Nem véletlen az időzítés: június 20. a menekültek világnapja, melyre idén a Gozsdu Udvarban egy több hete készülő csodálatos festménnyel készült a Neopaint Works és az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának (UNHCR) Közép-európai Regionális Képviselete. A Dob utcához legközelebb eső, eddig natúran álló tűzfalra egy pakisztáni menekült kislány portréja került fel, ezzel emlékeztetve a forgalmas passzázson áthaladó embereket a otthonukat elhagyni kényszerült menekültek helyzetére.
“1 family torn apart by war is too many” (Már 1 háború miatt szétszakadt család is túl sok) - ez a felirat áll a festmény bal alsó csücskében, hiszen ez a 2014-es mottója a Világnapnak. Az átadóünnepségen Monserrat Feixas Vihé, az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) Közép-európai Regionális Képviseletének vezetője és Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió külpolitikai újságírója és szerkesztője is felszólalt a háborúk sújtotta területekről menekülő családok, gyermekek helyzetéről. Szeretnék, hogy a világ ne deprivált csoportként gondoljon a nehéz helyzetben lévő emberekre, hanem individuumokként, lássák meg a személyes sorsokat, a családok, gyermekek történetét. Erre hivatott felhívni a figyelmet Sam Phelps ausztrál fotós 2011-es fotográfiájának a Neopaint Works által megelevenített festménymása.
A megnyitón továbbá az alkotás alatt elhelyeztek egy festhető felületet, melyre a UNHCR bicskei befogadóállomásáról érkező és a Budapesten élő szíriai, afgán, bangladesi menekült gyermekek rajzolnak. Szívszorító látvány volt figyelni a vidám fiatalokat, tudván, hogy éppen az ő helyzetük miatt gyűltünk össze a Gozsdu Udvarban. Ez az alkotás a nyári hónapokban marad még a helyszínen, majd tervek szerint egy magyarországi gyermekintézménynek adományozzák a szervezők.
A Neopaint Works igencsak megindítóra és realisztikusra sikerült festménye természetesen még sokkal tovább díszíti majd a
passzázst
a világ menekültjeinek budapesti mementójaként .