Mindig is izgatott bennünket, hogy milyen lehet a műtermek világa. A fejünkben francia, olasz vagy éppen amerikai filmek emlékképei, irodalmi élmények nyomán keletkezett víziók élnek erről, pedig sokan itt vannak köztünk, akik képzettek és egyéni stílust alakítottak ki, mégsem könnyen jutnak el a hazai nagyközönséghez. Ilyen hát a művészek világa, amit sorozatunk segítségével szeretnénk kicsit közelebb hozni. Elsőként egy fiatal és kirobbanóan tehetséges szobrász, Becskei Andor műtermébe látogattunk el, aki az Epreskertben tölti mindennapjait.
Nem egy gondozott közpark, mégis rendkívül hangulatos a szobrászhallgatók bázisa Terézváros szívében. Az Epreskert komoly történelmi tradíciókkal rendelkezik, gyakorlatilag egy jó évszázada a hazai szobrászképzés egyik legfontosabb bázisa. Kissé elhanyagolt bokrok között jutunk be a pavilonszerűen elhelyezett épületekbe. Ezek egyikében találjuk Becskei Andor műtermét is. Kicsit poros, de szépen besüt a nap, és csak első látásra tűnik úgy, hogy rendetlenség van, valójában mindennek megvan a helye. Ketten vannak itt, és jól megférnek egymással.
Andor még csak 25 éves, de nem egy művére jelentkezett vásárló, pedig már-már bosszantóan nem tesz semmit azért, hogy eladja azokat. Mint mondja, a mesterében, Karmó Zoltánban sem a menedzsert látta meg, sokkal fontosabb, hogy megértik egymást és a művészetről, a gondolkodásmódról beszélgetnek, és arról, hogy hogyan lehet szobrásszá válni.
Ez a „szobrásszá válás” azonban kemény munka. A középiskolában díszítő szobrásznak tanult, mestere Borsos Róbert volt, majd innen (majdnem) egyenes út vezetett a Képzőre. Elsőben mindenki együtt tanul, portrékat, feles aktokat és konceptuális műveket készítenek, majd év végén mestert választanak. Másodévben már a mester osztályában vannak, és portrékat, aktokat, domborműveket, érméket készítenek, meg persze élik a művészhallgatók – gondtalannak tűnő – epreskerti életét.
Andornak fiatal kora ellenére meglepően komoly gondolkodásmóddal bír, amelyhez talán az is hozzájárult, hogy még az egyetemre se járt, amikor megszületett a kisfia, Álmos. Innentől fogva nem volt kérdés, dolgozott, amennyit csak tudott, és igyekezett kihasználni az öt évet.
Este lecsúszik persze egy-két sör, de tényleg csak ennyi, az egyetemi évek számára nem a buliról szóltak – igaz, jó ideig gyűjtögethették a poros falak között azt a 130 üveget, amit érkezésünk előtt váltottak vissza.
Persze sokan álmodozó lézengőknek képzelik a művészeket – biztos van ilyen is – a szobrászok többsége kemény fizikai munkát végez. Andor reggel kezd a műteremben és csak 9-10 körül ér haza, addig egész nap a teremben van hallgatótársával, Ecsedi Zsolttal, akivel szinte a teljes napot végigdolgozzák. Mindketten főleg fémmel dolgoznak, így nem zavarja őket a hegesztés villogása és a füst sem.
Andor munkáiban elsősorban Modigliani hatását fedezhetjük fel, és ez nem véletlen. Mint mondja, a mesterein kívül leginkább az olasz művész volt rá hatással, de ami érdekes, hogy ez a választás szinte tudattalan volt: már jó ideje alkotott ebben a stílusban, amikor jobban megismerte Modigliani művészetét. A magyarok közül Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Somogyi József és Kerényi Jenő hatott rá.
Aki még inspirálja Andort, az a barátnője, aki szintén a képzőre, alkalmazott grafikus szakra jár. Sok közös tervük van, többek között szakköröket, felkészítőket szeretnének tartani. Ösztönzik egymást, és tényleg szeretik a másik munkáját. „Legalább neki tetszik, amit csinálok” – mondja nevetve Andor.
Andor munkáiról itt találhatsz több infót:
https://www.behance.net/andorbecskei
