Mint korábban megírtuk, hatalmas beruházásra készül a Közép-Európai Egyetem (CEU) az V. kerületi Nádor utcában. A tervezett, nagyszabású projekt első üteme – egészen pontosan két épület – elkészült. A terveket egy ír iroda, az O’Donnell&Tuomey, illetve magyar részről az M-Teampannon készítette.

Korábbi cikkünkben bemutattuk az építkezés előzményeit. Emlékeztetőül: Az elhúzódó tervezés oka többek között az volt, hogy a Tervtanács nem támogatta a műemléki környezetbe tervezett nagyszabású építkezés első terveit és a Nádor utca ritmusába nem illeszkedő, túlzottan dinamikus homlokzat, valamint az udvarok kristályszerű, kiugró tömegként jelentkező bevilágítóinak áttervezésére kérte az építészeket.

Az látszik, hogy a homlokzat kialakítása komoly fejtörést okozott a tervezőknek. A végeredmény nem is igazán illeszkedik a Nádor utca történelmi környezetébe, de a Vigyázó Ferenc utca felől közelítve sem sokkal jobb a helyzet, a végeredmény a felhasznált nemes anyagok és az önmagukban egyébként szép ritmusok ellenére egyszerűen zavaros és öncélú lett.

Az épületbe lépve kellemes meglepetés fogad, a felhasznált természetes hatású anyagok (elsősorban tégla, beton, fa) barátságosak, csak a rozsdavédőre emlékeztető anyaggal lefestett fémfelületek hatnak kissé furán, de ez – mint megtudtuk – az ír tervezők „signature” jegye.

A földszinten egy (publikus) kávézót, az emeleten könyvtárat, tanulószobákat és menzát alakítottak ki. A tervezők nagy gondot fordítottak a hangokra, a vendéglátós egységek felett például egy felhő formájú akusztikai felületet helyeztek el, de a lépcsők környékét és más közforgalmú helyeket is elláttak hasonló burkolatokkal.

Az épületegyüttes egyik legérdekesebb vonása, hogy – a pesti építészeti hagyományokat, a belső udvarokat megidézve – számos átjáróval, több belső udvarral épült. Ez nagyon látványos, nem mellesleg pedig segít a természetes szellőzésben, ami egy ekkora épületnél nem elhanyagolható tényező.

Számos más energiahatékony és fenntartható megoldás mellett ezért is érdemelt – a régióban elsőként – BREEAM tanúsítványt az új komplexum. Ezen és sok szép építészeti részleten látszik, hogy figyeltek a részletekre és a kidolgozás is alapos volt, inkább a nagy, koncepcionális döntések közül nehéz néhánnyal azonosulni.

Az egyik belső udvar lefedésével például elég nehéz mit kezdeni, a bejárás teljes ideje alatt nem sikerült elűzni azt a gondolatot, hogy ebben a ferde fém-üveg párosban egy mini Duna Plaza-reinkarnációval van dolgunk.

Ami a hallgatók és az oktatók szempontjából is pozitív, hogy a tantermek hagyományos táblák helyett LED-es kijelzőket kapnak, így a tanárok a jegyzeteket akár el is menthetik egy következő órára vagy meg is oszthatják a diákokkal. A kijelzők emellett természetesen az okos diákok okoseszközeit is tudják kezelni.

Ami előre látható, az az, hogy az épület közönségkedvenc területe a tetőterasz lesz. A fakockákkal burkolt területen számos ülőhelyet, asztalt és konnektorkiállást találunk, így borítékolható, hogy tavasztól őszig rengetegen fognak itt napozás közben tanulni.