Az Operettszínházban egy kiállítás állít emléket az épület első blikkre zűrzavarosnak tűnő történetének. Molnár Dániel színháztörténész, a pesti szórakoztatóipar történetének szakértője, a kiállítás kurátora szerint a mulatók iránti igény együtt járt Budapest világvárossá fejlődésével és a szórakozni vágyó polgárság megerősödésével. Beköszöntött a színházi vállalkozók kora, és bár nem hagyományos színdarabokat játszott, a Somossy Orfeum küllemében igyekezett felzárkózni a komoly játszóhelyekhez: az épületet a híres bécsi tervezőpáros, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervezte. „Nem széksoros, hanem asztalos berendezésű volt, és fogyasztani lehetett a nézőtéren, plusz szeparék, és különszobák is épültek hozzá. Ez lehetett az első >>minőségi<< megjelenésű mulatóhely” – részletezte lapunknak Dani. Egy ilyen „cifra palota” fenntartása azonban rendkívül költséges volt, nem csoda, hogy megbukott.
Somossy Károly próbálkozása után az intézmény Fővárosi Orfeum, Pavillon Mascotte, Fővárosi Kabaré, majd 1920-tól újra Pavillon Mascotte név alatt futott különböző vezetőkkel. 1922-ben a Budapesti Operettszínház épületét Ben Blumenthal, a Vígszínház tulajdonosa leválasztotta és színházzá alakította, míg a Mascotte tovább működött kabaréként. A nemrég lezárult felújítás ezt az 1922-es állapotot idézi fel.
1928-ban a korszak „fekete vénusza”, a világhírű Josephine Baker is táncolt a színpadon, de még ez sem volt elég az aktuális tulajdonosok csődbe menetelének elkerüléséhez. Molnár Dániel azzal magyarázta a sorozatos bukásokat, hogy ebben az időben rendkívül nehéz volt profitot termelni a főleg magánvállalkozások által működtetett szórakoztatóiparban. 1945-ig csak a Nemzeti Színház és az Opera kapott állami támogatást, ráadásul a közönség ízlése a huszadik század technikai fejleményeivel együtt nagyon gyorsan változott, nehéz volt kiszolgálni.
A mulató a harmincas években Moulin Rouge néven mégis fénykorát élte kabarékkal, revüműsorokkal és olyan sztárokkal, mint Alfonzó, a Latabárok, Feleki Kamill vagy Kiss Manyi. Ekkor a Nagymező utca másik oldalán állt a híres Arizona is, és ez volt az úgynevezett „görlök” fénykora, akikről ebben a cikkünkben lehet részletesen olvasni. Molnár Dániel szerint színházszakmai berkekben nem örvendtek nagy presztízsnek, a születési- és pénzarisztokrácia azonban előszeretettel dőzsölt a lokálokban, ami mindenki másnak csípte a szemét. „A háború után a –nemcsak a kommunista, de a – baloldali pártok retorikájában is bűnfészekként hivatkoztak az éjszakai életre” – mondta, hozzátéve, hogy okkal: a legtöbb korszakban, ahogy ma is, az éjszakai élet és az alvilág sok ponton összefonódott.A fénykornak a zsidótörvények vetettek véget, 1941-től Vörös Malomra magyarosodott a mulató neve, a háború után Budapest Kávéház, majd Budapest Táncpalota, a hatvanas évek végétől pedig ismét igényes, profin összerakott showműsorokkal Moulin Rouge néven működött az épület egészen a rendszerváltásig. 2000-ben történt egy sikertelen kísérlet az eredeti funkció betöltésére, aztán beköszöntött a már ismert diszkókorszak.
A főváros vezetése a kulturális hasznosítás mellett döntött, ezért 2015-ben bezárta és átalakította a szórakozóhelyet. Az egykori Moulin Rouge színpadát kibővítették, kivették a szeparékat és mobil nézőteret hoztak létre, valamint megújult a színház előcsarnoka, ahol Teátrum Café néven kávézó várja a vendégeket. Április 20-án aztán a Budapesti Operettszínház mintegy száz év után újra összenyitotta főépületével az 1922-ben leválasztott épületrészt, ami a színház kamarajátszóhelyeként Kálmán Imre magyar zeneszerző nevét viseli, és bekapcsolódik a zenés színház vérkeringésébe.
