Így kezdődött és szökkent szárba egy páratlan karrier – Maurer Dóra kiállítása a Képzőn

Maurer Dóra az MKE-n tanult, és itt tanított is annak ellenére, hogy itt nem kapott diplomát. Szorosan kapcsolódik a Képzőhöz, ahol most azt az utat mutatják be ritkán vagy soha ki nem állított alkotásokkal, ahogy kibontakozott egyéni látásmódja, és ahogy fantasztikus rajzkészséggel, mesterségbeli tudással rendelkező grafikusként eljutott az akcióművészethez és konceptuális kifejezési formákhoz.

A mostanihoz hasonló válogatás még nem volt az életművéből, a középpontban a sokszorosító grafika és a rézkarccal készült nyomatok állnak, és időben a 70-es évek végéig fedi le az életművet. Ezekben a kuriózumnak számító, kezdeti munkákban olyan művészetelméleti dilemmák, problémák merülnek fel, amelyek későbbi művein is visszaköszönnek. Nagy részüket maga a művész bocsátotta az egyetem rendelkezésére.

Mivel rézkarcokról van szó, ne számítsunk látványos, magával ragadó műalkotásokra – ezekhez a művekhez közel kell menni. Sőt, mivel az idén nyolcvanéves művész ragaszkodott hozzá, hogy letisztult stílusát ne zavarják meg falszövegekkel, nem sok kapaszkodót találunk magyarázatként, hacsak a bejáratnál található hordozható leírásokat nem visszük magunkkal. De a legjobban akkor járunk, ha részt veszünk valamelyik tárlatvezetésen, ugyanis így kaphatjuk a lehető legátfogóbb képet arról, hogyan is vált Maurer Dóra a kortárs magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakjává. Minket Révész Emese, a kiállítás kurátora vezetett körbe, és a látottakhoz fűzött magyarázatai rendet tettek a fejünkben.

A digitalizált világban nehéz is megérteni a sokszorosító grafika műfajait, köztük a rézkarcot, amely már az alkalmazottból a művészi grafika terepére szorult. Maurer Dóra ennek a nagy tradícióval rendelkező műfajnak lett mestere: 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán képgrafika szakon. Elmondása szerint halálosan unalmasnak találta az iskolát: az akadémikus realizmus mellett jobban érdekelte a kísérletezés, újszerű technikája és expresszív realizmusa miatt harmadéves korában felmerült eltanácsolása is. Szemléletében a kibontakozó szürnaturalizmus képviselőivel, Lakner Lászlóval és körével érzett rokonságot – az ekkor a festészetben használt újszerű megoldásokat egyedülálló módon helyezte át a grafikába.

Az első teremben megtekinthetjük diplomamunkáját, amelyet nem fogadott el a bíráló bizottság, pedig a Mindennapok című, nyolc lapos rézkarc-sorozat témájában nem volt semmi polgárpukkasztó. A kitűnő technikai tudásról tanúbizonyságot tevő stiláris megformálás, a különféle erősségű maratások és az idegen anyagok (elsősorban különböző szövésű textilek) lenyomatával létrehozott sajátos felületek túl „modernek voltak”  a bírálóbizottságnak; bár a mesterek megemelték a kalapjukat, a minisztérium képviselője vétót emelt ellene, mondván: „az ilyen szemlélettel nem érthet egyet.” A sors fintora, hogy Maurer igazi „sztárrá” válva 1990-től az egyetem festő tanáraként dolgozott  (diplomáját utólag kapta meg), 2008 óta a „Professor emerita” cím viselője.

A főiskola után a hatvanas években egy szál hátizsákkal beutazta Olaszországot és Görögországot, magába szívva a mediterrán életérzést, és ettől megihletve, az elbeszélő képalkotást maga mögött hagyva a szürreális, mágikus, képzeleti tartalmak irányába fordult. Ezeknek legjelentősebb példái a második teremben kiállított két sorozat, a Pompei-ciklus és Az este képei. Ne feledjük, hogy még mindig arról a bonyolult technikáról van szó, amely során a maró anyagban áztatástól is függ az eredmény, és a véletlen előre kiszámíthatatlan képi hatásokat eredményezhet. Révész Emese szerint rengeteg benne a titok, a kiszámíthatatlanság, ez adja varázsát – a racionális tudás és irracionális kettősége, az anyag uralása és szabadságának kitapogatása alakította Maurer Dóra egész pályáját. Miközben folyamatosan kísérletezett a rézkarccal és a különböző felületekkel, a kor művészeihez hasonlóan a Képcsarnoktól érkező megrendelések biztosították megélhetését.

A 70-es években pedig még a hagyományos képalkotástól is elszakad, és akcióművészetében magát a médiumot, a nyomhagyás mikéntjét kezdi vizsgálni. Korábban is izgatta, hogy mennyi véletlen és hibalehetőség adódhat ebben a műfajban, milyen sok hatás módosíthatja a lemezt és a végeredményt, most már tudatosan ki is használja ezeket. Fordulópontot jelentett például a magyar grafikában, mikor egy bérház tetejéről leejtett egy alumíniumlemezt, majd az ütközés következtében roncsolódott lemezt lenyomtatta. Dokumentálta a lemezzel történő folyamatokat, a nyomhagyást,  és ezentúl nem a lemezt ékesítő rajz, hanem maga a lemez került a középpontba. Különböző anyagokat emel be a műalkotásba, hörcsögszőrtől elkezdve falevelekig.

A bejárat ebbe a harmadik, konceptuális munkákat bemutató terembe vezet, ezért érdemes rögtön a hátsóba kanyarodni, ahol a legelső munkákat állították ki, hogy időrendben haladva ismerkedhessünk meg Maurer Dóra életművének első 20 évével.

Életrajz (forrás: MKE)
Maurer Dóra Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, professor emerita. 1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1967-től 1996-ig Budapesten és Bécsben él. 1987-1991 között a budapesti Iparművészeti Főiskola vendégtanára, 1990-től 2007-ig pedig a Képzőművészeti Főiskola (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) Festő Tanszékének tanára, 2013-tól Doktori Tanácsának tagja.

Grafikáival több nemzetközi díjat nyert. Fontos csoportos tárlatokon szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában, a Műcsarnokban, a Budapest Galériában, Bolognában, Bécsben, Kölnben, Berlinben, Barcelonában. Számos egyéni kiállítása volt Budapesten az Ernst Múzeumban, a Budapest Galériában, a Ludwig Múzeumban, Veszprémben, Bécsben, Utrechtben, Stockholmban, de olyan emblematikus kiállítóhelyeken is szerepelt, mint a Museum of Modern Art, New York (1985, 2015), a Centre Pompidou, Párizs (2010), a 12. Isztambuli Nemzetközi Biennále (2012), a Museum Ritter, Németország (2014), a The Museum of Fine Arts, Houston (2014) vagy a Whitechapel Gallery, London (2015). 2016-ban a legendás White Cube Galéria rendezett számára egyéni tárlatot a brit fővárosban.