Az év legmelegebb hónapján fogj egy fagyival teli tölcsért és járd be várost: menj koncertre, buliba, fesztiválra, sporteseményekre, a fagyinyalás végeztével pedig kiállításra, moziba vagy színházba. Ezekhez adunk tippeket.

KoncertTeljes csapattal látható július 7-én a Budapest Bár a Budapest Parkban - a Budapest Bár zenekar mellett fellép Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián.A sokszor csontig hatoló szövegek, az újragondolt sanzontól kezdve, a gitárslágereken keresztül egészen a legvadabb pszichedéliáig húzódó, megnevezhetetlen zenei univerzum és az egyszeriségre építő, színpadról lerobbanó fellépések is egyaránt kellettek ahhoz, hogy a Quimby
Magyarország első számú koncertzenekarává váljon. A formáció július 14-én a Kobuci Kertben látható.

ZAZ, azaz Isabelle Geffroy július 22-én újra Budapestre látogat, hogy bohém-füstös hangjával és a francia sanzont, jazzt és könnyed gitárhangzást elegyítő zenéjével mindenkit elvarázsoljon.

Ezúttal legújabb, tavaly megjelent Paris című feldolgozáslemezével idézi meg Párizs atmoszféráját a Budapest Park színpadán, olyan klasszikusokat burkolva bohém köntösébe, mint Édith Piaf vagy Joséphine Baker.

A Punanny Massif idén kicsit visszavonult, hogy több időt tölthessenek a fiúk a stúdióban, de a szülinapi koncert a Parkban így sem maradhat el. Használjátok ki az alkalmat július 23-án, együtt ünnepelhettek Budapesten, mielőtt beindul a fesztiváldömping.Ha júniusban "a legamerikaibb angol" zenekar, a Heavy érkezett a hajóra, akkor július 24-én "a legangolabb amerikai" együttes lép fel az A38-on. A funkos-punkos indie rockot britpopba oltó We Are Scientists friss, ötödik nagylemezével koncertezik Budapesten.

Steve Vai az utóbbi 3 évtized egyik legnagyobb hatású gitárvirtuóza és multitalentuma. Olyan előadók hatására nyúlt a hangszer után, mint a Led Zeppelin vagy Jimi Hendrix, de nagy példaképe volt Frank Zappa is. Hamar beírta magát a zenetörténelembe, mint egy igazi zenei alkimista, akit egyszerűen képtelenség egyetlen kategóriába beskatulyázni. Július 28-án a Budapest Parkban lehet elcsípni.BuliRendhagyó partira invitál a Disqrate július 8-án.
A februári debütáló esemény után sorozatban három – a francia légióból válogatott technó és house előkelőségek után – most az est két főszereplője:
Nigel Sorter és Andras Garay veszi hatalmába a Corvin nagytermét.

Valentino Khan zenei világa nagyon szerteágazó, hiszen otthonosan mozog a trap, a progressive house, az electro és a hardstyle világában is.

Július 15-én garantált fesztiválhangulat lesz, hiszen egy igazi partifenomén játszik az A38-on élete első önálló európai turnéja keretein belül.

Nem adnak esélyt a kiszámíthatatlan időjárásnak a szervezők Pete Tong fellépésén, legyen kánikula vagy éppen fagy, ha esik, ha fúj, az állandó, kellemes hőmérséklet, a kiváló hang és a látványos fénytechnika, nyáron is garantált az Akvárium Klub Nagyhalljában július 15-én.A hazai elektronikus tánczenei életben a Bladerunnaz az egyik legnagyobb magyar zenei szervező, drum and bass-ben pedig a vezető promóter is. A drum and bass és a Bladerunnaz neve Magyarországon egybeforrt, aki idehaza a stílus kedvelője az biztosan megfordult már BLZ rendezvényein.

A BLZ július 16-án folytatódik, ezúttal az Erzsébet téren. Az esti buli vendége a kanadai Rene LaVice.Fesztivál

A belváros kedvelt sétáló utcáján folyik majd a kisfröccs, a nagyfröccs, a sportfröccs, a hosszúlépés, a házmester...És hogyan varázsolnak gasztro-vízparti hangulatot?

