Ez is érdekelheti

Kultúra
Elmosódott múlt – Ország Lili és Fábián Noémi Erzsébetváros új galériájában
Bármennyire is a bulinegyed kapcsán kerül elÅ‘térbe, Erzsébetvárost mai napig meghatározza a zsidó múlt. Több projekt is újragondolja mostanában a témát, ezek egyike a SÃp12, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár új közösségi és kiállÃtótere.
Ha a zsidónegyed szóba kerül, legtöbben a Dohány utcai Zsinagógára asszociálnak, amelynek 1931-ben épült új szárnyában kapott helyet a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Itt több kiállÃtás foglalkozik a judaizmussal a zsidó tárgyi örökségen keresztül: az állandó tárlat, a Tamid: Mindig a zsidó hétköznapokat, ünnepeket és életszakaszokat mutatja be szertartási tárgyakkal, könyvekkel, bútorokkal, a 100! 100 év - 100 tárgy pedig a múzeum gyűjteményének alakulását 100 tárgyon keresztül. A múzeum tavaly ünnepelte ugyanis a 100. születésnapját: 1916 januárjában egy Hold utcai magánlakásban nyÃlt meg, mint a zsidó emlékezet megÅ‘rzésének intézménye, és a politikai-társadalmi viszontagságok ellenére folyamatosan gyarapodott.

A tavaly felújÃtott múzeum elsÅ‘sorban a szakrális örökségre és a vallási tematikára fókuszál, de emellett szerettek volna egy képzÅ‘művészeti vonatkozású kiállÃtóteret is létrehozni. Tavaly Ãgy jött létre a SÃp12 Galéria és Közösségi Tér azzal a céllal, hogy a kortárs zsidó művészetet és kultúrát közelebb hozza az érdeklÅ‘dÅ‘knek, és találkozóhelyként is funkcionáljon. Idén január 10-én meg is nyÃlt az elsÅ‘ olyan kiállÃtás, amely a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményének egy művét állÃtja párhuzamba egy kortárs alkotó művével.

Ez pedig Ország Lili és Fábián Noémi Hiányjelek cÃmű kamaratárlata. A két művész több szempontból is hasonlÃt: mindketten felnÅ‘tt fejjel ismerkedtek meg zsidó identitásukkal, és ezek a tapasztalatok utazásokhoz kötÅ‘dnek; valamint az Ãrás gesztusként történÅ‘ megjelenÃtése fontos szerepet kapott művészetükben.
Az ungvári születésű Ország Lili állÃtólag 1944 tavaszán, 18 évesen egy koncentrációs táborba tartó szerelvényrÅ‘l menekült meg. Hogy ez valóban igaz-e, abban eltér a művészettörténészek véleménye, de az mindenesetre igaz, hogy 1959-ben kereste fel a prágai zsidó temetÅ‘t, majd az 1966-ban Jeruzsálemben a Siratófalat, és ezek az élmények nagy hatást tettek rá. A hatvanas évek elején jelentek meg művein a héber Ãrásjelek és betűtöredékek, és ebben az alkotói korszakában született az a Mózes törvénytábláit ábrázoló mű is, amelyet a Magyar Zsidó Múzeum gyűjteményébÅ‘l kiválasztott Farkas Zsófia kurátor.

Ezt a művet állÃtotta párhuzamba Fábián Noémi munkáival, aki 1994-ben végzett az Iparművészeti FÅ‘iskola textilszakán, és fiatalon utazott el Jeruzsálembe a Siratófalhoz. Viaszból megalkotott táblái ehhez az élményhez kapcsolódnak. Érdekesség, hogy tÃz éve nem alkot, hanem pedagógusi tevékenységét helyezi elÅ‘térbe, és a SÃp12-ben látható művek az utolsó munkái 2008-ból.
Fábián Noémi más alkotásaiban is az Ãrás áll középpontban: itt látható tábláin régi levelekbÅ‘l, naplórészletekbÅ‘l származó szövegeket láthatunk, amelyek szándékosan nem olvashatóak, utalva a múlt megismerésének, feldolgozásának nehézségeire. A roncsoltság és a múltfeldolgozás ellentmondásai rokonságba állÃtják Ország Lili látásmódjával: mindkettÅ‘jük identitáskeresése a zsidó kultúra kÅ‘bÅ‘l készült, kÅ‘be vésett emlékeinek megjelenÃtésén keresztül formálódik.
A SÃp12 Galéria és Közösségi Tér kétszintes helyisége régen utazási iroda volt; a kiállÃtás a második emeleten található. Alul a jövÅ‘ben a közösségi programok mellett szeretnének könyvesboltot és múzeumshopot is üzemeltetni.