WLB:
Mióta fotózol, és minek a hatására kezdtél el kattintgatni?
Temesi Ádám: A családom sokat költözött, utazott már a kilencvenes évek végén, kétezresek elején, és amikor éppen Brüsszelben éltünk, apám egy nagyon kis gagyi, körülbelül egyszerre 16 fotót rögzítő, digitális fényképezőként és webkameraként is funkcionáló cuccal lepett meg minket, hogy ezzel tudjuk tartani a kapcsolatot a rokonokkal. Kicsi voltam, de nagyon megtetszett, és sokat lövöldöztem vele. Aztán jöttek a szintén elég szimpla és kezdetleges digi gépek, kamerák, amikkel a haverokat, barátokat filmeztem és fotóztam utcai agresszív görkorizás közben például. Persze ez ma már viccesnek tűnik, de itt kapott el a gépszíj, hogy mennyire jó megörökíteni a mozgást és persze a pillanatokat.
WLB:
Budapest volt a főhadiszállás, és innen utaztatok mindenfelé?
T.Á.:
Nem, nem, pápai vagyok. Aztán persze megérkeztünk Budapestre is. Nem tagadom, utáltam. Emlékszem, kiszálltam a kocsiból a lakótelepen, és bemutattam, hogy menjen a picsába a betondzsungel, utálom, ez nem az én közegem. Aztán kábé 10 éve jött az igazi budapesti flash, hogy ez egy jó hely, egy érdekes város, aminek ugyanolyan izgalmasak az utcái, mint bármelyiknek. De ehhez azért meg kell kicsit érni, szerintem. Persze mai napig tök jó utazni, nemrég egy álmom is teljesült, New Yorkban voltam két hetet. Hát az…nagyon eseménydús időszak volt fotózás szempontjából is. Oda még nem ezzel a gépemmel mentem sajnos.
WLB:
Most mivel fotózol?
T.Á.: Van egy Leicám, és egy obim hozzá. Imádom.
WLB:
Azért, ha jól gondolom, nem volt túl olcsó mulatság, míg eljutottál a kompakt gépektől egy menő Leicáig.
T.Á.: Ez relatív. Nincs annyi pénzem, hogy hirtelen vegyek egy csúcsgépet, de nagyon sokáig gyűjtöttem. Nincs kocsim, 30 négyzetméteren élek a barátnőmmel, akit nagyon szeretek. Ja, és van egy kutyám. Simán teljesíthető.
WLB:
Van “civil” foglalkozásod is, vagy már eljutottál arra a szintre, hogy meg tudsz élni a fotózásból?
T.Á.: Ahogy mondtam, a filmezés is ugyanúgy az életem része. A Studio-X nevű projektet visszük már közel 10 éve. Videoklipeket, reklámfilmeket, rövidfilmeket forgatunk. Amikor szintén külföldön éltünk, lett volna egy lehetőségem, hogy Amszterdamban tanuljak filmezést, de a perfekt holland hiányzott, szóval ez kimaradt. A filmezést is, a fotózást is önjáró módon tanultam meg, és remélem, mindig ezzel foglalkozhatok majd. Nem bírom a kötöttségeket…tól-ig egy irodában, egy helyben? Na, azt nem.
WLB:
Minden napra jut egy izgalmas forgatás/fotózás?
T.Á.: Rajta vagyok. A gépem mindig velem van. Szerencsére nem munkának fogom fel azt, hogy járom a várost, és gyorsan elkapok egy jó momentet. Mint más a telefonnal, csak én a Leicával. Szeretem a jó karaktereket, akik feltűnnek a semmiből, megismételhetetlenül.
WLB: Oda szoktál menni ismeretlenekhez, vagy "titokban" kapod el a pillanatot?
T.Á.: Az van, hogy csomószor megköveteli a helyzet, hogy leszólítsak vadidegen embereket egy fotó kedvéért. Azért ezzel néha vannak paráim, de amikor végül nem sikerül, akkor belenyugszom, hogy így kellett lennie. Amikor pedig szalaszthatatlan alkalom van, akkor belehúzok. A paparazzi szót nem szeretem, és nem is a szenzáció érdekel. Rezzenéseket, apróságokat, emlékeket vadászok. Van, hogy pár pillanatom van felismerni a "na most!"-ot, de van, hogy már előre figyelek egy kialakuló emlékképet. Ha megvan, akkor pedig reménykedem, hogy jól sikerült. Random dolog ez. Ahogy az is, hogy Budapesten hogy reagálnak erre az arcok, meg mondjuk New Yorkban mit szólnak, ha lekattintom őket.
WLB: Hogyan tovább, mik a terveid?
T.Á.: Szeretnék a közösségi médiás felületeken kívül létrehozni egy menő saját website-ot, ahol rám találhatnak. Van csomó saját, megvalósításra váró ötletem, akár fotótémám is, rengeteg a tervünk a Studio-X-szel kapcsolatban Brainnel, a társammal is, és persze mindig szeretnék haladni a technikában. Gyűjtök az újabb kedvenc gépekre. Meg teszem a dolgom, ami, remélem, tetszik majd az embereknek. Lájkokon meg ilyeneken nem akadok fenn…nagyon sok támogatást és türelmet kaptam már a családomtól, szeretteimtől, és egyre több a pozitív visszajelzés az ismeretlen tömegektől. Én pedig minden ilyennek nagyon örülök.
Adam Temesi Photography Facebook Adam Temesi Instagram
