Téged mindenki úgy ismer, hogy a srác, aki mindenben benne van, és bringával jár. Most viszont rántsuk le a leplet: ki valójában a Budha Tomi? BudhaTomi fiktív figura, aki piros biciklivel mszkál a városban. Elvileg elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet intermédia szakon. De a BudhaTomit majd egyszer át akarom változtatni BudhaTamásra, mert rájöttem, hogy majd 60 évesen is Tomi leszek, és az nem jó. 30 fölött BudhaTamás akarok lenni.
Honnan a név?
Eredetileg Kovács Tamásnak hívnak, de az egyetemen volt egy tanárom, aki azt mondta, hogy ezzel a névvel nem lesz belőlem senki, és hívjunk inkább Fehér Bélának. Ő azóta is így hív. A Budha pedig onnan jött, hogy bementem a Nikon Lacihoz a Wesselényi utcai boltba, aki telefonált, és azt mondta, hogy „várj, megjött a Budha Tomi a képekért”. Azért nevezett így, mert ugye az van, hogy a graffitiben hozzárakják a keresztnevedhez azt a nevet, amit írsz. Ez meg így tetszett, és rájöttem, hogy tök sok hülyeséget rá lehet építeni, és hogy az énképnek is más a formája, hogy ha egy bizonyos név mögé bújok. Plusz kapóra is jött, mert akkoriban sokat foglalkoztam merchandise-al meg fashion design-nal, tehát minden olyan dologgal, amit érdekesnek találtam. De tök izgalmas látni, ahogy beleég az emberek agyába egy-egy név. Valahogy úgy, mint egy billog.
És mivel foglalkozik a Budha Tomi?
Igazából én átfestettem az 5 évet az egyetem alatt, de mióta lediplomáztam, azóta nem festek. Úgy gondolom, hogy ez a tárgyiasult világ nem engedi meg, hogy folyamatosan termeljünk dolgokat, beleértve azokat a műtárgyakat, amik vászon alapúak és amiket az emberek pénzért megvesznek. Egyszerűen nincsen műtárgypiac, ami miatt érdemes lenne termelni. Illetve nem akartam azt, hogy ugyanazt csináljam mint a divatban bárki, hogy egy logóval ellátott termékeket csináljak életem végéig. Az egyetem után a graffiti mellett, ami egy fő táplálékforrásom. Minden oda kanyarodik vissza. A lakótelepifirkákból nagyon messzire el lehetett jutni. Először a saját rajzainkat fotóztuk, majd egymásét, aztán pedig elkezdtük fotózni, hogy mi van a rajzaink környékén. Sok érdekes dolgot lehet találni, ha az ember elkezdi feltérképezni a dolgokat. Sokan kérdezik, hogy mihez értek. Semmihez. És hogy mivel foglalkozom? Mindennel. Az egészet pedig úgy látom át, hogy nincs magánéletem.
Elég nehéz követni a tevékenységedet. Mondasz néhány példát?
Egy ideje elkezdett például foglalkoztatni az iparművészeti vázák sorsa. Ezek olyan dolgok, amelyek a bolhapiacon filléresek viszont ezek az iparművészeti kamara által lettek elismerve. én elkezdtem ezeket gyűjteni, mert azt gondolom, hogy ezeket meg lehet menteni. Azon agyalunk most, hogy hogyan lehet őket új köntösben adni egy olyan dolgot, amit a múlt adott. De sok minden van még amit csinálok. Például Security Design néven egy olyan projektet, ami ablakrácsokkal foglalkozik. És ha már itt tartunk, építkezek is. A ház a dédnagyapámé volt, és akarok belőle csinálni egy olyan helyet, ahol megjelenítek minden olyat ami engem érdekel. De ezen kívül még ezer dolog van: galériás kör, alternatív kiállítások, színházi dolgok, 2004-ben én szerveztem a Műcsarnokban az első street art kiállítást, ami egy egyéjszakás esemény volt partival egybekötve.
Aztán elkezdtük csinálni az Intrend media sorozatot, szerveztünk a Kultiplexben egy háromnapos fesztivált. Akkoriban jöttem rá, hogy engem érdekel a dolgok létrehozása, a gyártás, amivel megfogom az embereket. Emiatt fiatalon sok támadást kaptam, mert olyan dolgokba vágtam bele, amire nem voltam felkészülve. Az egész életem erről szól: álmodok egy nagyot és megvalósítom, addig küszködök, amíg meg nem csinálom, amit szeretnék.
