A Babel Budapest a város egyik legjobb étterme. Akkor is, ha megírja a nemzetközi sajtó, ha bekerül a legnívósabb, etalonként kezelt kalauzokba, és akkor is, ha nem. Egy legfelsőbb kategóriákban mozgó luxusétteremről beszélünk, ahova többnyire nem azok foglalnak asztalt, akik ezzel fel szeretnének vágni, hanem azok, akik értik a gasztronómiát. Nem a becsekkolás számít, hanem az, hogy egy vacsora után az tudják mondani: valami olyannal találkoztunk, ami kuriózum, ami ritka és követendő példa.
Mikor Langer Gábor és Veres István vezetésével az új babeles konyhai csapat összeállt, a monarchia-béli konyhát jócskán felülírták erőteljesebb erdélyi inspirációkkal. Így jelent meg az asztalunkon a Békás-szoros, kóstolhattunk "rozsdát", és lehettünk részesei egy olyan gasztronómiai élménynek, amit interaktívnak hívhatunk. Mert mi törhettük össze az "avart" mozsarunkban és nekünk kellett kettéhasítani a rozsdát is. Egy étlapbővítésnek már tanúi lehettünk az új babeles időszámítás alatt, s most a második ilyen felvonásra voltunk hivatalosak. A kedvenceket szerencsére nem bolygatták meg, csupán olyan új szereplők csatlakoztak, melyekkel ismét bizonyíthat az étterem, ami hivatalos adatok szerint újrahúzása óta 50%-kal növelte látogatói számát.
A Babel fontos pillére a Kárpát-medence borválasztéka, s ebben jó kalauz lehet Blazsovszky Péter vezető sommelier. Nem a megszokott iskolát követi – ha megtetszik neki egy-egy tétel, akkor próbál beszerezni belőle néhány palackkal, hogy aztán a konyhán a srácok ételeinek i-jére feltegye a pontot. Volt olyan eset, hogy tényleg csak limitálva jutottak hozzá egy borhoz, melyre aztán idők múltával találtak olyan ízkombinációt, amihez hozzá tudták párosítani. Mivel a konyha és a sommelier remek harmóniában dolgozik együtt, minden különlegesség helyet kaphat. Tiszteletteli szakmaiságról árulkodik, hogy Péter szerint "Az étel keresi a bort", míg Veres István nem kertelt: ha egy topétteremről beszélünk, a vendégeknek érezni kell a séf személyiségét. Ha az ő szerény, mégis nagyon elhivatott egyéniségét nézzük, ez abszolút így történik a tányérokon. Az első falat után hátradőlhetünk, hogy megérkeztünk.
Elsőként füstölt pisztrángot kóstoltunk, mely kovászolt retekkel és marhaínnal érkezett – minderre pedig koronaként kerültek a szabálytalan, textúrára ropogós zuzmók. Hlatky-Schlichter Hubert szellemesen megjegyezte, hogy zuzmóvadászatra indultak Erdélybe, hogy aztán a Babelben megmutassák, hogy a szimbiózisból születő organizmusok milyen gasztronómiai értékkel bírnak. Lágy és elegáns volt a füstölt pisztráng, de egyértelműen a zuzmó édeskés, semmihez sem fogható aromája dominálta le a fogást. Az olaszliszkai hárslevelűvel táncolva olyan ízélményt nyújtott, amire nem számítottunk volna. Kettős érzet volt, ahogy ez a nagyon természetes hozzávaló saját aromája percekkel később is gondolkodásra ébresztett. Mint amikor rájössz, hogy mi a különbség egy niche parfüm és a sima drogériás illatok között – tartós, semmihez sem hasonlítható luxust érzel. Ez történt ennél az előételnél is, mindez pedig ugye úgy, hogy bizony a zuzmók nem több tízezer kilométerről érkeztek hermetikusan elzárt dobozban, hanem Erdélyből, közvetlenül a természetből.Folytatásképp a borjúbrízt csalánnal, fermentált almával tálalták, melyhez ismét az említett hárslevelűt párosították. Péter szerint az az igazán érdekes ebben, hogy tényleg nem a bor dominálja le az ételt, hanem a háttérből csendesen, de karizmatikusan kíséri azt, és ezért simán két különböző fogás mellé is jól megy. Ugyanolyan hőmérsékleten, ugyanolyan pohárban kínálva. A csalán "zöldségét", a bríz lágyságát jól ellensúlyozta a kicsit savanykásabb alma. A következő új fogás a báránynyak lett, melyhez úgynevezett tört zöldségek, házi levendulás sajt, érkezett, s az egészet egy tejropogóssal fejelték meg, mely a tányér leglátványosabb eleme lett. Hozzá a Kvaszinger 2013-as birtok furmintja érkezett. Ismét megjelent a jellegzetes bábeles "hangos" elem – vagyis a tejropogóst kézzel haraptuk a kiváló bárány nyakhoz.
Az új desszertjük a Hófehér, mely egy bodzából, rebarbarából és paradicsomból álló kiváló édesség. Savanyú-édes, habos, lágy és nagyon friss egyben. Az apró mézvirágoknak pedig itt is nagyon örültünk. Ahogy ismét a vendéglátásnak is. Ha valaki komolyabban érdeklődik a gasztronómia iránt, vagy csak nagyon lelkes laikus... azt kívánjuk, legalább életében egyszer legyen egy hasonló élménye.
