A 0. napon rajongók ezrei várták, hogy elkezdődjön a Sziget Fesztivál egyik legígéretesebb fellépőjének koncertje. Prince 8 óra környékén lépett fel a színpadra tűzpiros kordzakójában, és azzal a mosollyal az arcán, amitől libabőrösök lettünk és tudtuk: a pop hercege ismét világmegváltásra készül.

Soha rosszabb kezdése ne legyen a Sziget Fesztiválnak a jövőben, hiszen a több mint 50 éves Művész olyan koncertet adott a szigetlakóknak, ami után megnyaltuk a tíz ujjunkat. Kritikát megfogalmazni felesleges, mert azon kívül, hogy néha sokáig húzódott az öltözködés, semmi érdemlegesbe nem tudnánk belekötni.

Prince első külföldi előadóként léphetett fel a Nagyszínpad deszkáira, s biztosan állíthatjuk: ilyen jó hangzása még nem volt koncertnek a Szigeten, arról nem is beszélve, hogy az óriás kivetítők képi minősége is többszörösen felülmúlja az idei évek mindegyikét. A fél 6-tól kezdődő hangolás is meghozta eredményét, hiszen minden hangnak pontosan ott volt a helye, ahol lennie kellett, ami azért is volt félelmetes, mert Prince néha úgy kapta elő gepárdmintás gitárját, mintha az csupán valami játék lenne. A laza, játékos mozdulatok közben az amerikai énekes csak néha tekingetett a húrokra, vagy a szinti billentyűire, mégis kimagaslóan jó szólóival elvarázsolta a közönséget, s az első sor lányait rendre meg is siratta.

Prince, mint az elegancia elsőszámú nagykövete most sem okozott csalódást megjelenésével, hiszen minden ruhadarabja, s kiegészítője tökéletesen illett a Prince imázshoz. Első szettje egy magasnyakú fekete garbóból, vörös kordzakóból, csillogó nyakláncokból és csuklószórítóból állt, hozzá passzoló fekete szűk nadrággal és egy elegáns bőrcipővel. Ebben a blokkban csendült fel az az első gitárszóló is, melynek csúcspontja az előjátékban a Pop Life mellett a tánc, zene, szex és romantika hívószavakat kellően katartikusan ismétlő D.M.S.R. volt. Ezt követően Prince a Musicologyval hódított, majd a The One-nal csavarta el a fejünket. Az egyértelműen funky koncert többi szereplője sem volt piskóta, hiszen a színesbőrű félistennők énekhangjába is bele-beleremegtünk, no meg a dobos figura is kellőképpen odatette magát. Andy Allo gitáros, Morris Hayes billentyűs és Ida Nielsen basszusgitáros mellett Shelby J. énekes volt a legtöbbet hallható és látható bandatag, aki mosolyával és „I love you Hungary” mondatával belopta magát a magyar szívekbe.

Míg mindenki Prince aktuális hangulatától rettegett, addig szerencsére hősünk olyannyira belemelegedett a performanszba, hogy minden szervező kicsit kifújhatta magát, hiszen egyértelmű volt: Prince valóban bírja a közeget, s szívét-lelkét odatette a Sziget látogatóinak. Sztárallűrnek, kényeskedésnek és rosszkedvnek helye nem volt, sokkal inkább a funky, a dögösség kezdett úrrá lenni rajta, no meg az a fajta 80-as évek, amely kicsit sem volt ciki egy 2011-es Szigeten, sőt. A 10 platina lemezes előadónál nem is kellett jobb országmarketing, hiszen Prince számtalanszor üdvözölte Magyarországot, sőt kisebb sessiont is áldozott egy „ oh-oh Hungary” közös éneklésnek.

Az „Are you here/ready/ feeling good Hungary?” mondatok is sokszor elhangoztak, mind amellett a számos „zenész közhely” mellett, mint a „Let’s break it down”, vagy „Watch this!” elszólásoknak.

Pár vicces mondat is elhagyta Prince száját, amiben konstatálta, hogy ő még szívesen marad zenélni, ha maradunk, illetve megjegyezte, hogy csak mi öregszünk, ő nem (itt pár fiatal lány bemutatta a középső ujját irigységében). Hősünk a majdnem tíz percig tartó fülledtségfutam után egy lélegzetvétel és egy átöltözés erejéig elhagyta a színpadot, és a Creammel tért vissza testre simuló feketében, a trükkös táncbetétekkel megvadított szám után pedig bíbor-arany konfettieső hullott a közönségre: először szólalt meg élőben Magyarországon a herceg legismertebb slágere, a Purple Rain. A giccs jelen esetben legjobb barátja Prince-nek, de valahogy mindig megtalálva az egészséges egyensúlyt. Purple Rainről külön nem kell szólnunk külön, világklasszis szám. Pont.

Ezután újabb átöltözés, ám ezúttal sokan elhagyták a helyszínt, még többen elkezdték kifütyülni az énekest, mert azt hitték, hogy a nagy finálé után vége is a koncertnek. De nem. A hétszeres Grammy-díjas művész hófehér magasszárú szőrcsizmában tért vissza a színpadra, s ismételten megfogalmazzuk, hogy a feketeszemű Prince egy igazi dög.

Ember legyen a talpán, akit minimálisan nem indít be egy Prince darab, vagy legalább nem használja fel az első randin mondjuk egy közös autókázás alkalmával. A saját dalok mellett felcsendült a Kiss, az alaposan, duetté átdolgozott Nothing Compares 2U, When Doves Cryból a Sign O The Times, majd az össznépi tánccá torkolló Let's Go Crazy, 1999, majd a színpadra kerül megannyi táncoló-éneklő rajongó. Maximális extázis. Utolsó szám következik: Sometimes It Snows In April a Black Albumról.

Végső konklúzió: Prince zseniális koncertet adott, amennyiben szeretted a 80-as évek klasszikus hangzásvilágát, és nem tartasz cikinek egy 53 éves, befésült hajú zsenit szőrmecsizmában ugrálva. Ügyes indítás így rögtön az elején, és még el sem kezdődött a hét!