Jóval azelőtt, hogy Budapesten beindult a tudatos ínyenckedés, volt a Magyar utcában egy azonos néven működő étterem, majd a helyszűke miatt az Andrássy útra költöztek. A szimpatikus tulajdonos párhoz csatlakozott Biró Norbert séf és mostanra megtalálták végre igazi helyüket: a Dorottya utcában. Kifinomult enteriőr, kortárs ázsiai-európai konyha, változatos ízek és ritka borszelekció jellemzi a Barakát.

Leora és David Seboek 16 éve élnek Magyarországon: külön érkeztek, de Budapesten, egy partyn egy bizonyos torta megpecsételte sorsukat: szerelmesek lettek és azóta elválaszthatatlanok. Nem csak a magánéletben, hanem munkájukban is. David pék és cukrász – így varázsolta el a gasztronómiáért különösen rajongó Leorá-t fantasztikus süteményével – és egy merész ötletnek köszönhetően vágtak bele anno az első, Magyar utcai Baraka étterem megvalósításába. Azóta már az Andrássy utat is megjárták, de úgy érezték, az igazi lokáció belvárosi lenne, nagy terekkel, még korszerűbb konyhával, elegáns enteriőrrel és profi csapattal. Három éve találtak rá a Palazzo Dorottya utcaszintjén kiadásra váró üzlethelyiségére, és valóban három évig folytak az előkészületek. Nem szerettek volna félkészen, kapkodva kinyitni. Ezért hiába érkeztünk három nappal a nyitás után, minden tökéletesnek bizonyult, ami lássuk be, ritkaság az (újra) nyitást követően. David szerint még „soft opening” fázisban vannak, de így is elég precízre sikerült minden.

A porta kicsit figyelemfelkeltőbb lesz, hiszen egyelőre túl diszkréten simul az utcaképbe. Mikor belépünk, a bárpult és néhány asztal fogad minket a világos és tágas térben, melynek folytatása egy lounge szakasz, ízléses és kényelmes fotelekkel, kisebb asztalokkal. A Boutiq' Barból jól ismert Nagy Zoltánt kérték fel, hogy segítsen nekik a bár kínálatának kialakításában. Kivételes, japán whiskyből és konyakból álló választékukra igen büszkék. Sőt a koktéljaikra is, ez pedig jó hír, hiszen egyre klasszabb a város koktél-felhozatala. Estére tehát így indít a Baraka. Az italok mellé pedig érkezhet a bar food.

A falatok, melyek erős ázsiai felütést kaptak, abból a friss, letisztult fajtából, amit a legjobban kedvelünk. Ahol a csípős nem licitál rá a savanyúra és a sós-édesre sem, hanem mindegyik ízlelőbimbót együtt támadják az ízek. Gusztusos, külön a Barakának tervezett fatálcákon érkeznek a “tapas” rendszer alapján tálalt ázsiai finomságok, úgymint a rákropogós, marha Wellingtonos tavaszi tekercs, az érlelt lazac, a pekingi kacsa és a császárhús gőzölt zsemlyében. Kis tálkákban különböző szószok is jöttek, melyek egytől egyig nagyon izgalmasak voltak és további tálkákban zöld saláták is landoltak, szintén nagyon jól eltalált “alig-dresszingekkel”. Két ember 3-4 bar food összeválogatásával simán jól lakhat, ráadásul a kóstolgatás is csodás élmény, pláne egy koktél kíséretében (2500-4500 forintig). Bizton állíthatjuk, hogy régen ettünk ilyen ropogós, könnyed és üde tavaszi tekercset.

A világos bárt és lounge-t hátrahagyván a fő attrakció következett, ami pedig maga az elegáns és nagystílű étterem, tekintélyt parancsoló belmagasságával, óriási borhűtőjével és a félig nyitott látványkonyhával, ahol egyszerre 5-6 ember munkálkodik, Biró Norbert séf vezényletével. A fogások francia vonalon haladó ázsiai és magyaros hintéssel kitalált ételek. Nagyon sok a tengeri alapanyag, hiszen a tulajdonosok is nagyon szeretik a halakat és a tenger többi gyümölcsét, illetve nagyon hálás alapanyagok, mert megfelelően elkészítve könnyű és nagyszerű ételek születhetnek belőlük. Emellett találunk libamájat, mangalicát, kacsát is az étlapon. A degusztációs menü hét fogásból áll és 19 500 forintba kerül, borral pedig 29 000 forintot jelenthet egy kóstolgatós vacsora.

A tálalás természetesen nagyon frappáns, sok elemében meghökkentő, az ízek viszont ugyanolyan természetesen jönnek, mint a bárban kóstolt finomságoknál. Semmi tolakodás. Elég vagány például a rák carpaccio, koriander-spenót pestóval, kókuszos ráklevessel leöntve (2500 forint), nagyon eltalálták a gyömbéres mangalicát fekete gyökérrel, körtével és kakaó raviolival (5900 forint), a kellevéllel, gyömbérrel, csilivel, karottával, ananász coulis-val körített fehér garnéla is szuper választásnak bizonyult (6500 forint). Kaptunk továbbá David házi zsemléiből, vajjal és, ha már David, akkor a süteményeiről sem szabad megfeledkezni. Belebolondultunk a passionfruit mousse-ba, ami tejcsokival, banánnal és földimogyoróval (2500 forint) szerelmeskedett.

Ahogy olvasható, az árak nem a Király utcai pizza felé konvergálnak, de ne feledkezzünk meg róla, hogy egy fine dining étteremről beszélünk. Ha valaki megengedheti magának ezt a luxust, érdemes ellátogatni a Barakába egy vacsorára, de akik a degusztációs menü helyett inkább csak csipegetnének egy italnál, azoknak a bár is jó alternatíva lehet. Profik.