1936. július 24-én pár perccel 15 óra előtt egy idős, őszes hajú, testes rendőr sétált a Rákóczi úton. Amikor a Berzsenyi utca kereszteződéséhez ért, megállt benne az ütő. Meglátta, hogy a ház sarkán, a kis erkélyek korlátjánál éppen végigreped a fal. Kirohant a Rákóczi útra, és teljes erejéből elordította magát: „Mindenki meneküljön, összedől a ház!” A gyalogosok rohanni kezdtek. Pont időben, mert a ház sarka megingott.
„A következő pillanatban rettenetes robaj hallatszott. Óriási porfelhő takarta el az egész házat, és csak mikor a nagy porfelhő oszlani kezdett, lehetett látni, hogy mi történt” – írta a Pesti Hírlap tudósítója az 1936. július 25-i számban.
A Rákóczi út 73. sarkánál mind a négy emelet két-két szobája a földszintre zuhant. Három üzletet temetett be a törmelék, a romhalmaz a második emelet magasságáig majdnem teljesen eltakarta az alsó részt.
„Ez egy megdöbbentő katasztrófa volt. Egy olyan eset, amire nagyon sokan azt mondták, hogy ilyet elképzelni sem tudtak volna” – mondja Bezsenyi Tamás kriminalista, aki jól ismeri a nagy budapesti katasztrófa körülményeit.
A helyszínről tudósító újságírók szerint a negyedik emeleten rózsaszín vászonhuzatú bútorokat, asztalokat, zsöllyeszékeket lehetett látni, és egy csillárt, amely a mennyezetről függött, a másodikon és harmadikon is megmaradt a berendezés egy része. Az elsőn – a leszakadt fürdőszobaajtón keresztül – egy falra akasztott fürdőköpenyt lengetett a szél. A szemközti üzletből azonnal hívták a mentőket, tűzoltókat és a rendőröket is.
Kitört a pánik
Ezen a forró nyári napon tapinthatóvá vált a félelem a Rákóczi úton. Valaki felsikított. Többen segítségért kiáltottak. Az emberek sírtak, remegtek, rokonaikat, ismerőseiket keresték. Negyedórával később már a helyszínen voltak a Kun utcai parancsokság tűzoltói, pár perccel utánuk pedig a mentők is megérkeztek a Markó utcából. Ekkor tántorgott elő két vérző fejű férfi, akit azonnal elláttak az orvosok. A szomszédos épület alatti bőröndös üzlet alkalmazottjai azért sérültek meg, mert a robajra az ajtóhoz rohantak, ahol eltalálta őket egy lehulló faldarab. Pár perc alatt annyi bámészkodó lepte el a ház környékét, mintha egész Budapest élőben akarta volna látni a tragédia helyszínét.
„A Párisi Nagy Áruház 1903-as leégését követően ez volt a második olyan nagy eset, amelynél részvéttel teli módon mindenki segíteni akart vagy katasztrófaturistaként nézelődött” – mondja az NKE RTK Kriminalisztikai Intézetének tanársegédje. Miközben katonák és tűzoltók azonnal nekiláttak a romok eltakarításának és a túlélők felkutatásának, dr. Russwurm Rezső főorvos és csapata újabb sérülteket talált. Ekkorra már dr. Körmöczy Emil egészségügyi főtanácsos, a budapesti önkéntes mentőegyesület igazgató-főorvosa is megérkezett, hogy segítsen a sebesültek ellátásában.
Járó Ágoston, egy 48 éves kereskedő a homlokán sérült meg. Őt a helyszínen bekötözték. Akkor látták meg a 62 éves pincért, Szlics Mihályt, aki fejsérüléssel feküdt az utcán. Egy 50 éves trafikos nő, egy 58 éves kereskedő és Huszner József szíjgyártó is megsebesült, akárcsak a Rákóczi úton éppen akkor elhaladó villamos vezetője, akit könnyű sérülésekkel vittek a Rókus kórházba. A ház egyik lakójának, a 44 éves Deák Jenőnek a sebeit is be kellett kötözni. Ő, a Nagy és Eichner cég lerakatának üzlettulajdonosa lett a halálház egyik túlélő áldozata és egyben károsultja is, hiszen a negyedik emeleti lakása beomlott. Ennél viszont sokkal nagyobb tragédia érte.
