Csupa olyan épületet szedtünk össze, melyek akár a méltán népszerű videójáték jórészt szögletes, kocka alakú, változatos környezetben álló házai között is állhatnának.

A kisebb gyerekek nagy videójáték-favoritja régóta a Minecraft, ami az első helyéről kilökhetetlen. Ebben a nagyon színes és különös játékban a gyerekek saját törvények alapján működő, önálló világot teremtenek, ami csupa kockaépületből és szögletes építményből áll. Ennél persze jóval bonyolultabb a dolog, de a lényeg az, hogy ha azt mondjuk, Minecraft, a játékot ismerő ember lelki szemei előtt azonnal megjelenik ez a nagyon szögletes világ. Amibe jó pár budapesti épületet el tudnánk helyezni.

1. Walter Rózsi-villa

Az 1936-ban felépült modernista villa névadója kora híres operaénekese volt, ő és családja élt a házban, amit nekik tervezett Fischer József, valamint felesége, Pécsi Eszter. A villában napjainkban múzeum működik, ami nemcsak a Walter család hétköznapjairól mesél, hanem a korszakról is, melyben éltek, és emellett 200 műtárgyban is gyönyörködhetünk.

2. Néprajzi Múzeum

Ha az Ajtósi Dürer sor vagy a Hősök tere felől közelítjük meg a népművészet gigantikus múzeumépületét, akkor egyértelműen látszik a monumentálisan szögletes Minecraft-vonása. A Városligeti fasor felől szemlélve viszont cseppet botlik a hatás a görbület miatt, amit viszont ellensúlyoz az épület zöldbe öltöztetése, illetve az, hogy a Minecraftban végül is bármit szabad.

3. József Attila-lakótelep

A Minecraft kockavilágába természetesen beleférnek és épp ezért nem hiányozhatnak a lakótelepek sem. A IX. kerületben található, több ütemben, 1957 és 1981 között felépült lakótelepet nevezték „Pest Rózsadombjának” is, és itt épült fel az első fővárosi panelház. Az egészet ráadásul parkos zöldbe álmodták meg és építették fel.

4. Jézus Szíve-plébániatemplom

A Városmajor szélén, a Csaba utcában található, több elemből álló épületegyüttest a valóságban 1932–1933-ban építették fel Árkay Aladár tervei alapján, egyébként pedig úgy fest, mintha Minecraft-elemekből, blokkokból épülne fel. Bár a templomok általában nem így festenek, mint a városmajori, de a modernista külső már csak azért is jól áll neki, mert a látványa magára vonja a figyelmet, majd magát az embert is bevonzza.

5. Déli pályaudvar

A főváros négy legfontosabb vasútállomása közül az egyik az I. kerületben, a Vérmező mellett áll. A sorsa elég mostohává vált az utóbbi évtizedekben, pedig kimondottan jó (brutalista) épület, ami a II. világháborúban elég komolyan megsérült Budai Indóház helyén épült fel az 1960-as években. Felújítása égetően szükségszerű, ennek ellenére régóta húzódik, de talán ha egy kis minecraftos építőmesterre bíznánk a sorsát, akkor előbb-utóbb jobbra fordulna.

6. Müpa

A IX. kerületben, a Duna mellett, a Boráros tér után és a Rákóczi híd mellett magasodó kultúrparadicsom épületében jórészt koncertek vannak, olykor táncszínházi és színházi előadások, de a Ludwig Múzeumot is itt találjuk. A Zoboki Gábor tervei alapján 2002 és 2005 között felépült Müpa szögletes formáit és monumentális hatását esténként a színes fények egyszerre ellensúlyozzák és kiemelik.

7. Láng Művelődési Központ

Nem a Müpa az egyetlen Minecraft-kompatibilis kulturális intézmény a fővárosban, de a nála jóval kisebb angyalföldi művház jobban kimeríti ezt a kategóriát. Nagyon különös forma épület, ami egymásra rakott kockákból és téglákból áll, bónuszként pedig a sötétbordó szín ellensúlyozza a szögletességet.

8. UP Újpesti Rendezvénytér

Ez is kulturális intézmény, de csak részben, mert az aljában – párját ritkító módon – Újpest legnagyobb piaca működik. A csupa üveg és beton épületet feldobja a középtájon, a piac fölött terpeszkedő tetőterasz, ami kellőképpen zöld, és szépen belesimulna a Minecraft világába, ha ott állna, nem pedig az újpesti Szent István téren.

9. Honvéd Kulturális Központ

A Stefánia mellett, egy széles, nagy, zöld kertben álló szocialista-modernista épület szögletes, teraszos, üveg meg fém, és simán épülhetett volna Zugló helyett a Minecraftban is. Ám van egy trükkje, méghozzá az, hogy hozzáépítették egy merőben eltérő stílusú másik épülethez, a Stefánia Palotához, ami elég bumfordi megoldás, és ami azért már kilógna a Minecraftból.

10. Tours-i Szent Márton-plébániatemplom

A XIII. kerület Vizafogó részén, a Váci út és a Fáy utca találkozásánál álló, horrorfilmbe illő küllemű beton-üveg-templom a 80-as években épült modernista-brutalista épület, amit pár éve újítottak fel. A környékén szintén Minecraft-forma, új építésű irodaházak állnak, nem lóg ki közülük.

(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)

Címkék