Egy rendhagyó vacsorára voltunk hivatalosak a legutóbbi, szeptemberi Gundel-élmény után. Most megtapasztalhattuk, hogy rendezvény és 125 fő esetén hogyan működik a ház, hogy miként zajlik egy ünnep a Gundelben és milyen az, amikor Kalla Kálmán séf, aki 1992 és 2006 között vezette az étterem konyháját és Litauszki Zsolt, a jelenlegi executive chef együtt visznek tányérra tradíciót és kortárs megoldásokat.

Kedd este hét órára érkeztünk a Gundelbe, ahol a lobbiban csupán annyi változott egy átlagos estéhez képest, hogy még többen beszélgettek és sokan nézegették a különleges, csak erre az estére készíttetett kötényeket – ez egy páratlan este, nemcsak a vendégeknek, hanem a dolgozóknak is, legyenek éppen újabban érkezettek, vagy olyanok, akik jól ismerik és dolgoztak is együtt a séflegendával, aki ezen a májusi estén ismét a nagy múltú étterem konyháját erősítette.

A 125-ös számra rímelő koncepciót dolgozott ki a Gundel csapata: csupán egy estére hozták közös platformra Kalla Kálmán urat, aki 1992 és 2006 között volt az étterem konyhafőnöke és Litauszki Zsoltot, aki tavaly érkezett a céghez, hogy tapasztalatával és innovatív vendéglátásával új perspektívákat mutasson. Egy estén két kiváló szakember készített el öt fogást, (a meglepetésekkel együtt igazából hetet) összesen 125 vendégnek.

Nem is olyan régen, szeptemberben jártunk náluk legutóbb, mikor az új executive séfre bíztuk magunkat és egy szép menüt kóstoltunk végig, juhtúró velouté-val, tanyasi csirkével, madártejjel. Ez egy „átlagos” hétköznapra esett, s bár szép számmal ültek a vendégtérben, teljesen telt házzal nem láttuk működni, raádásul ebben a formában pláne nem, hiszen a mostani ültetett vacsorán minden asztalhoz egyszerre érkeztek meg a fogások.

Szép harmóniában, elegánsan, ahogy azt megszokhattuk – pincéreink minden bizonnyal már bevált metakommunikációt használva hangolták össze mozdulataikat, ugyanis a teremben szinte már táncolva, együtt mozogva szolgálták fel az unikális vacsorát. Élmény volt ezt megfigyelni.

Az este házigazdája Gundel Takács Gábor volt – az újságíró és műsorvezető ükapja alapította az éttermet, felmenői az épületben éltek és dolgoztak, ezért evidens volt, hogy őt kérik fel erre a feladatra, hiszen személyes szálak is fűzik a 125 éves étteremhez. Elegánsan építették fel a „programot” – ha hívhatjuk így –, hiszen egy pillanatig sem szakították félbe a vacsorát, a legadekvátabb pillanatokban beszélt kicsit Kalla úr és Litauszki Zsolt is, akik annak ellenére, hogy egy ilyen nagy rendezvényt vittek a hátukon, örömmel szóltak a vendégekhez. Az egész estét, ahogy minden gundeles vacsorát, most is a ház saját zenekara kísért, ugyanazzal a profizmussal, amit már mi is megtapasztalhattunk. Nem harsogják túl a beszélgetéseket és az ízeket, inkább szépen aláfestik azokat.

Az öt (valójában hét) fogásos vacsora egyik kiemelkedő fogása számunkra a selymes és izgalmas csalánvelouté volt, melyet fürjtojással tálaltak. Manapság ritkán szerepeltetik a csalánt, pedig ízletes és sokféleképpen felhasználható – nosztalgiát ébresztett bennünk. A rózsaszínre sütött őzfilé, főtt grízes rétessel és rebarbarával szintén telitalálat volt – szépen készült a vadhús, a legjobb arcát mutatta, és fantáziadús volt a körítés is.

A két kedvencünk mellett érkezett libamájduó, amit a szívébe rejtett aranymazsola és a kápialekvár tett izgalmassá, egy kvázi egyszerűnek mondható, viszont alapanyagában kiemelkedő spárga, ami csupán egy hollandi mártást kapott. Tetszett ez a sallangmentes, szezonális alapanyagot az előtérbe helyező megoldás. A koronát pedig az úgynevezett Túrógombóc Wampetics tette fel az estére, mely egy mézes-epres tisztelgés a híres, nagynevű vendéglátós előtt.

Gyakorlatilag az egész este egy hódolat volt a Gundel név, az étterem története, és a két szenvedélyes séf felé – mi pedig örömmel vettünk részt az ünneplésben. Ajándékképpen a menülapot mindkét séf saját kézzel dedikálta – Kalla úr az emblematikus séfsapkát is rárajzolva, mind a 125 kártyára.