A drámai fordulatokat sem nélkülöző életutat magáénak tudható Ország Lili (1926-1978) a főiskoláról kikerülve az Állami Bábszínházban dolgozott díszletfestőként, majd (mivel más megbízása nem volt) gyereklapokat, mesekönyveket, ifjúsági regényeket illusztrált, báb- és díszletterveket készített.
A kiállítás során tematikus és kronologikus sorrendben láthatjuk a művész legfontosabb korszakait, a szürrealista évektől kezdve az ikonos korszakig, a montázsokig, a városképekig, az „írásos” korszakig és a különböző útkeresésekig.
Ország Lili művészetére jellemző, hogy mindig új és új motívumokat keresett, amelyeket aztán számtalan változatban megfestett. Az egyik kezdeti motívum volt nála a szorongások kifejezője: a fal, amelyeket a művész félelmetesnek tartott, mert mögöttük annyi titok húzódik meg.
Később, bulgáriai és oroszországi nyaralása során felkeltették érdeklődését a pravoszláv ikonok, egy időben ez lett festészetének meghatározó eleme. Prágában felfedezte a régi zsidó temetőt, ebből is ihletet merít, később a betűk, a jelek misztikumát ülteti át képeibe.
Az utazás mindvégig fontos motívum az életében: olaszországi, izraeli vagy éppen franciaországi útjai mind hozzátettek művészetéhez egy-egy visszatérő szimbólumot vagy hangulatot. Ezt idézi meg egy olyan vitrin, melyben a művész zsebnaptárának egy-egy kimásolt részletét láthatjuk, benne az utazásokkal, az ottani napok programjával.
A Galéria kiállításának egyik kuriózuma, hogy összeállt az úgynevezett Labirintus című sorozat, Ország Lili eredeti elképzelései szerint. A 48 táblaképből álló, nagyszabású festménysorozat a művész életének szimbóluma: a zárt falak, a színesből komorrá, feketévé váló világ és az a nyomasztó tudat, hogy az út végére csak az utat végigjárva juthatunk visszatérő üzenetek, melyek most a kiállításon egésszé állnak össze. A sorozatot ez idáig egyszer, 1980-ban láthatta a közönség együtt, a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán. Ország Lili saját műveivel kapcsolatban hangsúlyozta: „sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket”.
A sötét falak előtt álló, valóban labirintusszerűen elhelyezett képek igazán hatásosak, együtt és külön szemlélve is mély benyomást tesznek a nézőre. A háttérben Franz Schubert zenéjének dallamai, illetve Pilinszky János Apokrif című versének sorai is „megszólalnak”. Az addigi életmű számos meghatározó motívuma mellé Ország egy újabb elemet választ: a modern életet szimbolizáló áramköröket. A kiállítás végén egy – a kiállítás kurátora, Kolozsváry Marianna által tervezett – faajtón léphetünk ki a hosszú, szürke folyosóra, ahol egy kis időnk lehet letisztázni a látottakat.
Nemcsak a Labirintusra, hanem a kiállítás egészére is igaz: a művész önmagát sem kímélve járja végig a belső utakat és vállalja fel a szürreális, gyakran komor és nyomasztó találkozást önmagával. Ország Lili háromszáz műve március végéig látható a Galériában.
A nyitóképen Paul Delvaux: Táj lámpásokkal Középen), illetve Giorgio de Chirico: Az indulás rejtélye (jobbra) című képei láthatók.
