Budapest

„Értünk épültek, nekünk szépek” – idén is voltak meglepetések a Budapest Építészeti Nívódíja átadón

Fotó : Bujnovszky Tamás / Budapest Építészeti Nívódíja 2018
palatinus, nivódíj 2018,

Budapest 145. születésnapjának szinte előestéjén került megrendezésre Budapest Építészeti Nívódíjának idei átadója. A szakmai zsűri 18 érvényes mű közül, igencsak színes felhozatalból – parkolóépület, fürdő, irodaház, kilátó, orvosi rendelő, több felújított műemléki villa, valamint oktatási és kulturális épület – választotta ki a kitüntetettet. Budapest Főváros Önkormányzatának és a Budapesti Építészeti Kamarának a célja a díjjal nemcsak az alkotók kiemelkedő teljesítményének az elismerése, hanem hogy a szélesebb közönség is megismerje azokat a fejlesztéseket, felújításokat, amelyek időtálló és ikonikus épületei lehetnek a városnak.

A város folyton alakul, a változó korok és igények mind nyomot hagynak rajta, foghíjtelkek tűnnek el, régi, omladozó épületek nyerik vissza régi fényüket, eddig alulértékelt területek nyernek új funkciót. A több mint két évtizede, 1995-ben alapított Budapest Építészeti Nívódíja kiemelt célja, hogy felhívja nemcsak a szakma, de a laikusok figyelmét is azokra az új fővárosi épületekre, fejlesztésekre és renoválásokra, melyek előremutató módon alakítják a város szövetét, egyszerre őrzik a hely történelmi örökségét, de valami újat, példamutató megoldást is kínálnak. A 2017-től Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara által közösen adott díjra pályázott 18 épület – mind funkcióját, mind léptékét tekintve – idén is hihetetlenül széles skálán mozogott. Íme a hat nyertes, voltak köztük számunkra is érdekes és izgalmas meglepetések.

Fotó: Major Kata / WLB

Talán túl nagy meglepetést nem okozott, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja 2018 egyik győztese a Graphisoft Park Fogadóépülete lett. A magyar Szilícium-völgyként is emlegetett, III. kerületi Graphisoft Park az 1990-es évek végén kezdett kiépülni az egykori Óbudai Gázgyár elhagyatott területén, mára főleg különböző techcégek irodái és laboratóriumai találhatók itt, ám mindezidáig nélkülözte a park bejárataként is szolgáló ikonikus épületet.

Fotó: Major Kata / WLB

A RADIUS B+S csapata (Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás) által tervezett izgalmas, üveglamellás épületben már mi is többször jártunk, de még mindig lenyűgöz minket a könnyed, átláthatóságot és átjárhatóságot sugárzó épület.

Fotó: Bujnovszky Tamás / Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Annál nagyobb, ámde kellemes meglepetés volt a Vikár András DLA, Lukács István, Gál Árpád által tervezett Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ szintén Budapesti Építészeti Nívódíjjal való kitüntetése. A Szent László tér sarkán és az Állomás utcában álló komplexum magába foglalja a századfordulós épület teljes revitalizációját, és a mellette álló foghíjtelekre épült új szárnyat. A laudáció során kiemelték, hogy az épület több szempontból példaadó, nemcsak a funkcionális megoldások, az átlátható, tiszta terek, színkódokkal megkönnyített tájékozódás és ügyfélbarátság miatt kiemelkedő, de a régi és az új találkozásával létrejött együttes tökéletesen integrálódik a kőbányai utcaképbe is.

Fotó: Bujnovszky Tamás / Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Az előregyártott látszóbetonelemekkel burkolt, a nyílászárónál vékony pengeszerű elemekkel megmozgatott új épület és a régi pompáját visszanyert századfordulós szárny „úgy állnak egymás mellett, mint jól nevelt, udvarias fiatalok az életvidám nyugdíjasok között”.

Fotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

A különleges kialakítású, budapesti belső terek közül nagy kedvencünk a kiemelt dicséretben részesült Új Hegyvidék Galéria. A Királyhágó téri igazán különleges, modern kiállítótér szinte becsalogatja az utcáról az arra járókat, hatalmas, hívogató ablakaival, éteri fehér fényeivel. Az összesen 230 négyzetméteres galéria építészeti és grafikai arculatának megtervezésére az önkormányzattal és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel közösen együttműködve került sor a “Hegyvidék Főutcája” projekt részeként, melynek egyfajta lezáró eleme is. A tervező, Csóka Bálint, munkatársával Göde Andrással, valamint Kalászi Zoltán, Pintér Márton és Ábel Viktor hallgatókkal a belső térben egy szokatlan megoldást alakított ki: a szintkülönbségeket egy hullámzó, csiszolt betonpadlóval hidalták át, így akadálymentesítve is a kiállítóteret.

Fotó: Bujnovszky Tamás / Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Szintén kiemelt dicsérettel tüntették ki a Palatinus Strandfürdő műemléki főépületének felújítását és bővítését. Az Archikon (Nagy Csaba, Pólus Károly, Nagy Zsolt) tervezőinek sikerült meggyőzniük az építtetőt, hogy az épülettömeget eredeti formájában állítsák vissza, megszabadítva a hét évtizedes toldozás-foldozásoktól.

Fotó: Bujnovszky Tamás / Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Így a rekonstrukció után újra teljes pompájában láthatjuk az id. Janáky István által tervezett fürdőt, immár kiegészülve egy modern szárnnyal is, ahol a télen is nyitva tartó wellnessrészleg helyezkedik el.

Fotó: Budapest Építészeti Nívódíja 2018

A X. kerületi, Kerepesi úti Felnőtt és Gyermek Háziorvosi Rendelő önmagán túlmutató példaként azt mutatja be, hogyan lehetne a paneles lakótelepek környezetének minőségi megújítását kivitelezni. Az eredeti rendelő helyén teljesen újjáépített – Káva Kft. és Studio Stisze Bt. által tervezett – átriumos tömb a funkció praktikussága mellett modern formai megoldásaival is kitűnik környezetéből. A homlokzat táblás szálcement burkolata a kor színvonalát tükröző épületgépészeti megoldásokkal szuper modern példa, a parkosítással a korábban lehangoló környezet teljesen új színezetet kapott. A kiemelt dicséretet ez a projekt is kiérdemelte.

Fotó: Budapest Építészeti Nívódíja 2018

Valóban széles spektrumon mozognak a díjazott épületek. Ezt jól példázza a kiemelt dicséretet kapott Őrmezői P+R parkoló és Pavilon is. A Marp Kft. tervezői Dévényi Márton és Gyürki-Kiss Pál valamint Dévényi Sándor által tervezett 24 órás közlekedési objektum jelentős része a föld alatt található, de így is izgalmas formai megoldásokkal rendelkezik egy még alakuló karakterű környezetben. Példaértékű, hogy ebben az amúgy sokszor silány formavilággal és anyagokkal dolgozó világban valami olyat alkottak, ami magasabbra helyezte a lécet. Az üvegezett, könnyed, íves felszíni formák éles kontrasztban állnak a föld alatti tömör világgal, még úgy is, hogy az íves formavilág a föld alatt is folytatódik.