Élmény

Álomlakótelep, 4 hengeres generátor és gázgyár Óbudán

Fotó : Balkányi László / We Love Budapest
Álomlakótelep, 4 hengeres generátor és gázgyár Óbudán

Elképesztően hatékony, új és korszerű technológiákkal operáló gázgyár működött egészen 1984-ig Óbudán, csaknem 27 hektáros területen. A gyár egy része fennmaradt, műemléki jelentőségű épületeit részben rehabilitálták, a hozzá tartozó dolgozói lakótelep és tisztviselőtelep is mai napig élhető és kedvelt lakóhely. A Beyond Budapest városi sétái közül most ezen a maratoni túrán jártunk, hogy betekintést nyerjünk egy valamikori sikeres és olajozottan működő gyár és munkásainak életébe.

A belvárosi urbanisztikai sétákon kicsit túllépve sikerült az elmúlt időkben eljutni például a Kőbányai Víztározóba vagy a Nagybani Piac banánérlelőjébe is, hogy csak pár extrémebb példát említsünk. A Beyond Budapest csapata egy novemberi hétvégén Óbudára kalauzolta az érdeklődőket, hogy a munkásoknak épített lakótelepet, az ezekhez tartozó kis kerteket, a gázgyár trafóházát, a kátránytornyokat és a víztornyot is megtekintsék, melyek ma már funkció nélkül simulnak bele a környezetbe.
Álomlakótelep, 4 hengeres generátor és gázgyár Óbudán
Fotó: Balkányi László / We Love Budapest
A Sújtás utcáról bekanyarodván a zártabb világba, egészen különös környezet fogad minket: jobbkéz felől sportpályák, balkézről Művelődési Ház, és egy Idősek Klubja. Akár egy kis község, már csak a templomtornyot keressük, helyette viszont távolabb a karakteres gázgyári épületeket láthatjuk. A zártabb közösségnek tűnő telep még ma is kicsit szeparáltan működik, fekvéséből fakadóan is. Nem egyszerű itt lakáshoz jutni – sokak egykori dolgozók, vagy következő generációk. Egy U alakú téren nagyon rendezett, többnyire földszintes sárgaszín házak sorakoznak, zöld zsalugáterekkel. Van némi Wekerle és Kós Károly érzésünk, ahogy ezáltal Erdély építészete is eszünkbe jut. Az 1911-14-es években létesült telep Almási Balogh Lóránd tervei szerint valósult meg.
Három kategóriában találunk itt házakat, és érdekességük, hogy zöld zsalugátereik között aligha van két egyforma. Őszi látogatásunk igazán hangulatos volt, hiszen a platánfák óriási lehullott levelei szinte egybeolvadtak a házakkal. A gázgyári dolgozók megbecsülését jelezte ez az életforma: takaros házak, komfort, a gáz ingyenes szolgáltatása és valódi közösségi élet piknikekkel, bálokkal. Belegondoltunk, hogy mennyire szuper lehetett itt gyerekként – míg a szülők az üzemeltetés által biztosított virágokat ültették cserepekbe, addig a gyerekek akár egyedül, gyalogszerrel is hazamehettek az óvodából, ami az U alak szívében található. Természetesen működött itt fodrászüzlet, hentes, közért és további szolgáltatók is.
Álomlakótelep, 4 hengeres generátor és gázgyár Óbudán
Fotó: Balkányi László / We Love Budapest
Túravezetőnk egy kicsit a Szilícium-völgyi világcégekhez hasonlította ezt az adok-kapok helyzetet: a munkást megbecsülték, biztosították a remek életkörülményeket – cserébe gyakorlatilag bármikor tettre készen voltak, a gyár közvetlen közelében. Nem hiába a Google, vagy a Facebook HQ minden igényt kielégítő környezete és ingyenes szolgáltatása – a munkás tovább marad, hatékonyabb a termelés. 
Egyes lakásokhoz kis kertek is tartoznak, ezeket is megtekintettük – ha valaki baromfinevelésre adta a fejét, vagy leveszöldségeket gondozott, a lehetőség adott volt. Jó érzés a telepen sétálni – valamiért nyugalmat és békét áraszt.
Kis sétával, a kertek mellett jutottunk el a fő attrakcióihoz, a gázgyár még megmaradt épületeihez. A Dunához egészen közel, a mai Graphisoft Parkig nyúlva találjuk a területet, ahol sajnos sok épület és kemence már sosem tekinthető meg, de 1984-es bezárását követően azért még néhány kulcsfontosságú épületet meghagytak. A gáztermelés bonyolult folyamatát is meghallgathatjuk a sétán, sőt, Weiss Albert, a kor legelismertebb svájci gázgyárosa és Schön Győző mérnök közös fejlesztésű, gyakorlatilag kicsit futurisztikusnak tűnő újrahasznosítási folyamataiba is bevezettek minket. Mennyi koksz keletkezett például melléktermékként, és ezt hogyan tudták továbbhasznosítani a gáz mellett, ami a főváros ellátását is biztosította.
Egykor 78-120 kemence működött a területen, ma ezekből sajnos már egyetlen egy sincs meg. Ahova viszont beléphettünk, az a trafóház, ahol testközelből figyelhettük, sőt akár fel is mászhattunk a négyhengeres dízelmotorra. A monstrum több mint 30 éve áll, s nem forgatja a fogaskerekét, ám még így is tekintélyt parancsol és a teremben terjengő gépolajszag és az ablakokból beszűrődő fény valahogy az ipari forradalmat juttatja eszünkbe, még akkor is, ha a gyár jóval ezután élte fénykorát. Érdekes látványt keltettek a csaknem 20 kilós szerszámok is: fogók, csavarkulcsok. Nem beszélve a modernebb vezérlőről, amit kedvünkre fogdoshattunk: egészen boldog mozdulatok ezek, valami éteri jóérzés egy-egy relét átpöckölni.
Utunkat a tornyok bejárásával folytattuk. Ezek kátránytornyok, illetve egy víztorony, ám már régen üresen állnak. A jó hír az, hogy egészen rendhagyó módon rehabilitálták őket, ez szinte már nem is állagmegőrzés, hanem valóságos megújulás. A kátránytornyok termei valóságos katedrálisnak tűnnek, elképesztő méretekkel és formákkal. 
Sok elképzelés született már a gyár tornyainak és területének újratervezésére. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója például kultúrparkot álmodott ide, ám a talaj alsóbb rétegeinek ciántartalma miatt nehézkes lenne a terület újbóli feltöltése. Pedig igazán sok lehetőség rejlik a területben.
Az utolsó passzus a Tisztviselőtelepen ért véget, ahol egy Duna-parti sarokingatlan házához sétálunk: itt élt a gázgyár tulajdonosa, aki a belvárost hajóval, a gyárat akár gyalog is meg tudta közelíteni.
Jelenleg építkezések zajlanak a környéken: egyrészt lakóparkokon, másrészt egy Rubik Ernővel kapcsolatos tudásközponton dolgoznak. A gázgyári tornyok pedig a távolban várják, hogy valaki “felfedezze őket” és akár a most divatos indusztriális hullámon elindulva dicső napjaikhoz hasonlóan ismét a köz javára váljanak.