Kelet-Közép-Európa forradalmi hangulataira fókuszál a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, amely az Anarchia, utópia, forradalom nevet kapta. A tárlat a nyolcvanas évektől egészen napjainkig megfogalmazott forradalmi gondolatokat gyűjti össze és dolgozza fel, miközben arra is keresi a választ, hogy vajon elindítója-e a kortárs művészet bizonyos lényeges társadalmi, politikai változásoknak, vagy inkább csak reagál rájuk?

Művészként egyáltalán nem idegen a forradalmon gondolkozni, és ezt teszi most az Anarchia.Utópia.Forradalom című kiállítás, amelynek 3 fontos és egyébként teljes mértékben átjárható fejezetét egy szimpla háromszöggel ábrázolják, kijelölve ezzel a kiállítás értelmezési keretét. Ezeken belül a nyolcvanas évektől egészen napjainkig ívelő, a kortárs képzőművészet révén feldolgozott forradalmi gondolatokkal találkozhatnak a látogatók. Az ellenkultúrának ez a modellje, akár a punkkultúrán, akár más szubkultúra megnyilvánulásain keresztül érvényesül, mindig a művészet egyik legfontosabb törekvése lesz.

A Luwig Múzeum legújabb kiállításnak csak részben apropója a vasfüggöny leomlásának 25. évfordulója, hiszen örök érvényűek azok a forradalmi gondolatok, amelyek a 2. emeleti kiállítóban tekinthetők meg 2015. január 4-ig. De egy kérdés még válaszra vár: vajon képes-e a művészet a nagy társadalmi változások elindítására, vagy csak reagál azokra?

Legyen bárhogy is, egy dolog már a kiállítás legelején kiderül: az itt kiállító művészek megpróbálják kikapcsolni a társadalmi beidegződések kontrollját, miközben azt vallják, hogy a művészetnek mindent vállalnia kell, amely képes megcáfolni a hamis társadalmi rendet, a rossz újságírást, de bizonyos esetekben már a puszta jelenlét is elegendő.

A tárlaton a magyar közönség által csak ritkán látott művészek művei mellett a Ludwig Múzeum gyűjteményének számos darabja is szerepel: ilyen például a Hejettes Szomlyazók csoport 1989-ben Nyugat-Berlinben, a Künstlerhaus Bethanienben bemutatott installációja, az A oltár, vagy Jonathan Meese Én, a rotunda rabszolgája című képe. A jellemzően anarchista Meese egyébként az egyik legdominánsabb alkotója a tárlatnak, aki szerint “A következő nagy forradalom nem az utcán zajlik majd, hanem a művészetből jön”.

Fontos kiemelni, hogy a tárlat alkotóinak jelentős része tagadja a műalkotás egyediségének koncepcióját: Martin Kippenberger például a művészeten át új funkciót igyekszik adni a tárgyaknak (drMáriás korai képei például banálisan egyszerű tárgyakon keresztül érzékeltetik a tragikumot); Jörg Schlick gyakran hétköznapi embereket kért fel, hogy fessenek az ő nevében; Meese pedig még az édesanyját is bevonta az alkotásba. A művészeti feladat átruházása egyébként nem újdonság, hiszen erre épült Walter Benjamin híres tanulmánya:
A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában.
A kiállítás talán leghatásosabb darabjai egyébként szerintünk azok a szíriai gyermekrajzok, amelyeket egy nevét eltitkolni kívánó művész gyűjtött össze azzal a céllal, hogy élethű képet fessen a polgárháború borzalmairól, és az általa okozott lelki traumákról. De szerettük SI-LA-GI művészeti utópiáját is, amelyben az egymást megbántó nemzetek bocsánatkérését vizionálja, illetve Szombathy Bálint Jugoszlávia "dekonstrukcióját", amelyet az államszövetség zászlaján keresztül ért el.

Anarchia, Utópia, Forradalom Megtekinthető: 2014. október 17 – 2015. január 04, Ludwig Múzeum
Teljes árú jegy:

1300 Ft / fő, Kiállító művészek: Jonathan Meese, Jörg Schlick és Martin Kippenberger a délszláv régiót Marko Brecelj, Slaven Tolj, Zoran Todorovic, Zoran Pantelic és az Apsolutno, a lázadás magyar vonalát pedig Szombathy Bálint, a Hejettes Szomlyazók, Január Herceg és drMáriás képviseli. Őket egyébként az hozza össze, hogy mindannyian társadalmilag tudatos hozzáállásuk, illetve radikális művészeti gesztusaik révén kerültek a figyelem középpontjába.