Pataki Tamás fotóin Budapest elhagyatott helyszínei tárulnak fel. Ezúttal azt mutatják meg, hogy fest a rejtélyes F4-es műtárgy, azaz az egykori Rákosi-bunker néven ismertté vált objektum.
A felszínen csupán pár szellőző utal arra, hogy a Szabadság tér alatt alagútrendszer és atombiztos óvóhely húzódik meg. A szaknyelvben csak "F4-es műtárgyként" emlegetett helyszínen 2018 nyarán mi is jártunk, most pedig Pataki Tamás képein mutatjuk meg, milyen hátborzongató az elhagyatott, gyér világítású földalatti labirintus.
A Rákosi-bunkerként emlegetett objektum 16 emelet mélyen húzódik meg a Szabadság tér és a Zoltán utca alatt. Az építéséről az 1950-es évek elején döntöttek, ekkor a világban a hidegháború tombolt, Magyarországon pedig a Rákosi-diktatúra legsötétebb évei éltük. A bunkert eredetileg a pártelit számára kiépített, 250 fős, lakosztályokkal kialakított óvóhelynek tervezték, amely egy esetleges atomháborút is kibír. De a projektet hamar leállították.
1957-ben már mint a Nehézipari Minisztérium óvóhelyeként folytatódott volna a kialakítása, megszüntetve VIP jellegét, ám ez sem fejeződött be. A szupertitkos óvóhelyet építő munkások maguk sem tudták, hogy pontosan min is dolgoznak, a legtöbben úgy gondolták, a metrót építik – nem is alaptalanul, hiszen a bunkernek kapcsolata van a metró alagutakkal is.
Az objektum az 1980-as években került a BKV kezelésébe, akkor felmerült, hogy a két metróvonal közös irányítótermét itt rendezzék be, de ebből sem lett semmi.
Az enyhén H alaprajzú, kétszintes, 350 ezer négyzetméteres objektum sorsa máig bizonytalan. Számos ötlet és terv született a hasznosítására, gombatenyésztő teleptől kezdve a diszkóig vagy a szuperbiztonságos szerverteremig, de hiába, ma is üresen áll, és csak az állagmegóvási munkákat végzik el, ahogy azt az egykori éjszakai sajtósétán megtudhattuk.