Veszély egyáltalán nincs 1936. július 18-án hétfőn levelet vitt a posta a Magyar Általános Ingatlanbank Rt. Deák Ferenc utcai központjába. Feladója Salzer J. Henrik gépipari kereskedő azt írta, hogy a bank tulajdonában lévő Rákóczi út 73. szám alatti ház első emeleten lakik, és egy hónapja furcsa jelenségre lett figyelmes. Azt állította, hogy szobájának falán repedéseket vett észre, amelyek egyre nagyobbak lettek. Ezt abból állapította meg, hogy cigarettapapírokat ragasztott a lyukakra, amelyek elszakadtak. Mivel nem ő volt az egyetlen lakó, aki szólt emiatt, az Ingatlanbank vezetősége kiküldött néhány embert a helyszínre.
„Két héttel ezelőtt a háztulajdonos Ingatlanbank fölkért arra, hogy egy bizottság élén, mint magánszakértő vizsgáljam meg a házat, mert a lakók panaszkodnak. Láttam, hogy az erkélypillérek meg vannak terhelve. Láttam a repedéseket, és miután az oldalpilléreket megvizsgáltuk, bajt nem találtunk” – magyarázta Enyedi Béla szakértő Budapest alpolgármesterének, Liber Endrének a helyszínen. Nem Liber volt az egyetlen magasrangú tisztviselő, aki megjelent a Rákóczi út 73. előtt. Ferenczy Tibor rendőrfőkapitány és Török János budapesti rendőrfőparancsnok mellett Kozma Miklós, a Darányi-kormány belügyminisztere is a romokhoz sietett, akárcsak Winchler István kereskedelmi miniszter.
A bank válasza július 20-án érkezett meg Salzerhez. Azt írták, megtették a „szükséges óvintézkedéseket a nagyobb bajok elkerülése érdekében”, veszély egyáltalán nincs, senkinek sem kell elhagynia az otthonát.
„A munkálatoknak költségünkre való megcsináltatása ellen, mint hiábavaló munka ellen, tiltakoznunk kell, miután mindaddig, amíg a baj okát nem orvosoljuk, a belső munka elvégeztetésének semmi értelme nincsen, miután azok esetleg megismétlődhetnek. Ugyancsak tiltakoznunk kell a szállodába való költözés ellen is, miután a lakásban veszély nincs” – idézte válaszukat a Népszava 1936. július 24-ei száma.
Az alpolgármester elkérte a levelet a lakótól és elküldte a budapesti királyi ügyészség főügyészének, dr. Polányi Aladárnak kivizsgálásra.
„A bank nem akarta a felújítási munkálatokat addig fedezni, amíg a földszinti üzletek tartoztak a bérleti díjakkal. Az egyik üzlettulajdonos azt nyilatkozta, hogy többször humorizáltak azzal, milyen vicces lenne, ha a ház rázuhanna a Rákóczi útra” – magyarázza Bezsenyi Tamás.
„Hosszú haját meg-megborzolja a szél”
Órákkal a tragédia után még mindig hullott a vakolat és a romok eltakarítása is azzal fenyegetett, hogy a ház épségben maradt része is összedől, mégsem hagyhatták abba. Először vízsugarakkal öntözték a romhalmazt, hogy leülepedjen a por, aztán kezdtek hozzá a romok eltakarításához. Meg kellett tudniuk, van-e a tragédiának túlélője vagy halálos áldozata. Ezzel viszont megnehezítették a felelősöket kereső nyomozók munkáját.
