Szinte felesleges megemlíteni, hogy egyre csak nyílnak a magukat borbárnak aposztrofáló vendéglátóhelyek. A borozó, borharapó kifejezés inkább a mára már időkapszulának tűnő késdobálók becsületes neve, egy borbár azonban csalogató lehet. Néhány éve a fekete táblára, fehér krétával felírt széles kínálatot, a sejtelmes világítást és a borkorcsolyák trióját kapcsoljuk az elnevezéshez. De gondoljunk csak bele, hogy a Rákóczi tér hallatán leginkább az előbb említett kricsmikre asszociálunk, nem egy testes pinot noirra és vidám alapzajra. Legalábbis eddig így volt.
Az új metrómegálló miatt is rehabilitált tér az elmúlt hónapokban több arcát is megmutatta már: a metróból érkezők rácsodálkoznak a teret szegélyező épületek változatos homlokzataira, többek újra rátalálnak az eddig építkezések miatt elfeledett, 1894-es építésű Vásárcsarnokra, a kiváló piaci árura. És most már a bal oldali szárny méretes ablakaiból szűrődő hangulatvilágítás is figyelemfelkeltő lehet. Ugyanis az Oinos ténylegesen a csarnok részét képezi. Az tér őslakosai szerint valamikor pékség üzemelt itt, aztán vegyeskereskedés, de egy ideje már üresen állt, mígnem a firenzei származású, 6 éve Budapesten állomásozó Matteo Missoni rá nem talált. Véletlenek sorozata hozta egyébként őt
Budapestre: először csak pihenni jött, de aztán annyira beleszeretett a városba, hogy egy ideje már a Guttenberg téren él. Csak pár perc a Rákóczi, ahol ugye az ismert okok miatt eddig csak a szotyizás és a padokon gengelés ment a minőségi étkezés és szórakozás helyett. Kihívás, de miért ne?
Így talált helyre az ötlet és megvalósult az Oinos. Alapterületét tekintve igen tágas, a magas belmagasságot kihasználva galériát is felhúztak a lenti hosszú pult és a kemence miatt elég látványos konyhával egy légtérben lévő földszinti vendégtér fölé. Volt szerencsénk kicsit benézni a kulisszák mögé: a sütöde és a konyha mögött szinte egyből a Vásárcsarnok piacterét találjuk. Humorizáltunk is rajta, hogy, ha netán kifogy a paradicsom, csak ki kell szólni a kedvenc kofájuknak, hogy pótolják a hiányt. Mivel a csarnok felé néz egy másik pult is, tervben van, hogy pizzákat, pékárukat akár majd így is árusíthatják, a piac vásárlóinak.
A borbár megnevezés miatt magától értetődő, hogy széles borszelekcióval dolgoznak, ám a szinte minden árkategóriából megtalálható magyar tételek mellett fontosnak találták az olasz borok kínálatát is. Mivel az Oinos “bistrot” is, ezért természetesen nem csak borokkal találkozunk, hanem koktélokkal, frissítőkkel is. Mi a bloody maryt (1390 ft), egy, a hely nevét viselő uborkás koktélt (990 forint) is megkóstoltunk, de örömmel nyugtáztuk, hogy olasz módra Bellinit (1190 forint) is kínálnak. Fontos megjegyezni, hogy az asztalokon mindenhol találunk sós mogyorót, vagy helyben készített grissinit is. Borhoz, longdrinkekhez azért jól eshet.
A konyha főnöke Nyári Alex és külön pizzaszakáccsal is kiegészülnek. S, ha már pizza, akkor örömmel konstatáltuk, hogy ropogós szélű, hajszálvékony, nagyon gazdagon megpakolt pizzákat sütnek. A capricciosánk (1790 forint) gyakorlatilag alig bírta el az articsókaszíveket. Elvitelre is készítenek a tésztakorongokból, forgalomtól függően 10 perc alatt elkészítik a kívánt variációt, ami a közelben lakóknak igazi felüdülés lehet a körút ízetlen, rágós, pizzának csúfolt kínálata után.
Az étlapra is jellemző a megújulás és a rugalmasság, de összességében az olasz ízek, fogások dominálnak, néhol egy-egy ismerőssel, mint például a tatár beefsteak, (2790 forint) amit meg is kóstoltunk és a klasszikus verziót követve a lime-os és a szarvasgombás is igen meggyőzőnek bizonyult. Desszertképp Matteo kedvencét, a mascarponés répatortát (990 forint) rendeltük és nem olvastuk el figyelmesen, de robbanós cukorka is jutott a tányérra, ami először csak bizarr módon recsegett, de aztán megéreztük a régről ismert ízt és feelinget. Hát igen, ez nem kézműves, hanem inkább a suli melletti trafikot idézi, de mókás csavar.
Ez a torta volt talán, ami leginkább magába foglalta az Oinos küldetését: megbízható, laza és van benne valami pikáns. A megbízható maga a konyha és a vendéglátás, a laza az olaszos mentalitás, a pikáns pedig a lokáció.
