Blatt Iminek (művésznevén Blattinak) és Nagy Dánielnek (művésznevén Daniel Pagen-ek) valószínűleg már az óvodában is diszkógömb volt a jele. Más magyarázatot legalábbis nem tudunk arra, hogy az ő szettjeiktől hangos a budapesti éjszaka, játszanak éppen perkusszív elemekben gazdag afrohouse-t vagy könnyed, de harapós diszkót. Idén pedig úgy döntöttek, két lemezt tesznek egy tű alá: közösen elindítanak egy új bulisorozatot, amivel ráadásul hozzácsapják a Trafiqot is az általuk megjárt klubok egyre bővülő listájához. Itt a Be My Dog a legforróbb csütörtök estékkel!

A Be My Dog koncepciója egyszerű: a két DJ a zenei pórázt erősen fogva vezet majd minket egy harapós ütemekkel és vonyítós kiállásokkal teli éjszakába, hogy ezen az estén biztosan ne csóváljuk a fejünket. Ehhez a hangrendszert és a koktélokat első alkalommal a Trafiq biztosítja.

Ráadásul a február ötödikei etapot az Uber is támogatja 100 darab ingyen utazással és jó néhány ajándékkal. Már ez is elég lenne egy jó estéhez, de még többre is számíthatunk. Hogy pontosan mire? Erről és még sok másról – kezdetekről, hatásokról és a lemezes táskájuk tartalmáról – kérdezték a két rezidenst.

Hogyan és mikor kerültetek először kapcsolatba az elektronikus zenével, és mi fogott meg benne?
Blatti: Alapvetően az old-school hip­hop volt az első szerelmem, ami időben az 1990–­92-­es évekre tehető. Ekkor voltam általános iskolás, 7–8. osztályos. Még breaktáncversenyt is nyertem. Aztán jött a paksi diszkó, majd később, katonaság előtt a pécsi nagy klubokba jártunk a barátaimmal (B52, Bocaccio), ugyanis itt volt legközelebb értelmes zene (rave, techno, house).

Danel Page: Még valamikor általánosban hallgattuk Losoultól a Liest (erre nemrég jöttem rá), és akkor volt megasláger az Around The World, erre csókolózott mindenki meg a bólogató sajtmajom a Flat Beatből, kit ne fogott volna meg? Valahogy így indult, úgy rémlik.

Hogyan következett ebből a DJ­-zés, melyik klubbokban „nőttetek fel”?
Blatti: 2000-­ben az öcsémtől kaptam egy lemezt ajándékba, majd rögtön vettem még egyet, és onnantól már egyértelmű volt, hogy nem fog hagyni nyugodni a gondolat, hogy milyen is lehet ezeket összemixelni. Ezért vettem is egy használt, 30 kilós zenekari keverőt, meg 2 szedett­-vedett, felemás lemezjátszót, elkezdtem felvásárolni a régi DJ-k ledobott lemezeit, aztán a barátokat szórakoztattam minden hétvégén egy garázsban. Ezután a helyi rádióban zenélgettem, majd egyre több buliba hívtak játszani. Első nyilvános fellépésem a paksi Bulldog Café­ban volt, amit a Heaven Street Seven zenekar tagjai üzemeltettek. 2002-­ben pedig felköltöztem Budapestre, és 1 év múlva a saját bulik mellett már a Pachá­ban is kaptam lehetőséget.

Daniel Page: Ez a DJ-zés nem indult komoly dolognak a részemről, de aztán annyit bosszantott, hogy nem tudtam összemixelni 2 zenét, hogy csak megtanultam a CDJ 100-­on. Utána vettem két lemezjátszót, és azon kínlódtam tovább. Mikor már otthon és a fantáziámban volt sikerem, megtetszett. Nagyon szerettem a drum and bass­t, és így a Jail House-ban voltunk minden hétvégén fellelhetőek, közel volt a sulihoz is.

Mennyire és milyen irányba változott meg az ízlésetek az évek múltával?
Blatti: Az első fázis a hip­hop után a funk house volt, majd a techno, aztán a progi house, később a deep, a Chicago house, meg ilyen dub funk­os house­-os dolgok.

Daniel Page: Ahogy egyre kevésbé buzog bennem a tinédzser vér, bármily meglepően hangzik is, haladok a jazz felé. Nem változott sokat igazából az ízlésem, majdnem minden stílust szeretek, a fókusz és a mennyiség változik. Most a house, soul és afrohouse, a törzsi zenék – a dél­-amerikaiak és az afrikaiak nagyon jók, a jazz, a klasszikus, a klasszikust ötvöztető techno. Ezekre fókuszálok, és kutatom őket.

Három kiadvány, ami soha nem hagyja el a lemezes táskátokat?
Blatti: Hát ilyen nincs, de tudok olyat mondani, amit még mindig szoktam néha játszani. Ilyen pl. a Moser Keep Rules, a régi Dessous Records­-os kiadványok, de szerintem a régi Lance De Sardi-, JT Donaldson-lemezek is baromi időtállóak...

Daniel Page: Acid Pauli – Marvin, Sound Stream – Dance with Me, Adam Simon – Like a Woman.

Hol rezidenskedtetek a kezdetekben, és jelenleg hol találkozhat veletek a közönség rendszeresen?
Blatti: Eleinte saját rendezvénysorozatomon, ami Groove Bar néven futott, és a Chicago, Detroit House-­os irányt képviselte, majd a MadeInn és StayFly rezidenseként léptem fel rendszeresen, aztán jött az URIMURI több mint két évig.

