Két hónapos műhelymunka után augusztus 22-től szeptember végéig a nagyközönségnek is bemutatkozik Magyarország és Budapest első városi méhészete a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó teraszán. Az ötletadó a frankfurti székhelyű finger művészcsoport két tagja, Florian Haas és Andreas Wolf volt, akik sikeres németországi projektjeik után vágtak bele a budapesti társadalmi-művészeti kísérletbe a Közösségi Méz program kurátora, Erdődi Katalin meghívására.
A Műcsarnok hátsó teraszán július elején
három kaptárt
állítottak fel, amelyekben három méhcsalád él. A szorgos rovarokat egy negyventagú, különböző korú, hátterű és élethelyzetű érdeklődőből álló,
vegyes méhészcsoport
gondozza
Tornyossy Csaba okleveles méhész koordinálásával
és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület szakmai támogatásával. A méhek nagyon jól érzik magukat a Városliget szomszédságában, hiszen Budapest első urbánus méhészete másfél hónap alatt mintegy
65 kilogramm közösségi mézzel
büszkélkedhet. A WESSLING Hungary Kft. független laboratórium a beérkezett mézminta vizsgálata után megállapította, hogy annak minden vizsgált paramétere megfelel a forgalomba kerülés feltételének, vagyis az első budapesti városi méz
kiváló minőségű . Külön érdekesség, hogy a mintában a
japán akác
pollenje jelentősen túlreprezentált volt (93 %).
Ez a sok pollent termelő fajta közkedvelt díszfa a nagyvárosokban, sorfaként sok helyen ültetik Budapesten is.
A Közösségi Méz program művészeti részeként a finger csoport koncepciója alapján
augusztus 22-én, csütörtökön 18 órakor a Műcsarnok hátsó teraszán felállított kaptárok tetején nyílt meg az Új Múzeum Méheknek, amely szeptember 30-ig várja a látogatókat.
A szokatlan kulturális intézmény három makettszerű termébe a méhek berepülhetnek, a látogatók pedig kívülről nézhetik meg a rendhagyó, tematikus kiállításokat. A múzeum a
méhtársadalom működését kutatja, valamint a
méhek és az emberi társadalom összefüggéseire
hívja fel a figyelmet.Az első teremben a méhdemokrácia és a rajintelligencia a főtéma, a második terem az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete (FAO) kampányával foglalkozik, amely az ehető rovarok, köztük a méhbábok fogyasztását népszerűsíti. A harmadik terem a múzeumot és a közösségi méhészetet gondozó méhészcsoportot mutatja be.

Az Új Múzeum Méheknek szeptember 30-ig látogatható minden héten, csütörtöktől vasárnapig 14 és 18 óra között. Az érdeklődőket hetente kétszer (minden csütörtökön és szombaton 16 és 18 órától) magyar és idegen nyelvű tárlatvezetésekkel, valamint további programokkal – beszélgetésekkel, koncertekkel, filmvetítésekkel és családi programokkal - várják. A tárlatvezetésekre a korlátozott létszám miatt előzetes bejelentkezés ajánlott. A részletes (nyitó)program megtekinthető a Közösségi Méz Facebookján, Tumblr-jén, vagy lejjebb görgetve. Az Új Múzeum Méheknek látogatása és a kísérőprogramok ingyenesek. Tárlatvezetések a nyitóhétvégén (30 perc): teljes árú jegy 500 ft, kedvezményes diák- és nyugdíjas jegy 300 ft (igazolvány felmutatása ellenében). A programok helyszíne a Műcsarnok hátsó terasza, esős idő esetén a Műcsarnok előadóterme.Augusztus 23. (Péntek) 14:00 - 18:00: Múzeum nyitva tartás.
16:00 - 18:00: Tárlatvezetés (félórás turnusokban).
18:00 - 20:00: Méhdemokrácia: mit tanulhatunk a méhektől a demokráciáról?Thomas D. Seeley
Méhdemokrácia (The Honeybee Democracy) c. előadásának vetítése (angolul), utána beszélgetés a demokráciáról és kollektív döntéshozatali folyamatokról (magyarul). Meghívott vendégek:
Erdélyi Tibor méhészeti szakelőadó, 2010-ben az Év Méhésze; Madarász Csaba, a részvételi demokrácia online lehetőségeit kutató kreatív szakember; Turai Eszter, a Hallgatói Hálózat aktivistája; Szakács András, politikai elemző.
Augusztus 24. (Szombat) 14:00 - 18:00: Múzeum nyitva tartás.
16:00 - 18:00: Tárlatvezetés (félórás turnusokban).
Éjszakai különkiadás: Méhek a B oldalon.
21:00 - 22:00: Éjjeli tárlatvezetés zseblámpákkal, fókuszban a méhek életének sötét oldala: zombiméhek, a herék harca, gyilkosság az anyabölcsőben.
22:00 - 00:00: Filmvetítés: Invasion of The Bee Girls (1973, B kategóriás horrorfilm).
Augusztus 25. (Vasárnap) 14:00 - 18:00: Múzeum nyitva tartás.
14:00 - 16:00: Családi program: városi mézkóstolás és mézuzsonna, méhviasz-mécses és vázakészítés.
16:00 - 18:00: Mézeskuckó - interaktív játszóház a méhek életéről és a méztermelésről.
16:00 - 18:00: Tárlatvezetés (félórás turnusokban).
Cím:
1146 Budapest, Dózsa György út 37.
Nyitva tartás:
CS - V: 14:00 - 18:00
Facebook