Az emberevő gróf
Festetics Rudolf Tolna nevű hajóján, oldalán a feleségével 1893 és 1902 között hajózta be a Csendes- és az Indiai-óceán szigeteit, egyikről a másikra haladva sorban, és közben olyan törzsekkel is összehozta a szerencse, akik bizony emberhúst ettek és rendszeresen jártak fejvadászatra. Minderről – de nem csak erről – két útikönyvben számolt be, melyeket franciául írt meg 1902-ben. A kötetek hatalmas sikert arattak világszerte, még úgy is, hogy szinte mindenki tisztában volt vele: Festetics Rudolf alaposan kiszínezi a történeteit. Magyarul korábban csak az első kötet jelent meg, ám idén napvilágot látott a teljes szöveg, és ezzel párhuzamosan egy közösségi médiás oldal is elindult, ami a könyv népszerűsítésén túl erről a páratlanul kalandos életútról mesél.
Bár ez a Festetics gróf is sikeres és népszerű ember volt, Amerikában a társasági élet fontos, meghatározó alakja, voltak azért bőven kritikusai és irigyei is. Az egyik támadási felület a házasodásai voltak, melyek miatt Festeticset hozományvadászként bélyegezték meg. Tény, hogy Rudolf mindkét felesége milliomoscsaládból származott, és a hozományukból a gróf hajókat építtetett, előbb a Tolna I.-et, majd a Tolna II.-t. A Tolna a család előneve volt, melyet II. Józseftől kaptak Tolna városával együtt. Viszont a Festetics család alapból dúsgazdag volt, ezért annyira talán nem is volt szüksége Rudolfnak arra a pénzre. Ugyanakkor volt olyan lap, ami leleplezően arról írt, hogy a Párizsban született gróf a nagy hatalmú és nagy vagyonú család szegényházi ágához tartozott, és nem éppen kényelemben nőtt fel. Viszont volt benne ambíció. A 8 Órai Ujság így írt róla 1938 januárjában:
Ma is rejtély, hogy az utolsó emberhúst, illetve emberhúslevest evő fehér ember Festetits Rudolf gróf volt-e! Ő írta ezt önmagáról, de azok a matrózok, akik vele voltak, a párisi Matinban határozottan úgy nyilatkoztak, hogy csak kitalálta Festetits ezt a mesét. Ez a regényes életű gróf Párisban született, ahol atyja igen rossz viszonyok közt élt. Párisban is nevelkedett, majd a bécsi katonaiskolába került s néhány évig Magyarországon volt huszárhadnagy. Az volt minden célja, hogy jó partit csináljon. Valóban sikerült is nőül vennie Amerikában a sokszoros milliomos Haggin Ellát. Elhatározták, hogy olyan nászutat rendeznek, amilyent keveset látott a világ. Pompásan felszerelték Tolna nevű hetventonnás yachtjukat, hogy ezen a modern és valóban tökéletes, de mégis túlságosan kicsi járművön bebarangolják a Déli tenger szigeteit.
A másik dolog az emberhúsevés kérdése volt, amit – elsősorban a lapok – folyamatosan feszegettek Festetics Rudolf kapcsán:
végül is a gróf evett-e emberhúst, vagy sem?
Ő maga világosan megírta a könyvében, hogy egyszer evett, de akkor is csak félig-meddig. Történt egyszer, hogy a matrózaival eltévedtek a dzsungelben, nem volt már élelmük sem, amikor rábukkantak egy elhagyott falura. Ott pedig találtak némi még ehető élelmet: emberhúslében pácolt zöldségeket. Azt ették meg végül. Festetics mindössze ennyit vallott be, nem többet, ennek ellenére voltak, akik biztosak voltak abban, hogy ennél azért több is történt. Pláne hogy a gróf még fejvadászatra – értsd: embervadászatra – is elkísérte az egyik kannibál törzs tagjait.
De hogy megvédjük Festetics Rudolfot, mindenképpen le kell szögezni, hogy a puszta kalandon túl a grófot a tudományos felfedezési vágy is hajtotta. Rengeteg tárgyat gyűjtött az útjai során, amiket fotókkal dokumentált. Azt pedig maga is leírta, hogy egyes bennszülöttek emberhúst esznek, aminek mindig megvannak az adott törzs hiedelemvilágába vezető okai: például mert így próbálják továbbörökíteni elhunyt családtagjaik és a megölt ellenség legjobb tulajdonságait. Az emberhúsevést Festetics viszonylag könnyen vette, így ír róla útikönyvében:
Emberhús leve volt az, s emberhúskocsonya környezte a határát. Olyanféle vétek volt a miénk, mint mikor a jó katolikus a böjti napon húst ugyan nem eszik, de a főzeléket zsírosan fogyasztja.
