A harmadik hétbe lépett az önkéntes karanténunk, és bár nagyon szeretek főzni, azért kezd hiányozni az éttermek világa – meg az, hogy csak elém tegyék, amit szeretnék. Különösen vérzik a szívem, ha a sok kiváló helyre gondolok, ahol most félig leállt az élet, és ahol házhoz szállítással próbálják meg menteni a menthetőt. Én magam soha nem voltam nagy rajongója a kiszállításnak – a legtöbb étel szerintem alkalmatlan arra, hogy egy dobozva dugva átzötyögjön a fél városon, mielőtt a tányéromra kerül –, de be kell látnom, hogy az adott helyzetben senkinek nincs más választása. Aki nem akar főzni, az legalább heti egyszer-kétszer rendel, a kiszállításra pedig az is berendezkedett, aki amúgy csúcskonyhát visz, és még a tányért is megmelegíti, mielőtt rácsúsztatja a szuvidált Szent Jakab kagylót a fermentált borsópürével.
És ha már a világ ekkorát fordult, akkor gondoltam, ne aprózzuk el, ne egy átlagos fogást kérjünk a saját konyhánkba, hanem egy olyan étterem menüsorát, amelytől amúgy békeidőben még egy szelet kenyeret sem hozhatnánk el. A tavalyi Gourmet-n debütált Laurel már ott is nagyon megdobogtatta a szívemet a formabontó mini Magnummal, no meg azzal, hogy ki mertek állni a sós bodaggal és a körömpörkölttel, sőt, azóta többször is bebizonyították, hogy ifjú séfjük, Mede Ádám kreatív és újító konyhája mindig jó választás, de most egy különösen ötletes házhoz szállítási lehetőséggel rukkoltak elő.
Az ötlet alapja, hogy foglaljunk magunknak egy asztalt a Laurelbe, ha majd jobb idők járnak. Ehhez kell vennünk egy 15 000 Ft-os vouchert, amit egy kétszemélyes, 4+2 fogásos menüsorral együtt hoznak ki hozzánk. Ha szerencsénk van, akkor maga Mede Ádám. Igen, tudom, a címben azt írtam, ingyen van, de a kiszállított fogásokért valóban nem kell fizetnünk, a vouchert meg felhasználhatjuk később.
Na de lássuk, hogy is néz ki a folyamat!
Egy megadott oldalon elolvassuk a játékszabályokat, és kiválasztjuk azt az áprilisi napot, amikor szkippelnénk a főzést egy kis Laurel-élmény kedvéért. Ha elég korán kelünk, és déli 12 óráig megrendeljük a speciális menüt, akkor már este indulhat a dőzsölés.
Mivel a Laurel békeidőben is fix degusztációs menüvel futott, most is egy előre megadott ételsort rendelhetünk, amit direkt úgy raktak össze, hogy bírja a házhoz szállítást. A futártól egy cipősdoboznál nem sokkal nagyobb kartont kaptunk, kedves üzenetekkel és a menünkkel, amelyet elemeire szedtek és levákuumoztak, hogy mindent olyan minőségben kapjunk, ahogy azt egy Laurel jellegű helytől elvárnánk.
Már maga az összerakás is nagyon mókás – egy papíron le van írva, hogy milyen edényekre lesz szükségünk, hogy körülbelül mennyi idő alatt ülhetünk le enni, a zacskókon pedig ott díszeleg a felirat, hogy mit mivel kell társítanunk – kicsit olyan, mint egy gasztro-IKEA, de a bútorösszerakásnál azért lényegesen könnyebb. És itt kanyarodjunk vissza ahhoz, hogy kevés étel alkalmas a házhoz szállításra: a koronavírus-para egyik tanulsága, hogy igenis meg lehet ezt úgy csinálni, hogy hibátlanul reprodukáljuk az éttermi minőséget, csak éppen vérbeli vendáglátósok és nem ügyes üzletemberek kellenek az étterembe. A tálalás persze nem lesz olyan, mintha hárman dolgoztak volna a tányéron, de az ízek tökéletesre sikerültek.
Az előfutár füstölt vaj és házi kovászos kenyér – és hiába lettünk az elmúlt 3 hétben az egymillió pék országa, ez a kenyér még mindig nagyon odacsap, pláne, ha megkenjük a füstölt vajjal. Ha van otthon Maldon só, akkor azzal is meg lehet koronázni – bár ezt saját kútfőből okoskodtam ki, erre nem volt instrukció. Az előétel füstölt pisztráng kapros krumplisalátával – tökéletes összeállítás, halvány nosztalgikus hullámokat ébreszt a 80-as évek hidegtálainak irányába, mindezt csúcsminőségben. Míg a hideg előételekkel élvezkedünk, pont átmelegszik az ázsiai fűszerekkel készült kacsaleves, amibe keleti cérnametéltet és kacsahúsfalatokat kapunk, és a főfogás is az abszolút klasszikus vonalat képviseli: vajpuha marhaoldalas, amihez roppanós káposztasaláta, hagymás nudli és gulyásesszencia jár. Desszertből kettőt is kapunk: a sóskaramell mousse-t csak a malátás morzsával kell megszórnunk, a petite fours-ot alkotó miniislert, canelét, minimacaront és a Laurel-nyomattal ellátott csokit pedig eltehetjük későbbre is, ha nagyon jóllaktunk.
Ahogy a közösségi oldalak fine dining tematikájú oldalait nézem, a kezdeményezés elég jól bevált, ami nem csoda, mivel összességében tökéletes kis ebédet kaptunk, ami komolyan feldobta a napot – mikor az ember egész nap otthon ül, egy kis íz és illat a külvilágból egész 24 órára képes megdobni az endorfinszintet. Az pedig, hogy vouchert is kaptunk a későbbiekre, egy kis fényt sejtet az alagút végén: bármilyen hihetetlennek tűnik is ez most, eljön az idő, amikor újra kijárhatunk, és nekünk kell házhoz menni a fine diningért – nem fordítva.