Daniel Page: Én az Urimuritól számolom, hiszen ott komolyodott meg ez az egész DJ-zés és szervezés. Most elég vegyesen lépek fel, de a Toldiban majdnem minden hónapban megy tovább a Pure Lust formációnk, ezenfelül megfordulok a ban, Trafiqban, ben, Nomuriban, ben.

Most léptek fel először a Trafiqban, hogyan készültök a bemutatkozó szettetekre? Miért pont erre a helyszínre esett a választásotok?
Blatti: Szerettünk volna egy olyan rendezvénysorozatot, ami egy kapocs az általunk képviselt zenei világ és az V. kerületi szórakozóhelyek által preferált, könnyebben emészthető dallamvilág között. Mivel a Trafiqkal már korábban is tervben volt, hogy fellépek, továbbá kialakításban is jó kis helynek tartom, az új bulisorozattal rögtön hozzájuk fordultunk. Ráadásul a mi zenei koncepciónk illeszkedik az általuk képviselt, csütörtöki deep-house-osabb vonalba is.

Daniel Page: A Be My Dog­-os projektünk idevaló, tökéletes a hely és a közeg is erre. Hétvégén úgy készültem, hogy megnéztem pár könnyebb, vidámabb filmet, hanyagoltam a megfejtést, és ezt az állapotot tartom fent a buliig. A bohókás hangulat segített összerakni egy pakkot a totálisan vidám zenéimből.

Mire számíthat majd a közönség tőletek és a Be My Dog partysorozattól?
Blatti: Mindenféleképpen szeretnénk zeneileg valami olyat nyújtani, ami elsőre tetszeni fog, de nem megszokott. Emellett szeretnénk sok-sok vicces dolgot belevinni a koncepcióba, és néhány ajándékkal értékelni a közönségünk „hűségét”.

Daniel Page: Kutyákra és Bulldog ginre, és arra, hogy pórázon vezetjük őket a táncos, bulis, könnyed és legjobb house dallamok világába.

Hogy látjátok, miben áll a budapesti éjszakai élet különlegessége, miben más, mint mondjuk a berlini?
Blatti: Nem szeretem összehasonlítani semelyik más városéval. Akkor lesz jó és különleges, ha nem akarunk hasonlítani másra. Egy biztos, a zenei és a partykultúra még nem tart ott...de nem reménytelen (tisztelet a kivételnek: ).

Daniel Page: A kérdés nehézsége, hogy honnan vizsgáljam? DJ-ként nincs különbség szerintem. Producerként nem élhető ez a közeg még, ott gyorsabban lehet haladni. Ha vendégként nézem, megint csak megtalálom minden számításom itthon is. Ott van olyan klub, amely legenda lett, és még több olyan zenész, akiket érdemes meghallgatni. Mivel Berlinben az elektronikus zene a kultúra része, az emberek ennek megfelelően viselkednek, és sokkal szofisztikáltabbak is.

Több külföldi vendéget köszönhet már nektek a főváros, melyek voltak a legemlékezetesebb éjszakák?
Blatti: Sok emlékezetes éjszaka volt, de nem feltétlenül azok voltak a legmaradandóbbak, ahol volt külföldi fellépő. Számomra mindig azok maradnak meg igazán, ahol reggel rá kell húzni még egy kicsit, és a vége egy össznépi tapssal zárul. Volt pár ilyenben részem...ilyenkor fülig érő szájjal szoktam hazamenni. De ha mindenképp mondanom kell valamit, akkor nagyon jók voltak a HOSH-, David August-, Benoit & Sergio, Phonique-, NTFO-, Karmon-, UNER-, Miguel Campbell-, Dashdot-, Doctor Dru-, Slow Hands-, Hunter/Game bulik.

Daniel Page: Acid Pauli most a ban és az első Nu az Urimuriban olyan szerelem, amit sosem fogok elfelejteni. De mindegyikben volt valami, ami különlegessé tette. Nico Stojan DJ-technikája repített vissza minket Imivel a gyerekkorunkba. Britta Arnolddal a kétnapos dili. Madmotorral azóta is csetelgetünk. Aquarius Heaven óriási volt, annyit nem nevettem egyhuzamban még soha. Niconénak adtam a sálam. Szóval mindig van egy-­egy jó pillanat.

Kiket terveztek elhívni a sorozat keretében?
Blatti: Egyelőre nem feltétlenül gondolkozunk külföldi fellépőkben. Korábbi tapasztalataim alapján annyi hazai ügyes DJ van, hogy én személy szerint sokkal inkább preferálom őket zeneileg, mint egy 800-­2000 euró­s fellépőt, aki nem ismeri az itteni közönséget. De majd meglátjuk, lehet, hogy néha lesz egy-­egy jó kis külföldi vendégünk is, úgyhogy érdemes azért figyelgetni minket.

Daniel Page: Részemről ezen még nem gondolkodtam, egyelőre induljunk el, a mechanikák a szervezéssel legyenek természetesek, és utána lehet újabb munkát felhalmozni. De ha ez megvan, én örülnék mindenkinek, aki érdekességekkel tudja meglepni a közönséget. És persze van pár ötletem, azt hiszem, idáig sem csalódott senki az általunk meghívott fellépőkben...

További információt a Be My Dog Facebook-oldalán, illetve a sorozat eseményében találsz.
Trafiq (bezárt)
Cím:

1051 Budapest, Hercegprímás utca 18.