A bolygó magyar
Festetics Rudolfot gúnyolták a sajtóban emberevő grófnak, ám volt egy másik név is, amivel illették: ő volt a bolygó magyar, arra utalva ezzel, hogy mennyit utazott élete során. A Párizsban született, Bécsben tanult ifjú Magyarországon mindössze pár hetet töltött a katonáskodása alatt, huszártiszként. A szerencséjét Amerikában csinálta meg, mondhatni, megvalósította az amerikai álmot. A társasági élet középpontjából egyenes út vezetett egy jó házasságba, majd az utazásba, mely életmódot a gróf azért már ezt megelőzően is előszeretetettel gyakorolta. Európát természetesen keresztül-kasul bejárta.
A legelős, az indiai- és a csendes-óceáni szigetvilágot feltérképező utazása összesen 8 évig tartott, bár eközben volt, ahol hosszabban is elidőzött, mint például Japánban, ahol közel egy évig élt. Az utazás szenzációnak leginkább alkalmas része valóban a kannibálokkal történt találkozás volt, ám Festetics emellett is számos kalandba keveredett. Azzal indult az egész, hogy egy, a matrózai közé férkőzött kalóz fel akarta lázítani a többi hajómunkást, hogy egy lakatlan szigetre vigyék a grófot és a feleségét, a családjuktól pedig busás váltságdíjat kérjenek értük. A gróf leleménye azonban keresztülhúzta a kalóz számításait, és a nyolc év – bár volt közben zúgolódás olykor a matrózok részéről – simán eltelt komolyabb próbatétel nélkül, kivéve a végét.
A Tolna I. 1900-ban a Maldív-szigetek közelében hajótörést szenvedett, és csak nehézségek meg némi szerencse árán tudták épségben elhagyni a hajót. Festetics feleségét azonban annyira megviselte a dolog, hogy hazatérve elvált a férjétől. De amíg ebbe a szomorú és nem túl szerencsés révbe ért volna a 8 évnyi utazás, a kannibálok és Japán mellett a gróf megismerkedett német gyarmatosítókkal, találkozott francia kalózokkal, járt amerikai ültetvényesek között,
Tahitin vendégül látta a királyi család, Szamoán Robert Louis Stevensonnal, a Kincses sziget írójával barátkozott össze, Manilában pedig szemtanúja volt a spanyol–amerikai háború kitörésének.
Homályba vesző folytatás
A gróf másodjára is egy milliomoslányt vett fel feleségül, és az új ara hozományával is ugyanazt tette, mint az elsőjével: hajót építtetett, amit Tolna II. névre keresztelt. Ahogy az első feleségével, úgy a másodikkal is hosszúra, vagyis évekre tervezett útra indult, de a fedélzeten szinte egymást érték a lázadások. Festetics mindet leverte, a bűnösöket letartóztatta és a hatóságoknak átadta, ám egy ponton már olyan súlyos volt a helyzet, hogy állítólag neki is fegyvert kellett fognia, és le is lőtt pár lázadót. A botrányok nem tettek jót a hírnevének.
Festetics Rudolf későbbi életéről kevés az információ. Ami biztos, hogy az első utazásának anyagát, ezt a felbecsülhetetlen értéket képviselő néprajzi gyűjtést a magyar államnak ajándékozta, ami azt jelzi, hogy bár nem beszélt magyarul és nem is nagyon járt a családi őshazában, azért valami ragaszkodásféle, hagyománytisztelet jellemezte a grófot.
gyűjtése napjainkban a Néprajzi Múzeum óceánia-gyűjteményének részét képezi. Ez összesen 1600 darab tárgyat és 441 fotót jelent.
Festetics Rudolf gróf halálának pontos időpontjáról több évszám áll rendelkezésre. Néhány helyen az 1943 szerepel, de hogy miért, az nem világos, talán mert innentől kezdve nincs róla több kézzelfogható információ. Érdekes módon szerepel a neve egy magas rangú francia katonatiszt családjának algériai síremlékén is, amit 1950-ben emeltek. Eszerint a gróf a csendes-óceáni szigetvilágban lehelte ki a lelkét, valamikor 1950 előtt. És létezik egy hiteles okirat a párizsi Amerikai Nagykövetségen, ami azt írja, hogy Festetics Rudolf gróf 1952-ben, 87 esztendős korában természetes halállal hunyt el Párizsban. Akkori élettársa, Andrée Bonnevide családjának sírboltjába helyezték örök nyugalomra a Montmartre-on.
Források:
(Borítókép: benoitb – Getty Images)