„A helyszíni szemlét azért kellett ebben az esetben nagyon alaposan végrehajtani, mert nem lehetett tudni, hogy bűnügyi helyszínről van-e szó. Ugyanakkor nem volt alkalmas a vizsgálatra, mivel az építészeket és statikusokat leszámítva senki sem tudta megállapítani, mi az, amire figyelni kell. Az elsődleges cselekvés viszont az életmentés, ezért kellett szétpakolni a helyszínt és megszüntetni a romokat. Így az épületnek csak azokból az elemeiből lehetett következtetéseket levonni, amelyek egyben maradtak” – mondja a kriminalista.
Polányi Aladár is megjelent Rákóczi úton, ahol teljesen leállt a forgalom. Sem az autók, sem a villamosok nem közlekedhettek, mert a Kenyérmező utcától a Baross térig lezárták a környéket. Az ügyész azt nyilatkozta Az Estnek, hogy saját szemével akart meggyőződni arról, jó irányban folyik-e a bűnügyi nyomozás, amelyet a ház leomlásának körülményei miatt indítottak. Ő is láthatta, ami ezután következett. Néhány vagonnyi törmelék elpakolását követően egy ember bukkant elő a romok alól.
„A felhők közül derülten süt ki a nap és a közönség rémülten látja, hogy egy elhúzott padlódeszka alól kiemelkedik a leány piros blúzos karja, s mintha a halott segítséget kérne, a magasba emelkedik. A deszkával ugyanis a leány karját felnyomták, és a halott most az utcának hátat fordítva, felemelt kézzel várja elszállítását. A látvány borzalmas. A leány hosszú haját meg-megborzolja a szél” – írta a Friss Újság tudósítja lapja július 24-i számában.
A holttest helyzete alapján látszott, hogy függőlegesen, álló helyzetben zuhant a mélybe. Arca felismerhetetlenné vált, karja, lába eltört, és ahogy később megállapították, a gerince is. Hamar kiderült, hogy a sérült Deák Jenőéknél takarított és éppen a konyhában volt, amikor összeomlott ház. Seprűt tartott az egyik kezében. A lánynak nem sok esélye volt arra, hogy túléljen egy ilyen tragédiát. Amikor a rendőr elkiáltotta magát, hogy mindenki meneküljön, ő azért nem hagyta el a házat, mert nem hallotta, amit mondott. Siket volt.
„Péntek Matildon kívül még egy 39 éves, be nem azonosítható ember halt meg, aki hangszórót keresett a rádiójához. Ő sem hallotta meg a sikongatást, ezért bent rekedt” – teszi hozzá Bezsenyi Tamás. A többi lakó vagy nem volt otthon, amikor összedőlt az épület vagy a posztoló rendőrnek köszönhetően éppen időben ki tudott menekülni a halálházból.
Nappallá varázsolt éjszaka
Egyetlen percre sem hagyták abba a törmelék pakolását. Amikor leszállt az éj, hatalmas reflektorokkal világították meg a helyszínt, hogy minél hamarabb be tudják fejezni a munkát. Száznál több utász és tűzoltó dolgozott a Rákóczi úton, ennek ellenére még másnap délelőtt is emeletmagasságú volt a törmelékhalom. Mivel a faldarabok között értékek is maradtak, amelyeket most nem őrzött senki, a civil ruhás rendőröknek is jutott feladat. Sorra emelték ki az ismert és ismeretlen tolvajokat a tömegből.
„Lassan, nagyon lassan fogy a romhalmaz. Néhányan megsérülnek a mentési munkák közben, a mentők egymás után kötözik be Szabó Gábor, Meskó László, Vanácz László tűzoltókat és Tóth József sofőrt. Kísérteties a látvány: amint a néptelen házban, a lakatlan ablakok mögött lengedezik a függöny és tolvajlámpák fénye villan fel a lakások ablakai mögött, a tátongó réseken keresztül megvilágítva egy-egy bútort, szőnyeget, csillárt vagy képet” – írta meg a 8 órai újság.
