Budapest arcai - Csepelyi Adrienn, az operamániás nőifoci-blogger

WLB: Hogy kerül egy lány Penyigéről az MLSZ-be?
Csepelyi Adrienn:
A fociszeretetem az 1996-os német-angol Európa-bajnoki elődöntőre datálódik, az volt életem első futballmérkőzése. A lefújáskor már zokogtam, annyira drukkoltam az angoloknak. A kedvenc játékosom, Steve McManaman miatt lettem Liverpool-szurkoló. Később újságíróként találkoztam női játékvezetőkkel, futballistákkal. Mivel a saját bőrömön tapasztaltam, mennyire nehéz sportközegben nőként érvényesülni, 2011-ben elindítottam a női labdarúgással, illetve a futball és a nők kapcsolatával foglalkozó Kötényblogot...WLB: …és ami díjat is kapott.


Csepelyi Adrienn:

Igen, a 2012-es Goldenblogon a zsűri harmadik díját nyerte, én pedig tavaly novemberben Junior Príma díjat kaptam. A Kötényblog nagy olvasottságot produkált, és a magyar sajtó női focis forrásává vált. Erre figyelt fel Török Gábor, az akkor életre hívott ad hoc női bizottság elnöke és Csányi Sándor MLSZ-elnök, aki interjút is adott nekem. Ezután felkértek, hogy legyek az állandó női bizottság tagja.

WLB: Mik a feladataid?

Csepelyi Adrienn:

Társadalmi munkában dolgozunk a magyar női labdarúgás fejlesztésén. Kidolgoztunk egy reformtervezetet; nekem nagyrészt sajtós, illetve nemzetközi kapcsolatokat építő feladataim vannak.
WLB: Fociztál egyébként?

Csepelyi Adrienn:
Persze, ész nélkül az utcán. Mindig a kapuba állítottak, mindenkinek jobb volt így (nevet). Gátlástalanul vetődtem, és ebben ki is merül a tehetségem. A tapasztalatok azt mutatják: kívülállóként más dolgokat látok meg és tartok fontosnak, mint azok, akik belülről nézik a játékot, s ez sok esetben hasznos és szórakoztató.
WLB: Férjnél vagy, de menjünk vissza a szingli korszakodig. Ismerkedésnél mennyit számított, hogy veled arról is lehetett beszélgetni, hogy Daniel Sturridge centerként vagy szélsőként hasznosabb-e a Liverpoolban?
Csepelyi Adrienn:
Akadt, akinél előny volt, mert sosem lett abból vita, hogy meccset kell nézni, és a stadionba is kimentem. Ám esetenként még úgy is hajlamosak voltak legyinteni rám, hogy tudták, képben vagyok. Sőt, néha kifejezetten idegesítette őket, ha nem fogtam be a számat. Megéltem a fordítottját is: volt, aki egyáltalán nem szerette a focit. Na, ment is a hiszti a meccsek miatt!
WLB: Újságírókörökben elég ismert a neved, hány helyen is dolgoztál eddig?

Csepelyi Adrienn:
Hú…Tavasz óta Népszabadság munkatársa vagyok, előtte a Vasárnapi Híreknél meg a Szabad Földnél, illetve a Marie Claire külsős szerzőjeként dolgoztam. Könnyűzenei újságíróként kezdtem 2008-ban, miután elvégeztem a Majdnem Híres Rocksulit. Sziget hetijegyet kaptunk, cserébe interjúkat kellett készítenünk. Igazi mélyvíz volt. Az első stábértekezleten naivan feltartottam a kezem a "Ki beszél angolul?" kérdésre, másfél óra múlva Rhoda Scottal szemben próbáltam elkerülni az ájulást. Elégedettek voltak a munkámmal, a PestiEst külsőse lettem. Futballról a FourFourTwo magazinban írhattam először, aztán a Hamu és Gyémánttól a Playerig rengeteg helyen megjelentek a cikkeim. Volt, amikor párhuzamosan 15 helyre külsőztem. Minden nap lapzártám volt, csak épp azt nem tudtam néha, melyik lapnál... (nevet).

