Bár a tengerparttal nem rendelkező országok japán éttermei tartogathatnak meglepetéseket, a Kicsi Japán ennek pont a legpozitívabb oldalát hozza: döbbenetesen friss, lendületes, mégis hagyományos japán ízeket kaphatunk a Corvin negyed árkádai alatt.
A Corvin negyed Üllői úti sarkának árkádjai alatt igazi kis nemzetközi gasztrokomplexum nőtte ki magát az elmúlt pár évben. A semmilyen egzotikumot nem rejtő pizza és gyros mellé májusban beköltözött egy jóval különlegesebb egység is, a Kicsi Japán.
A pár négyzetméteres helyiségben a korábban Japánban, Kínában, Magyarországon pedig a Sushi Oceanben tevékenykedő osakai séf és tulajdonos, Yoshihito Hirose interpretálásában kóstolhatunk bele a japán gasztronómiába.
A pici kis üzletben nincs asztal, csak a fal mentén körben pult és bárszékek – cserébe ebéd közben figyelhetjük ahogy a séf a nyitott konyhában dolgozik. Yoshihito régi vágya volt, hogy egy saját étterme legyen, emellett nem titkolt célja, hogy a magyarokkal megismertesse a japán gasztronómiát, és megmutassa, hogy a „műfűkerítéssel” elválasztott, mustármagból készített, zöldre festett, művaszabis bento-boxokon túl is van élet.
Ez az igyekezet már az éttermen is meglátszik: bár valóban pici, és elég minimalista a berendezés, a falakat körbe japán írásjelekkel ételek és halak nevei, szushiválasztó kisokos és szushievő etikett díszíti, az ételekhez kapott szójaszósztartó kerámiákat pedig a tulajdonos-séf saját maga készítette, akárcsak a halat és kést ábrázoló logót. Az étterem koncepciójában két fontos 'de' van: minőségi alapanyagok, de baráti ár, klasszikus japán ételek, de gyorsabb formában, mint a hagyományos ültetett étkezés.
A kínálat rendkívül széles, megtaláljuk benne a fő szusifajtákat, a különböző makikat, a nigirit, a rollokat és a temakit, van sashimi, előételek, leves és lunchbox is. Yoshihito szerint Japánban a szushi inkább estefele jellemző, akárcsak a shabu-shabu (japán hot pot tofuval, zöldségekkel, hússal és halakkal) amikor az emberek összeülnek, lassan esznek, beszélhetnek, és megosztják az ételt.
Ebédre igazán jellemző a rizsalapú lunchbox – ami tulajdonképpen egy adag főétel körettel. Többfélét választhatunk, az avokádós-lazacos (2680 Ft) teryaki szósszal, nyers lazaccal és sushirizzsel érkezik, nagyon friss, nagyon könnyű, egy miso levessel (450 Ft) együtt tökéletes ebéd. A lunchboxok közül van még marhahúsos (2380 Ft) angolnás- omlettes (2980 Ft) de olyan különlegesség is, mint a libamájas (2980 Ft) vagy a vendégek egyik kedvence, a kai sen don set (2980 Ft), amiben tenger gyümölcsei válogatást kapunk.
A sushikínálat is elég széles, az alap makitól (580-780 Ft/ 4db) kezdve az európai ízlésre reakcióként megszülető kaliforniatekercsen (1880 Ft) keresztül a hagyományosabb darabokig minden megtalálható. A halak rendkívül frissek és nagyon ízletesek, a nigiriket (380-780 Ft/db) egyesével is összeválogathatjuk, de választhatunk egy kilenc darabos nigiritálat (4580 Ft) is.
Yoshihito azt is elárulja, hogy a sushievésnél egyáltalán nem kötelező a pálcika használata, viszont sokan rosszul eszik – nem a rizses alsó, hanem a feltétes felsőrészt kell a szójaszószba mártogatni, mert ha a rizs megszívja magát, akkor szétesik, és nagyon nehezen lehet enni. A szójaszósz egyébként házi: a séf csak az alapszószt veszi meg, ő ízesíti, így kevésbé ecetes és sokkal lágyabb, mint akár egy jobbfajta bolti verzió.
Nagy kedvencünk volt a kevésbé ismert sushi, a temaki is – ennél a sushifajtánál a rizst és a húst/halat/zöldséget egy tölcsér alakúra formázott szushilapba tekerik. Érdemes azonnal megenni, nemcsak azért, mert nagyon friss és finom, hanem mert ha a algalap megszívja magát, már nem lehet olyan könnyen harapni. Mi a kimchis-sertéshúsosat (700 Ft) és a grillezett sajtos-lazacosat (700 Ft) kóstoltuk, mindkettő szuperfriss és visszafogottan, japánosan ízű, és a kettő együtt simán kitesz egy edédet vagy egy könnyű vacsorát.
A séf nemcsak a szójaszószt és az omlettet készíti helyben – sok japán étteremben készen veszik –, hanem a teákat is. Jelenleg négyféle hűtött tea közül választhatunk, van matcha, barna rizs, árpa és sencha tea (350 Ft/ pohár) megkóstolhatjuk a calpist (450 Ft ) ami egy joghurtos alapú, fermentált japán különlegesség, ami az emésztést segíti. Az üzletben nem készítenek édességeket, de a japánok kedvencét, a mochit(680 ft) és pár japán snacket árulnak az üzletben, illetve ha többen megyünk, bevállalhatunk egy üveg könnyed, édeskés szilvabort, a choyá-t (4280 Ft ) vagy sakét (4280 Ft).