És mindig foglalkozom például merchandise-al: most tervezem egy táskakollekciót, ami remélhetőleg hamarosan ki is jön. Sok irányba mozgok egyszerre. Létrehoztunk anno egy offline újságot is, a Dowtown magazint, aminek a napokban jelenik meg a 17. száma. Aztán alapítottunk egy Gruppo Tökmag nevű csoportot Tábori András barátommal, amely kortárs művészeti projekteket visz végig, és leginkább public arttal foglalkozik az építészettől az utcaszínházon át a kutatásig. Tehát minden, ami az utcához kötődik, és ami minket érdekel. Ebbe benne van a litvániai-moldáviai temetői sírok tanulmányozása, most pedig a politikai feliratokkal foglalkozunk 1956-tól a rendszerváltásig, amiről van is egy kiállításunk a Műcsarnokban. A művészeti csoportunknak van egy könyvkiadója is, ami főleg saját gyűjtések kiadásával foglalkozik. Például egy „A kutya harap" táblagyűjteménnyel. De egy szó, mint száz, jelenleg épp egy ösztöndíjból van némi apanázsom, amúgy meg grafikai munkákból tengődöm.
És külföld felé is kacsintgatsz?
Igen. Sok országban jártunk, sok mindent csináltunk már, leginkább művészi célzattal. Volt egy olyan utunk, ami Vancouvertől San Franciscó-ig tartott és a “hobo” kultúrát vette célba, aminek az volt az alapja, hogy dédnagyapám kiment anno Amerikába vasúti síneket építeni. IIletve megjelent egy 86 oldalas könyvünk is egy moldáv-orosz galéria kiadásában, ami az amerikai utunk során látott járdákba karcolt feliratokkal foglalkozik.
És milyen a viszonyod Budapesttel? Inspirál?
A világ legjobb helye szerintem. Ha a macsó dumát akarnám nyomni, azt mondanám, hogy itt vannak a legjobb csajok. Ez persze nem igaz, mert mindenhol vannak. Azt sem hiszem, hogy itt vannak a legjobb kaják, meg a legjobb helyek, mert máshol is vannak ilyenek. Mindenki azt szereti a legjobban, amihez a legtöbb kötődése van. Ugyebár minden utcának van sarka, és minden sarokhoz tudunk egy jó sztorit. Imádok barangolni. Ami a legjobb, hogy végignéztem a város fejlődését.
Kedvenc helyek?
2003 óta élek itt, az első hely, amit megismertem az a Süss fel nap volt, a másik pedig, amit vágtam a West Balkán. Emlékszem, hogy a kettő között nem volt egy hely sem, ahol jól éreztem volna magam, most pedig már van 35, csak ezen a szakaszon. Viszont a sok hely szegmentálta az embereket. Vannak például a underground arcok, akik a Telepre járnak. Én is járok oda, mert jól működik: van egy befogadó közeg, meg egy tér körülötte, ahol lehet szocializálódni. Nem vagy bezárva valahova. És szerintem épp az lesz a jövő, hogy az emberek elkezdik használni a tereket és megszűnik az, hogy mindenki klubokhoz kötődik. És azért jó ez a város, mert használható. Pénz nincsen benne, csak bizonyos embereknek, viszont azok meg megengedik, hogy használjuk. Ami meg még jó, hogy itt bármilyen szerencsétlen csinálhat egy helyet, és megvan rá a lehetősége, hogy felfuttassa vagy tönkretegye. Aztán meg lehet, hogy valami szuper dolog lesz belőle. A Bem mozi is ilyen. Ott van a legjobb sör, tök jó a közeg, viszont nem lehet 2 hónapra előre szervezni oda rendezvényt, mert mindig csak egy hónapra kapják meg az engedélyt. És értékelni kell az ilyen helyeket.
Mit mutatnál meg egy turistának?
Elvinném az Árpád-hídhoz a József Attila színház művészbejárójához, megmondanám, hogy nézzen fel, és megmutatnám neki azt az épületegyüttest, ami olyan, mintha a Dzsungel könyvét 2075-ben forgatták volna. Olyan az egész gorillás sárkánymotívum, hogy a Batman hozzá képest kispályás. De eleve is azt mondom, hogy menjünk be olyan helyekre, ahova nem akarunk, beszélgessünk mindenkivel, mert Budapest akkor jó, ha az ember nyitott szemmel jár.