WLB: Nevedhez fűződik az óriási népszerűségnek örvendő, a magyar futballt vicces mémekkel tálaló Facebook-oldal, a Trollfoci első könyvének szerkesztése is. Hogy jött ez a meló?
Csepelyi Adrienn:
Dolgoztam korábban a könyv kiadójával, aki úgy gondolta, "meg tudom rendszabályozni" az oldal adminisztrátorait. Nem volt könnyű… Életemben először szerkesztettem könyvet, igaz, ez nem a hagyományos értelemben vett szerkesztői munka. Azt kellett kitalálnom, hogy a temérdek információból és internetes marhaságból hogyan lehetne valami koherens egészet összehozni, ami könyv formájában működik. Remélem, sikerült.WLB: Hagyjuk a focit, térjünk rá másik nagy kedvencedre, az operára.
Csepelyi Adrienn:
Zeneiskolában nevelkedtem Fehérgyarmaton, 16 évig fuvoláztam. Sok operaáriát játszottam: fülbemászó, hálás darabok. Apukám pedig már egészen kicsi koromban Wagnerrel terrorizált otthon – hát mi való a kétévesnek, ha nem A Walkür, kvadrofónban? Amikor 11 évvel ezelőtt Budapestre kerültem, egyik első dolgom volt operabérletet venni – gyerekkori álmom teljesült ezzel. Később a rangos szakportál, az Opera-Világ szerzője lettem, úgyhogy interjúkat készíthettem a kedvenceimmel. A perui sztártenor, Juan Diego Flórez például hivatalosan senkinek sem adott interjút Magyarországon. Csakhogy a sajtótájékoztatója után váltottam vele néhány szót, miközben a DVD-imet dedikálta. Fél óra múlva üzent, hogy velem kivételt tesz. Így fordult elő, hogy vasárnap este fél tízkor a Megyen már a hajnalcsillag című magyar népdalt énekeltette velem egy luxusszállóban, ő pedig saját szerzeményét vezényelte a laptopjáról. (nevet)
WLB: Mi történik, ha a tévében egyszerre megy élőben Liverpool-meccs és opera-közvetítés?
Csepelyi Adrienn:

Életem egyik nagy félelme, hogy aznapra kapok jegyet Bayreuth-ba, amikor a Liverpool BL-döntőt játszik!

A válasz a meccs és az előadás súlyától függ.WLB: A komolyzene mellett a könnyedebb muzsika világában is tevékenykedsz, de mostanában nincsenek új dalaid.
Csepelyi Adrienn:
Néha hiányzik a zenélés, de jelenleg nincs rá energiám. A dalírás szuper, kreatív emberekkel hozott össze. Akadt, akivel úgy csináltunk

közös számot, hogy soha sem láttam, azt sem tudom, létezik-e egyáltalán. Vicces amúgy, hogy az emberek fejében ma már nem nagyon áll össze, hogy én annak idején rappeltem, gyakran nem is hiszik el.

WLB: Tehát innen ered az Audrey Rapburn művésznév?!
Csepelyi Adrienn:
Egy nyíregyházi rádió adásában úgy konferáltak fel, hogy "Audrey következik, aki egy kicsit Hepburn, vagy inkább Rapburn…". Rajtam maradt. Hízelgő, hogy Audrey Hepburnhöz hasonlítanak, bár szerintem nincs sok alapja. Akkor már inkább Louise Brookst idézem, csak ő idehaza kevésbé ismert.

WLB: Ha Penyige főutcáján megállítanak a "Mi újság Budapesten?" kérdéssel, mit szoktál felelni?
Csepelyi Adrienn:
Inkább az otthoni dolgokra terelem a szót. Nemrég jöttem vissza, ilyenkor két-három nap, míg újra megszokom a zajt, a nyüzsgést, a koszt, az ismeretlen arcokat. Odahaza egy 15 perces utat 45 perc alatt teszek meg, mert mindig megállok beszélgetni. Jólesik, hogy az otthoniakat tényleg érdekli, mi van velem. Eleinte ez hiányzott a legjobban Budapesten. Az első néhány év kemény küzdelem volt, de aztán csak beleszerettem a városba.
WLB: Te is térképpel a kezedben járkáltál a kezdetekben?
Csepelyi Adrienn:
Persze, a mai napig jól jön. Mondjuk, ha az ember hajlamos elaludni három megálló alatt a villamoson, kiemelkedően hasznos… Szoknom kellett a nagyvárost. Utáltam, hogy az emberek összezsúfolva laknak, hogy mire odaérek valahová, már el is fáradtam… Mára viszont megtanultam élvezni az urbánus létet.
WLB: Kedvenc helyeid?
Csepelyi Adrienn:
Az Operaház, Zeneakadémia, triumvirátus körül forog az életem. Volt egy néhány éves őrülten bulizós időszakom az , Merlin, tengelyen, de mára inkább a pici, nyugodt, beülős helyeket kedvelem, mint a . Ha meccsnézés, akkor a Grund az etalon. A és a gyakran feltűnök, és rendszeresen nyomozom a különleges főzési alapanyagokat a az aprócska török, lengyel vagy orosz boltokig. Erzsébetvárost az otthonomnak érzem, a Hunyadi téri piac a szívem csücske. Végigmenni a Lövölde tértől a a , ami ötven méterenként új és új arcát mutatja: valóságos szociotrip!