Éjszakára a hajléktalanná vált lakók egy részét a bank tulajdonában lévő Continental szállodában helyezték el. Többen a rokonaikhoz költöztek, de volt olyan, aki a házzal szemben lévő Imperial szállóba hurcolkodott, de egyetlen percre sem hunyta le a szemét. Egész éjjel fent volt és a munkásokat nézte az ablakból.
Négyen bilincsben
Miközben a katonák és tűzoltók a helyszínen próbálták menteni, ami menthető, a nyomozók sem pihentek a főkapitányságon. Beszerezték az építési okmányokat, meg a ház alaprajzát, hogy kiderítsék, mi okozhatta a tragédiát, és sorra idéztek be az érintetteket kihallgatásra. Quittner Ervin építésznek is meg kellett jelennie, akinek a tervei alapján pár évvel a tragédia előtt egy egész emeletet húztak a halálházra. A munkát elvállaló kivitelező cég vezetőjének is felelnie kellett a kérdésekre. Mivel az alsó három üzletből az egyiket, a cukrászüzletet éppen átalakították a tragédia napjaiban, az ott dolgozó munkásoknak is be kellett mennie a kapitányságra.
A kihallgatások után Szentiváni Kálmán rendőrfőtanácsos „gondatlanságból előidézett többrendbeli emberölés címén” őrizetbe vette Szende Péter Pált, az Ingatlanbank ügyvezető igazgatóját, a 27 éves Halom István ügyvédet, az Ingatlanbank házkezelési osztályának vezetőjét, Enyedi Béla mérnököt, aki a rendőrségen is ragaszkodott ahhoz, hogy nem talált életveszélyre utaló jelet, valamint a bank műszaki osztályán dolgozó Stein Pál mérnököt. A nyomozók ki akarták deríteni, ki tehető felelőssé a két ember haláláért. Ugyanakkor a helyszín megváltoztatása miatt ez nem volt könnyű. Csak a szakemberekben bízhattak.
„A Rákóczi úti ház esete hasonlít a vörösiszap-katasztrófához. Könnyen meg lehet mondani, kik voltak a tulajdonosok, de azt, hogy ki és pontosan mivel okozta a tragédiát, már sokkal nehezebb. A nagy kérdés az volt, kit kérhetnek fel a nyomozók a szakértői vizsgálatra” - mondja a tanársegéd.
Gyengített keresztmetszett, csökkentett szilárdság
A tragédia másnapjának reggelén egy újságíró várta Horváth Tibor székesfővárosi mérnököt, statikust, a műszaki bizottság tagját a halálház előtt. A férfit kérték fel arra, hogy járja be a helyszínt és derítse ki, mi okozta a tragédiát. Arra kellett választ adnia, hol és mennyiben tér el a felépített ház a városházára beadott építési tervektől. Az első emeleten az utászok éppen a gerendákat tisztogatták az állvánnyal megerősített épületmaradványban, amikor beléptek a házba.
„Már itt is találok eltéréseket a városházán lefektetett terv és a kivitel között. Tömör vastag fal van a tervben és ezt a házat vékony falak határolják” - mondta Az Est tudósítójának.
Nem csak a falakkal volt probléma. A negyedik emeleten, ahol minden lépésnél megremegett alattuk a padló és úgy érezték, süllyednek, jól látszott a mennyezet szerkezeti hibája.
„Az eredeti tervben a legfelső fedél vasgerendái között vasbeton van, itt pedig a legfelsőbb fedél fa. Engedély nélkül építenek, ez a baj. Az üzlet átalakítására, ami valószínűleg a katasztrófát okozta, nem kértek engedélyt. Ha engedélyt kértek volna, vagy a kerületi mérnök úr, vagy én eljöttem volna és könnyen megállapítottuk volna, hogy a ház életveszélyes” – tette hozzá Horváth.
