Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Gasztró

Egy hónapon keresztül most a Deák téri Bamba Marhában is kipróbálhatjuk a smash burgereket

Pop-up smash burger hónap a Bamba Marhánál – a Deák téri egységben megkóstolhatjuk, hogyan kódolták Jancsa Janiék a legújabb burgertrendet.

Gasztró

Hekkezés és fröccsözés egy „egyszerű helyen” – a Zöld Küllőben jártunk

Mintegy három hete nyitott a Vajdahunyad váránál egy hely, amely kicsit a római-parti hekkezések emlékét és a balatoni fröccsözések hangulatát próbálja megidézni. Vízpart nélkül ugyan, de zöldövezetben, árnyas fák tövében, madárcsicsergéssel és diszkrét zenével. Zöld Küllőnek hívják.

A Városliget évtizedek óta igazi társadalmi gócpontnak számít, gondoljunk csak a megboldogult PeCsára, a legendás bolhapiacokra, a vurstlikra, vagy bármelyik, itt rendezett sportos dzsemborira. A budapesti vizes világbajnoksággal egy időben elrajtolt ZöldKüllő is próbál valamit tenni a városligeti közösségi életért, például azzal, hogy egyszerre lehet opció a teáját otthonról elhozó, és itt elkortyolgató nyugdíjas nénitől kezdve a közeli Dózsa György úti öltönyös irodistán át a bringás, gyerekes, kutyás fiatalig.

„Egy trafóház működött itt előttünk, amiből később iroda lett, mi pedig igen gyorsan, 8-10 nap alatt rendeztük be a Zöld Küllőt, hogy aztán soft opening helyett rögtön >>hard openinggel<< megnyissuk” – mesél a kezdetekről Szekula László, a többek között a MészárSteakből ismert tulajdonosok egyike (DallosFerenc a másik), és ugyanazzal a lendülettel folytatja is tovább: egyszerű helyet akartak, ahol a szó szoros, és átvitt értelmében sincsenek korlátok. A név egyébként csupán félig utal a Városligethez ezer szálakkal kötődő biciklisekre, ugyanis a zöld küllő a szomszédos óriás platánfán fészkelő, talán egyik legszebb madár is egyben.

A bútorzat egy része újrahasznosított anyagokból készül, vandál-, és időjárásbiztos, de aki nem ragaszkodik a székhez és az asztalhoz, nyugodtan héderezhet a fűbe leterített pokrócán és rendelhet a szolid szeszesital-választékból (mert azért mégsem kocsmáról beszélünk), vagy a folyamatosan bővülő étlapról. Utóbbin a hamburger, a hekk és a helyi specialitás, a Zöld Küllő saláta számít zászlóshajónak, de nyár lévén meghatározó szerep jut a kánikulában mindig másodpercek alatt lecsúszó belga meggyes sörnek is (Mort Subite Kriek, 850 Ft).

A szándékosan nem túllihegett, bisztró jellegű konyha a szinte már kötelezőnek tűnő street foodra épül, de hamarosan vérbeli egytálételek is pózolnak majd az étlapon. Az ételek 1400 forint körüli áron mozognak, pontosan ennyibe kerül például a vaslapon sült kolbász mustárral és házi lepénnyel, amelyből előbbi enyhén fűszeres és zsírtocsogástól mentes, tehát bőven megfelel egy könnyű nyári ebédnek, mint ahogy a már megénekelt, rántott bordacsíkokkal és füstölt sajttal tálalt saláta (1890 Ft) is a „kánikulában pont elég” kategóriába tehető.

Fajsúlyosabb ebédre/vacsorára vágyóknak a sertés- és marhahúsból összepakolt hamburger jó választás lehet (1400 Ft), akárcsak a mindig nehéz műfajnak számító, kellemesen omlós sült hekk (1890 Ft), amihez szintén jár a házi lepény, extraként pedig a kovászos uborka. Érdemes még kipróbálni a karakteres ízű, bio alapanyagokból készült "zöld kávéjukat" is.

A távlati terveket illetően hamarosan feltűnik az étlapon a napi menü, valamint jó hír a bringásoknak, hogy kerékpárszerelő műhelyt helyeznek üzembe, illetve a kellemes nyáresték elengedhetetlen részeként élő zenés produkciókra számíthatunk majd a Városliget legújabb szereplőjétől, amely akár a betondzsungelből a zöldövezetbe menekülők meghatározó helye lehet a jövőben.

Hasonló tartalmak

Gasztró Szponzorált

Új étlap, különleges koktélok az ARAZ Étteremben, és egy mesés szecessziós kávézó a galérián

A közel 15 éves ARAZ Étteremben beszélgettünk Barka Áron séffel, kipróbáltuk a kedvenceket, a mesés kávézó pedig visszarepített az időben.

Gasztró

IN TOWN Hotpot

A kínai gasztronómia sharing conceptjeként ismert hot potjáért nem is kell messzire menni, hiszen a kőbányai Monori Center az egyik legautentikusabb étteremmel mutatja meg a kínai ételek sava-borsát.

Gasztró Szabadidő

Vendégségben a Walter Rózsi-villában

A Walter Rózsi-villa egy híres operaénekesnő otthonaként, egykor nagyszabású fogadások és díszes összejövetelek impozáns helyszíne lehetett. Március 9-én, a primadonna egykori villájában ismét a vendéglátásé lesz a főszerep: az Onyx Alkotói Közösség tagjai a meghívottak három tematikus programra.

Gasztró

25. Országos Étterem Hét

A jubileumi, 25. alkalmat ünnepelve tavasszal a szokásosnál hosszabb ideig várja majd a vendégeket az Országos Étterem Hét rendezvény. Március 7. és 24. között országszerte 177 étterem várja a vendégeket, akiknek figyelméért fix, rendkívül előnyös árú, válogatott menüsorokkal, izgalmas fogásokkal és alapanyagokkal versengenek a helyszínek és a séfek. A Top kategória 5900 Ft-tól, a Prémium kategória 7900 Ft-tól, az Exkluzív kategória 9900 Ft-tól kínál 3 fogásos menüsorokat.

Neked ajánlott

A