Helyben sütött friss, finom lángost kínálnak az összes megszokott és szokatlan ízesítéssel a Fröccs & Lángos Fesztiválon a Rombusz Teraszon július 21-24. között.

SportA Red Bull Air Race Világbajnokságon a világ legjobb pilótái egy olyan sportágban mérik össze erejüket, ahol sebességet, precíziót és szaktudást kell kombinálniuk. A pilóták a leggyorsabb, legmozgékonyabb és legkönnyebb súlyú versenyrepülőgépekkel versenyeznek, amikor gépeiket egy alacsony magasságban felállított, előre megtervezett légi versenypályán levegővel megtöltött kapuk (AirGates) között irányítják azzal a céllal, hogy a lehető leggyorsabban érjenek célba, a lehető legkevesebb hibapontot megszerezve. Július 16-án Budapest felett repkednek majd.A világ legprofibb autósportját aligha kell bárkinek is bemutatni, de valószínűleg ugyan ez igaz a Száguldó Cirkusz hazai élményére és egyben leginkább várt magyar autós eseményére, a Formula-1 Magyar Nagydíjra.

A mogyoródi versenypálya nagy eseményre, a 31. Magyar Nagydíjra készül, s ebből az alkalomból a Hungaroring csapata különleges kiegészítő programokkal is várja majd a közönséget július 22. és 24. között.

A NightRun távjainak pályája egyedülálló a hazai futóversenyek között, hiszen az első 4,5 kilométere alatt érinti a Budai vár mindkét oldalát. A naplementekor rajtoló mezőnyt minden bizonnyal gyönyörű látvány fogadja majd július 23-án. Távok: 7 km, 12 km, félmaraton (21 km) és a 2016. évben először Európában: éjszakai maraton (42,1 km).KiállításAz 1900 körüli évtizedek világát idézi meg a Műcsarnok kiállítása a korszakban készült sztereofotók segítségével. Budapest, európai és távoli nagyvárosok utcái, benépesült terei elevenednek meg, egzotikus tájak mindennapjainak lehetünk szemtanúi. A boldog békeidők 3D-ben tárlaton felvillantják a sztereofényképezés és a térhatású képnézés múltját, az egykor forradalmi technikával készült felvételeknek köszönhetően résztvevői lehetünk a fényképeken rögzített eseményeknek. Különleges élményt kínálnak egy digitális technikát alkalmazó háromdimenziós vetítésen, ahol – mi sem természetesebb – átsétálhatunk a múltba.

A szekszárdi születésű Peter Farago és a svéd Ingela Klemetz-Farago vizionárius kettősét a jelenkori divatfotózás legkreatívabb csapatai között tartják számon. A Chanel divatcéggel való egyedi együttműködés keretében a két fotós komplex divatban elmesélt sztorikat kreált, amelyekben Közép-Európa és Lengyelország legkeresettebb szupermodelljei szerepelnek. A kiállítás a Ludwig Múzeumban látható július 8-tól.MoziElment egy nagy ember, gyerekkorunk hőse. BudSpencerre emlékeznek hétfőn nagy vásznon a ZSIRÁF-ban.

Nem volt könnyű a filmválasztás a szervezőknek, mert mindenki nagyon szerette az öreget.

Egy klasszikussal kezdik, aztán jöhet a hagymás bab. És megint dühbe jövünk július 4-én.

Wes Anderson Holdfénykirályságát nézheted meg július 5-én a Hajógyári sziget kertmozijában. A belépő ára 2000 ft, amely tartalmazza a legendásan finom popcorn korlátlan fogyasztását, puha pokróc biztosítását a bejáratnál (letét fejében), és egy hatalmas 10x18 méteres vászon adta izgalmakat. Na meg a hozzátartozó hangot.Színház

Egy fiatalember története pörög le előttünk attól a pillanattól kezdve, hogy elhatározza, feleségül vesz egy lányt, akibe pechére bele is szeret. A lány viszont máshoz megy hozzá, ezért a férfi öngyilkos lesz egy szállodai szobában. De hogy jutott el idáig, mi történt vele? Szerelmi csalódás pusztán? Vagy mégsem?

A Szabad Tér Színház 2015-ös nagy sikerű bemutatója az országos turné után ismét a Városmajori Szabadtéri Színpad műsorán. A Halálos Tavaszt július 29-én és 30-án játsszák.