De vajon mit tettek az üzletben, hogy az egész ház beomlott tőle? A kérdésre várniuk kellett, amíg nem lehetett megközelíteni a földszinti üzletek maradványait. Aznap, amikor Miklós Andor lapja leközölte a helyszínbejárást, a 8 órai újság szalagcímben hozta, hogy oxigénrobbanás okozta a tragédiát.
„Értesültem arról – mondotta a polgármester képviselője – hogy közvetlen a házösszeomlás előtt autogénhegesztést végeztek az egyik erkély vasrúdjainál. Ehhez a munkálathoz tudvalevőleg oxigén is szükséges és nagy a valószínűsége annak, hogy e művelet közben az egyik oxigénpalack felrobbant. Ennek a detonációnak az ereje indította meg az amúgy is rozoga épületrész beomlásának folyamatát” – írták.
Egy lakó azt mondta, néhány évvel korábban tűz ütött ki az épületben, és szerinte emiatt veszíthettek a falak a szilárdságukból. Horváth végül minden lehetséges verziót átgondolva megállapította a tragédia okát.
„Gyengített keresztmetszett és csökkentett szilárdság okozta a tragédiát. A portálépítés közben a legtöbb üzletben lefaragtak a falból, hogy bővítsék a helyiséget, így az épület súlyát vékonyabb falaknak kellett megtartania” – ezt már Bezsenyi Tamás mondja, aki azt is hozzáteszi, hogy a cukorüzlet pillére is gyengébb anyagból készült, mint amilyenből szabályos lett volna.
Milliós kárigény „A büntetőjogi felelősséget részben meg lehetett állapítani, de nem tudták egyértelműen megmondani, hogy kik tehetők felelőssé a ház összeomlása miatt. Az viszont tény, hogy polgárjogi igénnyel hatékonyabban lehetett fellépni a bankkal szemben” – állítja a kriminalista.
A Beszkártnak, vagyis a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságnak is jelentős kiadással kellett számolnia. A Rákóczi úti villamoskitérő megépítése nem volt olcsó, emellett egy villamos is megrongálódott a hulló faldarabok miatt. A lakók is pereltek. Az érintettek összesen több millió pengős kártérítési igényt nyújtottak be az Ingatlanbank ellen, amelynek két vezetőjét kiengedték a fogdából. Mindössze a két mérnök maradt bent. Stein Pálnak és Enyedi Bélának kellett felelnie a tragédiáért.
A főtárgyalást négy évvel később tartották. 1940-ben már csak Enyedi Béla állt a vádlottak padján, aki akkor került a halálházzal kapcsolatba, amikor repedeztek a falak. Ennek ellenére mást nem vádoltak meg a gondatlansággal. Nem vizsgálták, hogyan lehetséges, hogy a falak ilyen állapotba kerültek, és miért nem javíttatta meg ezeket a tulajdonos. Bár Enyedi felelősségét senki sem vitatja, a szakértő hiába próbálta újra és újra megmagyarázni, hogy Szende Péter Pál és Halom István küldte a Rákóczi útra, a bíróságon nem törődtek ezzel, pedig az egyik koronatanú vallomása is azt igazolta, hogy egyértelműen a pénzintézet tehető felelőssé a tragédiáért.
Megdöbbentően enyhe ítélet született. A mérnök 6 heti fogházat és 1000 pengős pénzbüntetést kapott 2 ember halála és 9 ember megsebesülése miatt, amelyből 4 élete végéig rokkant maradt. Benke Imre rendőr őrmestert, aki viszont megakadályozta a nagyobb tragédiát, kitüntették. A hősnek 129 pengőt adományozott a rendőrfőkapitány. 1936. július 26-án egy cikk jelent meg a Népszavában. A budai Fő utca 26. alatti épület lakói már hetekkel ezelőtt arra panaszkodtak, hogy a házuk falai repedeznek, és meg kellene javítani.
