Britney Spears minden, csak nem a végzet asszonya

Britney Spears nevét talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen volt idő, amikor ő írta a popszakma történelemkönyvét, s hasonló legendaként emlegettük, mint kortalan Madonnánkat. Azokat az éveket leginkább senki nem tudja elvenni az énekesnőtől, az igazi kérdés márcsak az, hogy mit tud kezdeni a zeneipar, no meg a közönség 2011-ben Britney Spears-szel?

A márciusban piacra dobott „Femme Fatale” album önmagában nagy vállalás volt, hiszen a végzet asszonyaként aposztrofálni Britney-t erős túlzás, amikor mindenkinek leginkább leborotvált feje, drogbalhéi, anyasági perei és zűrös élete jut eszébe az elmúlt években. Na de adjuk meg a bizalmat a nagy visszatérésnek, no meg az új imidzsnek, s higgyünk benne, hogy Spears ütős kis albumot rakott össze, és közel harminc évesen visszarobban Lady Gagáék mellé a show business-be. Amerikai turnéját megkezdve mindenki az egekig magasztalta az énekesnőt, s rengetegen dicsérték az előremutató zenei vonalat, míg sokan megjegyezték, hogy az albumhoz semmi köze nem volt az énekesnőnek, azon kívül, hogy pár nap alatt felénekelte a vokált, és azt utólag kicsit felturbózták.

Mindezek után különösen kíváncsiak voltunk az európai turnéra, amelynek harmadik állomása szeretett Budapestünk volt. A Papp László Sportarénát és környékét szokásos koncert hangulat fogta el, rengeteg jegyüzérrel, perecessel és rajongók lelkes csapataival. A közönség magvát leginkább azok a fiatal lányok alkották, akik szupermagas sarkakban, igazi bombanőként érkeztek az eseményre, és lányszobájukban leginkább Britney szólt, miközben felcseperedtek. Náluk fiatalabb korosztály is volt, akik valószínű már más korszakot kaptak el, mondjuk amikor Britney átment a szexistennős felállásba, és dobta a kislány kinézetet. Meglepően sok volt a fiú alapanyag is, s itt nemcsak a lányos fiúkra gondolunk, hanem érett, komoly srácokra. Előzenekarként a szőke testvérpáros Destinee & Paris szolgált, akik gyakorlatilag Spears kislány kiadásaként szolgáltak, gyors tánclépéseivel, ártatlan kis mosolyukkal és valamiféle kacérsággal. Zeneileg értékelhetetlennek tűntek, kinézetük viszont pont elég volt a szórakozáshoz.

Spears végül pontosan egy órás késéssel kezdte meg performanszát, amely végig egy rendőrös-üldözéses, kémkedős sztorira volt felfűzve bejátszások formájában. Így percekig nézhettük a kivetítőn, ahogy az énekesnő menekül üldözői elől, majd hirtelen felemelkedik a színpad közepén és begyűjti az őrült sikolyokat közönségétől. A „Hold it against me” csendült fel először, majd az „Up N’ Down” és a „Piece of me”.

Britney csillogós, fehér dresszben jelent meg, amely vonalnál nyugodtan megmaradhatott volna, hiszen kellőképpen dögös volt. A későbbiekben láthattuk rószaszín dresszben, majd egyre kevesebb ruhát hagyott magán, hiszen egy-egy arany kisnadrágban és melltartóban ugrálta végig a koncert nagy részét. Persze a szegecses, rocker szerkó sem maradt otthon, ami nagyon nagy csalódás volt számunkra, hiszen míg Britney teste örök etalonnak számított, sajnos rá kellett jönnünk a szülés és az évek rajta is hagytak nyomokat. Az asszonyos csípő és a kisebb pocak nagyon furcsán mutatott Britney-n, és valahogy nem értettük, hogy miért nem lehet belátni, hogy ő is ember, és már lehet, hogy harminc évesen nem ezekbe a ruhákba kéne őt belegyömöszölni. És akkor ki is mondtuk a koncert legnagyobb hibáját: gyakorlatilag nem lehetett komolyan venni az előadást, hiszen egyértelmű volt, hogy Spears már nem az a kislány, aki volt és nem értjük, miért erőltetik még mindig ugyanezt a „szexistennő” vonalat, amikor egyértelmű, hogy az énekesnő saját magát sem tudja már komolyan venni ebben a szerepkörben. Britney anya lett, felnőtt és érthetetlen, hogy miért nem ezt helyezték előtérbe, s a „végzet asszonyaként” miért kell kiöregedett húszévesnek eladnia magát? Látszott, hogy elfáradt, hogy lassú, és már nem tudja azt az iramot tartani, mint régen. Nem kellett volna ennyi ketreces rúdtánc, behajolás, mell és hajrázás, talán sokkal emberibb lett volna az egész, ahelyett, hogy Britney önmaga paródiája legyen.

A szőkeségen is látszott, hogy agyban valahol nagyon máshol jár és csak úgy „odatették”, s nem feltétlenül ezt szeretné most csinálni, szimplán le akarja tudni a dolgot. Közönségéhez is leginkább két mondatot intézett , először megkérdezte, hogy „What’s up Budapest?” majd kicsit bugyután kijelentette, hogy „I love you, Budapest”. A táncosok rengeteget javítottak az előadáson, igazi profizmus sugárzott minden egyes mozdulatukból, s leginkább bennük volt az az energia, ami miatt a koncert összességében egy dallamos, szórakoztató este lett. A színpadot sokszor átrendezték, hol egy hajó, hol egy hatalmas hangfal adta a táncteret, ám nagy dobás ezen a téren sem volt. A konfetti eső is meg volt természetesen, illetve a legvégén Britney angyalként emelkedett az égbe.

Az „I am slave 4 you”, „If you seek Amy” és a „Boys” hangzottak el, mint régi, ismert számok, illetve a legnagyobb buli az „S & M” és a „Till the world ends” alatt volt. A színpadra felkerülő rajongók jót tettek a produkciónak, és a srác, akit Britney egy rózsaszín boával táncolt körbe. A fiú riadt tekintete hatalmas nevetést váltott ki mindenkiből, mindenesetre nagyon ügyeltek arra, hogy Britney közelébe ne igazán menjem rajongó, nehogy valaki hirtelen letámadja.

Összességében a koncert megállta a helyét abból a szempontból, hogy sokak számára szentként tisztelt énekesnő ellátogatott hazánkba, így sokan leróhatták tiszteletüket, de aki fergeteges buliélményt és katarzist várt, az valószínűleg csalódottan tért haza. Nekünk leginkább egy aranyos kis nő félkomoly fellépése volt ez, akit már rég túlszárnyaltak a popszakma izmosabb darabjai. Britney nem a végzet asszonya, csak tapintatosságból senki nem meri ezt neki elmondani.