Január 22-től látható a budapesti mozikban Miklauzic Bence legújabb filmje, a Parkoló. A 92 perces film alaphelyzete az első fél órában nagy reményekkel kecsegtet, majd kibontakozik egy indokolatlanul túldramatizált konfliktus, amelyet ráadásként a filmtörténet unalomig ismételt kliséi simán a padlóra küldenek. Szomorúak vagyunk, mert akár jó is lehetett volna. Vigyázat, szpojlerezünk!

Miklauzic Bence legújabb 92 perces párbajfilmjét január 22-étől láthatják a nézők a budapestimozikban. Az alaptörténet a következő: van egy minden budapesti által jól ismert foghíj a Kertész utcai házak között, amit véletlenül nem romkocsmának, hanem parkolónak használnak. Itt él egy lakókocsiban a parkoló üzemeltetője, a "Légiós", aki békében, saját szabályaival, saját világában létezik mindaddig, amíg egy 1968-as Ford Mustángot túráztató férfi az egyetlen olyan - fedett - parkolóhelyet nézi ki magának, ahova nem parkolhat. Ezt persze nem fogadhatja el egy olyan ember, aki hozzászokott, hogy minden úgy van ahogy akarja, és így ahogy az lenni szokott egy pillanat alatt kibontakozik a történet gerincét adó, az osztálytársadalmak antagonisztikus ellentétpárján alapuló drámai harc. Eddig hibátlan és Budapest jellegéből adódóan nagyon aktuális is.

A történet alapja szerintünk azért is remek, mert egy rendkívül egyszerű problémát mutat be, de mégis mindenkinek világos, hogy az egész nem a fedett parkolóról szól: itt gazdag feszül szegénynek, a világ az idealista egyénnek, szabadság az elnyomásnak, akarat az akaratnak. A szituáció annyira egyszerű, és ezáltal találó hogy az már szinte tökéletes: ilyesmi bárkivel megtörténhet, és sokan talán nap, mint nap tapasztalunk is hasonlót. De! Vajon oda-vissza piszkálódáson kívül mit lehet kihozni ebből a helyzetből?

Sajnos úgy tűnik, hogy nem sokat: az egymással kibabrálni próbáló felek kezdetben még vicces játéka (a fogyasztóvédelem kihívása, fürdés lehetőségének a korlátozása...stb.) lassan átcsúszik túldramatizálásba, majd néhány unalomig ismételt klisével (egy régen elhunyt feleség, egy gyógyíthatatlan betegség, egy házasságában csalódott nő) és a szereplők érzelmi intelligenciában hiányos, zavaros döntéseivel az egész szép lassan két vállra fekszik.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, íme egy példa a harc csúcspontjából: a gazdag ellenség talál egy régi fényképet a Légiós múltjából, amely persze olyan sebet tép fel a parkolóőr szívén, amelyekre senki sem számít. Ez érzelmi fordulatot hoz: a Légiós beszáll ellensége autójába, összeköti a drótokat és elszelel, csak azért, hogy aztán egyszerűen csak visszajöjjön. Imre persze már ott várja a parkolóban, beszáll az anyósülésre majd együtt elmennek gyorsulni és vitatkozni még egy kicsit. Ekkor a Légiós ráijeszt Imrére, majd bejelenti, hogy Imre győzött, majd pedig elsétál. Ezt igazából nem értjük, egy régi családi fotót nem tudunk egy ilyen katartikus összeomláshoz elegendő kegyelemdöfésnek tekinteni, legalábbis nem egy idegenlégiót megjárt ember esetében.

Az egész filmben a legzavaróbb, hogy a túlművészkedés által elveszíti azt a hiteleséget, amely miatt az első fél órában még minden stratégiai előnye megvolt: fordulatok egész urbánus tárházát aknázhatta volna ki úgy, hogy azzal minden néző azonosulni tudjon. Ezeket pedig a házáasságába belerokkant nő (Pokorny Lia) és a munkahelyéről kirúgott, majd megtébolyodott rendőr (Rajkai Zoltán) szál helyett is szívesen láttuk volna a vásznon, mert úgy gondoljuk, hogy ennek a végkifejlett szempontjából semmi értelme nem volt.

Persze nem mindennel van baj: a szereplők összeválogatása például kiválóan sikerült, és többek között nekik köszönhető, hogy tenyérrel az arcon végignézhető a film. A Légióst alakító LengyelFerenc szerepében ötvöződik a megfontoltság, a fegyelem, az erő és az érzelem, míg ellenfelét az Imrét alakító SzervétTibor is tökéletesen alakítja a hatalmi tudattal és intelligenciával rendelkező, ileltve a helyzetet a megfelelő hummoral kezelő karaktert. Ami pedig még szimpatikus az az, hogy a kisebb szerepek is nagy hangsúlyt kaptak a történetben, hiszen mindegyikük egy-egy külön világot képvisel a társadalomtól amúgy teljesen elbarikádozott parkolóban, ahova tulajdonképpen csak általuk jut be némi információ arról, hogy máshol is van élet.

Ha a filmet pontozni kellene 1-10-ig, akkor sajnos nem tudnánk 6-nál többet adni, amibe viszont már benne van a színészi játék, az alapötlet és az autó. Természetesen azt javasoljuk, hogy mindenki nézze meg, és döntse el, hogy igazunk van-e.