Több mint háromszáz mű látható azon a kiállításon, amely a modern magyar művészet meghatározó alkotójának, Ország Lilinek az életművét mutatja be. A kiállítás különlegessége, hogy az életmű és az ehhez tartozó, az életutat bemutató dokumentumokon és fotókon túl hazai és nemzetközi művészeti párhuzamokat is láthatunk, többek között Bálint Endre, Vajda Lajos és Paul Delvaux műveiből.
A drámai fordulatokat sem nélkülöző életutat magáénak tudható Ország Lili (1926-1978) a főiskoláról kikerülve az Állami Bábszínházban dolgozott díszletfestőként, majd (mivel más megbízása nem volt) gyereklapokat, mesekönyveket, ifjúsági regényeket illusztrált, báb- és díszletterveket készített.
A kiállítás során tematikus és kronologikus sorrendben láthatjuk a művész legfontosabb korszakait, a szürrealista évektől kezdve az ikonos korszakig, a montázsokig, a városképekig, az „írásos” korszakig és a különböző útkeresésekig.
Ország Lili művészetére jellemző, hogy mindig új és új motívumokat keresett, amelyeket aztán számtalan változatban megfestett. Az egyik kezdeti motívum volt nála a szorongások kifejezője: a fal, amelyeket a művész félelmetesnek tartott, mert mögöttük annyi titok húzódik meg.
Később, bulgáriai és oroszországi nyaralása során felkeltették érdeklődését a pravoszláv ikonok, egy időben ez lett festészetének meghatározó eleme. Prágában felfedezte a régi zsidó temetőt, ebből is ihletet merít, később a betűk, a jelek misztikumát ülteti át képeibe.
Az utazás mindvégig fontos motívum az életében: olaszországi, izraeli vagy éppen franciaországi útjai mind hozzátettek művészetéhez egy-egy visszatérő szimbólumot vagy hangulatot. Ezt idézi meg egy olyan vitrin, melyben a művész zsebnaptárának egy-egy kimásolt részletét láthatjuk, benne az utazásokkal, az ottani napok programjával.
A Galéria kiállításának egyik kuriózuma, hogy összeállt az úgynevezett Labirintus című sorozat, Ország Lili eredeti elképzelései szerint. A 48 táblaképből álló, nagyszabású festménysorozat a művész életének szimbóluma: a zárt falak, a színesből komorrá, feketévé váló világ és az a nyomasztó tudat, hogy az út végére csak az utat végigjárva juthatunk visszatérő üzenetek, melyek most a kiállításon egésszé állnak össze. A sorozatot ez idáig egyszer, 1980-ban láthatta a közönség együtt, a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán. Ország Lili saját műveivel kapcsolatban hangsúlyozta: „sűrűn egymáshoz komponálva kapják meg valódi értelmüket”.
A sötét falak előtt álló, valóban labirintusszerűen elhelyezett képek igazán hatásosak, együtt és külön szemlélve is mély benyomást tesznek a nézőre. A háttérben Franz Schubert zenéjének dallamai, illetve Pilinszky János Apokrif című versének sorai is „megszólalnak”. Az addigi életmű számos meghatározó motívuma mellé Ország egy újabb elemet választ: a modern életet szimbolizáló áramköröket. A kiállítás végén egy – a kiállítás kurátora, Kolozsváry Marianna által tervezett – faajtón léphetünk ki a hosszú, szürke folyosóra, ahol egy kis időnk lehet letisztázni a látottakat.
Nemcsak a Labirintusra, hanem a kiállítás egészére is igaz: a művész önmagát sem kímélve járja végig a belső utakat és vállalja fel a szürreális, gyakran komor és nyomasztó találkozást önmagával. Ország Lili háromszáz műve március végéig látható a Galériában.
A nyitóképen Paul Delvaux: Táj lámpásokkal Középen), illetve Giorgio de Chirico: Az indulás rejtélye (jobbra) című képei láthatók.
