Bár a múzeum gyomrában tanyázó kollekció egy múltba repítő időkapu, a bejutásról mégis a legfilozofikusabb Alien-filmre, a Prometheusra asszociáltam: egyik fotocellás ajtón be, megvárni, amíg az bezáródik, pár másodperc az üvegkalitkában, majd a másik fotocelláson át irány a kiállítás.
Szerencsére az alien nem jött, érkezett viszont egy lökdösődős vérbácsi, aki láthatóan a fotósunkra, Lacira fente a fogát. Ezen kívül az egyik tisztelt vendéget penetráns alkohol-aura ölelte körbe, így egy pillanatra azt hittem, hogy a zuglói kultúrházban vagyok a nyugdíjas salsa est másnapján.
Mielőtt politikailag inkorrekt vizekre eveznék, vissza mennyé a festményekhez. Az biztos, hogy Caravaggiótól Canalettóig eljutni fárasztó feladat: a vizuális élmény tömény, a vászonra kent jelenetek sokszor kegyetlenek (Keresztelő Szent János levágott feje, a szög+kalapács+halánték összeadás eredménye, a halott Krisztus különféle ábrázolásai), és e bibliai ihletésű mesterművek mind egy szálig az emberi lélek sötétebb oldalára világítanak rá Photoshop-máguskat megszégyenítő fény-árnyék játékokkal.
Ez a melankolikus tónus csak a kiállítás első harmadára nyomja rá a bélyegét, bár az a bélyeg úgy van jól, ahogy van, a nyomasztó szépségnek is megvan a maga varázsa.
A vallásos szimbolika mércéjével mérve bulvárosabb témák a kijáratot jelentő fertőtlenítő kamra fotocellás karám felé közeledve szaporodnak el: barokk- és rokokó Instagram (kajacsendéletek), kép a képben-variációk, valamint a valóságnál is szebb.
Canaletto-féle velencei városképek.
A Caravaggiótól Canalettóig végletessége megteremti az áhított egyensúlyt, és a nemzetközi visszhangot kiváltó gyűjtemény teljes panorámát tár elénk az olasz itáliai festészet talán legtermékenyebb időszakáról, ám ez nem az a kiállítás, ami elsőre befogadható – épp ezért érdemes minimum kétszer megnézni.
Caravaggiótól Canalettóig - Az itáliai barokk és rokokó festészet remekművei 2013. október 26. - 2014. február 16.Jegyárak: részletek itt.
