A mai technikai környezetben már nehéz átéreznünk, hogy egykor mit is jelentett a Polaroid fotózás. A kattintás után szinte azonnal látható képekkel, a felhasználó oldaláról a technika egyszerűségével az 1947-es bemutatása óta rengeteget hozzátett, hogy a játékos hobbifotózás széles körben népszerűvé váljon. De vajon mi a létjogosultsága a polaroidnak egy olyan világban, amikor a telefonunk kamerájával már másodpercek törtrésze alatt sokkal jobb minőségű képet tudunk készíteni, amit nemcsak a körülöttünk álló baráti társaság láthat, de az Instára kitéve az egész világ, és a különböző (sokszor épp a Polaroid hatásokkal operáló) szűrővel úgy alakítjuk őket, ahogy nekünk tetszik?
A 80-as, 90-es évek generációja még talán emlékszik arra az izgatott várakozásra, ami egy-egy kép születését megelőzte. Akár az előhívó sötétkamrában, de még inkább a Polaroid kamera elkattintása után: ahogy a formák lassan kibontakoznak a papíron. Ma már a túldigitalizált hétköznapjainkból ez az érzés szinte teljesen kiveszett, de az egyre erősödő analóg nosztalgiahullám valamicskét még visszahozhat belőle.
Bár az eredeti Polaroid gyár 2008-ban bezárt, és egy időre úgy tűnt, a digitális technika elsöpri a filmes és egyéb formátumokat, az utóbbi években szárba szökkenő kézműves és slow-mozgalmak, némi retró hangulattal fűszerezve, úgy tűnik, megmentik ezt is, a Fuji és más márkák is sorban előállnak a magunk instant/instax gépeikkel. Vagy elég csak arra a furcsa keveredésre gondolni, hogy az egyik legnagyobb digitális képmegosztó alkalmazásának, az Instagramnak a logója egy stilizált Polaroid kamera.
A Polaroid 70 - Befejezett jelen kiállítás érdekes együttállása a réginek és az újnak: a 70 éves technológia összefonódása a modern lehetőségekkel. Egyszerre van meg a retró utánérzés és nosztalgia a túlszaturált vagy épp halvány színek, és sokszor bemozduló alakok miatt, és jelenik meg a kísérletező kedv és a modern technikák alkalmazása is. A kiállító alkotók közül többen kiemelik, hogy éppen a nyersanyag kiszámíthatatlansága, a véletlenszerű hibák teszik izgalmassá az alkotási folyamatot, az, hogy a kattintás pillanatában nem mondható meg előre a végeredmény.
A képek nagy része tájkép vagy egyfajta csendélet, esetleg elnagyolt portré, de mindegyik kísérletezek is valamivel: akár a technika nyújtotta lehetőségekkel a kémia szintjén vagy mozdulatokkal, látószögekkel, formákkal. A játékosság és a határok feszegetése és átlépése teszi könnyeddé a kiállítást, és oszlatja el félelmünket, hogy itt valami görcsös művészieskedés lesz.
A kiállítók háttere, képzettsége is nagyon vegyes: boncmestertől a grafikuson át a profi fotósig találunk alkotókat, akik nagyrészt az InstART csoport tagjai, melynek szellemi motorja Tóth Ego(n) István, illetve a Random csoportból, és A Fehér Vera vezette Hibaistáktól is többen részt vesznek a 70 éves Polaroid megünneplésében. A kiállítás egyetlen szervezőelve a Polaroid (családba besorolható) technikai kivitelezés volt, így a közelmúlttól kezdve a nyolcvanas évekig találunk képeket, mindenféle méretben, színvilággal és formában.
A két teremben függő képeket többször is végig jártuk, amíg azon gondolkodtunk, mi is a varázsa ennek a formátumnak. Talán az, hogy a polaroidok kapcsán olyan érzésünk van, mintha beleshetnénk mások életébe: a leginkább hobbifotózásra, családi intim pillanatok megörökítésre használt formátum bensőségessége tudat alatt összekapcsolódott az ábrázolt tartalommal. Valamint felrémlett bennünk a birtoklás és kézzelfoghatóság mámora, hogy azonnal megérinthetjük, a falra kitehetjük az alkotásunkat.
A kiállítás hetente megtekinthető a tárlatvezetések-tárlatbeszélgetések alkalmával az alábbi időpontokban, illetve a Patyolatban megrendezésre kerülő programok ideje alatt és előtte, illetve előzetes bejelentkezés alapján hétköznap délutánonként, valamint tárlatbeszélgetések alkalmával.
Tárlatvezetések és beszélgetések:
- február 17. szombat 18 óra
- február 22. csütörtök 17 óra
- február 26. hétfő 17 óra
- március 6. kedd 17 óra finisszázzsal egybekötött bontás performansz
