Osztályának fotóarchívuma közel 150 ezer darabos, és a főváros szocialista kori történetét reprezentálja. A Budapest Főváros Levéltára híradása szerint a rendkívül értékes kollekció a Főfotóval szerződésben álló vállalatok, intézmények és más szervezetek számára készített fényképeket tartalmazza, pontosabban azoknak a Riporteri Osztálynál maradt példányait. Jelentős mennyiségben találunk felvételeket a szocialista korszak fővárosi (és olykor vidéki) gyárairól, különféle üzletekről, szakmai vásárokról, de találunk benne termék-, reklám-, esemény-, város- és tájfotókat, illetve kisebb számban portrékat is.

„A gyűjtemény a hatvanas évektől a rendszerváltás időszakáig tartalmaz fotónegatívokat – vagyis nem előhívott felvételekről van szó. A kollekció már mennyiségét tekintve is egészen különleges forrása a korszaknak, azonban munkatársaink előzetes feltárása azt jelzi, hogy a fotók igen értékes anyagául szolgálhatnak a társadalom-, a gazdaság-, a technika- vagy éppen a fogyasztástörténet kutatói számára” – írják.
„A fotógyűjtemény történeti értéke és fizikai állapota egyaránt indokolja a fényképek digitalizálását, hogy ezzel is biztosítsuk fennmaradásukat és azt, hogy minél előbb online formában az érdeklődők rendelkezésére álljanak. A fényképek rendszerezése, leírása és digitalizálása várhatóan több évig tartó munkafolyamat lesz, de a feltárással kapcsolatos első eredményeket már a következő hónapokban megosztjuk online felületeinken.”
További fotókat a Budapest Főváros Levéltára oldalán találtok!

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
