Az 1991-ben alapított Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy a tehetséges fiatal fotográfusokat támogassa pályájuk kezdetén. Az egykori díjazottak közül többen mára sokan elmúltak 50 évesek is, egy dolog azonban közös: mindannyian a magyar fotográfia elismert alakjaivá váltak, így a kiállítás az elmúlt 25 év különböző irányzatainak áttekintésére is alkalmas.
A Nagymező utcai Capa Központban egy szokatlan kiállítás nyílt Pécsi 25. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991–2016 címmel. Szokatlan azért, mert egy „intézménnyé” vált, nagy múltra visszatekintő és szakmailag rendkívül elismert ösztöndíj perspektíváján keresztül tekint vissza egy hosszú időszakra. Egy olyan időszakra, amely az ember léptékével nézve már lassan egy generációnak is nevezhető.
A tárlat elején a szokásos bevezető szövegek az egykori titkárok és kuratóriumi tagok neve mellett felfedezhetünk egy grafikont is, amely többek között a mindenkori ösztöndíj mértékét, a havi bruttó minimálbért és a jelentkezők számát – valamint ezek összefüggéseit – tekinti át.
A falakon az elmúlt évek több, mint 100 díjazottja közül most mindössze 25 alkotó egyes sorozatai láthatók kiállítva, de az utolsó teremben egy teljességre törekvő archívumot találunk, így a monitoron keresztül minden alkotó munkáit szemügyre vehetjük . A jól ismert képek mellett – vagy inkább helyett – a kísérletezőbb, de éppen ezért a különböző (akár szélsőséges) irányzatokat is jól reprezentáló alkotásokat részesítette előnyben a kiállítás két kurátora, Gellér Judit és Zsámboki Miklós.
Ilyen szempontból a kivételek közé tartozik Pályi ZsófiaBalaton, a magyar tenger című, máig bővülő dokumentarista fotósorozata, amely komoly karriert futott be a hazai és a nemzetközi sajtóban is. Tegyük hozzá, nem véletlenül: a fotókban láthatólag sok munka van és mindannyiunkhoz szólnak. Az alkalmazott perspektíva – melyben a képsík nagy részét maga a víz teszi ki – olyan hatást kelt, hogy első pillantásra akár valódi tengernek is hihetnénk a tavat. Lubickoló emberek, búvárruhák és úszógumik minden mennyiségben.
Kovalovszky Dániel 2007 és 2010 között készített Emlékgyár című sorozata Csepel rendszerváltás utáni történetét dokumentálja. „A dokumentarista fényképeken a kiválasztott jelenetek, a portrék és a városi látképek mintegy megállított időben, múlt lenyomataként, szinte emlékhelyként mutatják be a városrészt és lakóit. Idejétmúlt öltözetek, ódivatú frizurák és szemüvegek. Épphogy olvashatók az utcatáblák, rozsdásak a kertkapuk, a játszótéri játékok. Egy letűnt korszak maradványai között egészen úgy tűnik, mintha csak a sörösdoboz csillogna fényesen.” – olvashatjuk a kiállítás kísérőszövegében.
Kasza GáborY-sorozat című anyaga a megrendezett fotóra jellemző színpadias jeleneteket tár elénk. A 2011 és 2013 között készített anyag az egyén világban betöltött helyzetét járja körül, legyen szó a 4-es metró állomásainak betongerendáin álló ruhátlan férfialakokról vagy egy környezeti katasztrófa után az egykori termőföld szélén magányosan álló figuráról.
A tárlat a jövő év januárjáig látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
