A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából, február 26-án avatták fel Budapest-Ferencváros Vasútállomás és a Könyves Kálmán körút közötti területen a monumentális méretű Malenkij robot emlékművet. A köztéri műalkotást, mely a nagy vihart kavart Szabadság téri emlékművet készítő Párkányi Raab Péter szobrász és Birkás Gábor építész munkája, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány állíttatta a Gulág-emlékév zárásaként. Az egykori MÁV betonbunkerből és szobrászati alkotásokból összeszerkesztett együttes a “300 ezer bírósági ítélet nélkül elhurcolt magyarnak" illetve "a málenkij robot összes Kárpát-medencei áldozatának emlékét” hivatott őrizni. Nem véletlen a helyszín választás, hisz a IX. kerületi pályaudvar számos fogolytáborba tartó szigorúan ellenőrzött vonatot látott a '40-es években.
A területet két irányból közelíthetjük meg gyalogszerrel: a vasútállomásról vagy a Hungária körút felől érkezve – a legközelebbi villamosmegálló a pályaudvar nevét viselő az 1-es vonalán. A látványt uralja a hatalmas, 4 emeletnyi betontorzó, melyből két oldalán kilóg kb. 7 méteres magasságban fél-fél vasúti teherkocsi. A lebonthatatlan vasbetonkocka egyébként egy háromezer fő befogadására alkalmas, másfél-két méter falvastagságú ólomlemezekkel megerősített vasúti óvóhely 1962-ből. (Az emlékhely továbbfejlesztéseként múzeumot terveznek a belsejébe).
Előterében egy szoborcsoportokkal összekomponált vagont helyeztek talapzatra – ez nevezhető az installáció fő alkotásának. Mellette az “úgy maradt” 55 éves betonszörny frontjáról láncokból és szögesdrótokból alkotott rozsdás “fémzuhatag” hull alá a tetőről egy fémmedencébe. A szobrásztól megtudtuk, hogy a közeljövőben valódi vízesés fogja kiegészíteni.Körbejárva virtuális betekintést nyerünk a középpontba helyezett járműbe: a domborművekről a vagonba zsúfolt, elgyötört más-más társadalmi társadalmi rétegből érkező áldozatok tragikus alakjainak fájdalmas és szomorú tekintete kísér minket. A pillanat megörökíti a szélposta jelenségét: a bevagonírozottak ablakon kidobott cédulákkal próbálták megüzenni hozzátartozóiknak merre járnak és hová tartanak. (Voltak olyan családtagok, barátok, akik egészen Záhonyig próbálták kísérni a szerelvényt.) A szobrász a bronzcédulákra az embertelen körülmények közt elveszni látszó, egyben felértékelődő fogalmakat írt fel: ölelés, béke, remény, ima, hit, szeretet, haza. A kocsi elején helyet foglaló három főalak a soha vissza nem térő, szertefoszló, semmibe vessző embereket szimbolizálja. Környezetét murva, kis kockakő és fapalló együttese szegélyezi, melyeket a nyugodtabb szemlélődéshez egy rozsdás padsor tör meg, ahogy a csendet is a háttérben elközlekedő vonatok zakatolása, újabb dimenziót adva az emlékhelynek. Az alkotók szándéka az volt, hogy az esti órákban a fényvetők megvilágításában legyen legkifejezőbb az emlékmű, mely mindössze 2 és fél hónap alatt készült el.
Az oroszul “kis munkát” jelentő Málenkij robot jelszavával gyűjtötték össze 1944-45-ben a fővárosban, majd vidéken a rendszer ellenségeinek bélyegzett embereket. Legtöbbjüket hosszú évekig tartó szibériai rabszolgamunkára ítélték. A deportáltak közel egyharmada nem tért többé haza: nem élhették túl a tábori körülményeket, az ellátás és a higiénia hiányát, az alultápláltságot, az embertelen, megerőltető munkát és a teljes reménytelenséget. Az eredeti elképzelések szerint a 2000 érintett Kárpát-medencei település neve is felkerült volna az emlékműre, de ez a fizikai korlátok miatt meghiúsult. Amennyiben szeretnénk hiteles beszámolókat hallani, érdemes végignézni Sára Sándor Nehézsorsúak című 14 órás dokumentumfilm-sorozatát.
