Nyolc éve még nagyon más szelek fújtak – a budapesti gasztronómia korántsem volt olyan színes, mint amilyenné az utóbbi években vált. Az éppen csak pislákoló gasztroforradalom hajnalán, 8 éve nyílt meg az első à table! a Retek utcában. A pult mögött álló francia cukrász-pék azonnal berobbant a köztudatba friss bagettjeivel, langyos péksütijeivel, a hagyományos quiche-ek és a Párizst idéző, francia sütik pedig rendszeresen elfogytak nyitás után 1-2 órával.
Az azóta eltelt években az à table! a város egyik legismertebb franchise-a lett, így ma már Budapest több pontján kaphatunk roppanós héjú bagettet, langyos omlett-tortát – vagyis quiche-t –, esetleg a párizsi desszertszalonok világát idéző süteményeket.
Egy franchise esetében mindig előny, hogy a város különböző pontjain a megszokott ízeket kaphatjuk –még akkor is, ha egy egységeknek más és más a tulajdonosuk – hiszen a recept adott, a pékáruk, kenyerek, sütik pedig ugyanabból az üzemből érkeznek. Különbség maximum abban lehet, hogy mennyire hangulatos egy-egy helyiség – az Akácfa utcai új à table! pedig különösen alkalmas arra, hogy egy lusta napon itt indítsuk a reggelt.
Az à table! pékségeinek hagyományos belsője köszön vissza itt is – nem a kacér kis párizsi bútorokkal és belsőépítészeti megoldásokkal találkozunk, sokkal inkább egy normandiai vagy bretagne-i bisztróban érezzük magunkat a faburkolatú padló és a falakat díszítő konyhai kiegészítők és francia plakátok között. 20-25 ember kényelmesen le tud ülni reggelizni vagy sütizni, de sokan csak elvitelre kérik a reggelijüket.
A legolcsóbb reggelik – akár helyben fogyasztásra, akár elvitelre kérjük őket – a sonkás croissant (990 Ft) – saját sajtos croissant sonkával, hidegen vagy melegítve – a hagyományos, a spenótos-paradicsomos vagy a lazacos quiche (790-1000 Ft/ szelet) a fougasse (790 Ft) vagy a péksütik, a klasszikus croissant-tól (490 Ft) a pisztáciakrémesen (890 Ft) át egészen az erdei gyümölcsös briósig (650 Ft). Ha csak nem rohanunk valahova nagyon, még egy kevésbé ráérős reggelen is megéri leülni a reggelink mellé – egy bögre tejes kávéval és egy sima croissant-nal is tiszta párizsi hangulatba kerülünk, nem beszélve arról, hogy 2 perc alatt átmelegítik nekünk a választott gyors reggelit – mert mégiscsak úgy az igazi. Francia bisztró lévén a kávékínálat miatt nem kell aggódnunk, de ha inkább teapártiak vagyunk, jó minőségű filteres teák közül is válogathatunk, vagy kérhetünk frissen préselt narancslevet a reggelink vagy a salátánk mellé.
Ha jobban ráérünk, akkor pedig indulhat a dőzsölés francia módra – nem párizsi adagokkal. A meleg reggelik két klasszikusból, a croque-ból és az „eggs”-ből, illetve ezek változataiból állnak. A Croque Madame (2590 Ft) önmagában ebédnek is beillik – a három szelet pirított házi briós között olasz főtt sonka, besamel és ementáli van, a tetején tükörtojás, kísérőnek pedig zöldsalátát és koktélparadicsomot kapunk. Az Eggs Benedict (2590 Ft) pedig dupla adag – vagyis két szelet briós és két darab buggyantott tojás van a sonka és a hollandi mellett –, a zöldsaláta paradicsommal pedig itt is jár.
Az étlapon tartine-ként emlegetett meleg és hideg szendvicsek szintén beillenek ebédnek is, mi a nagyon sajtos tartine fromage-t (2590 Ft) kóstoltuk. A nagy szelet kovászos kenyéren friss sajt, cheddar, camembert, kecskesajt, méz és pirított fenyőmag van, és természetesen ehhez is kapunk kiegészítő salátát.
Apropó, saláta: francia bisztróhoz méltóan saláta is van az étlapon, és dicséretes módon nem a jól megszokott cézár vagy rukkolás, céklás, kecskesajtos, hanem izgalmas kevert darabok. Az à table! salátában (2290 Ft) például a friss salátakeverék és a koktélparadicsom mellett édeskrumpli, cékla, csicseriborsó, edamame és avokádó is van az öntet és a kenyérchips mellett – arra az esetre, ha nem omlettre vagy egyéb brunchfogásokra, hanem könnyed ebédre vágyunk.
És természetesen ott vannak még a valóban Párizst idéző cukrászsütemények is, olyan klasszikusokkal, mint az opera, a mille feuille, az eclaire vagy a citromos tart – ha éppen az Akácfa utca környékén jön ránk a cukorhiány, akkor már csak azért is érdemes betérni az á table!-ba!