Meglett a kétszázezredik bejelentés a Járókelő.hu csapatánál, ennek apropóján megosztották a legérdekesebb és a leggyakoribb ügyeiket. A Dunába hajított elektromos rollerek, a szemetes nagykörúti járdák és a veszélyes kerékpársávok mind olyan visszatérő lakossági panaszok, amelyekkel az önkéntesek napi szinten küzdenek a hatóságok útvesztőiben.

Lekopott zebrák újrafestése, cigicsikkekkel teli buszmegállók, szemetes utak, elhagyott autók, balesetveszélyes kereszteződések vagy épp a Dunába dobált rollerek – csak néhány azokból az ügyekből, amelyekkel a Járókelő.hu csapata foglalkozik. A közterülethiba-bejelentő oldal viszonylag egyszerűen működik, csak le kell fotóznunk az adott problémát, mellékelnünk hozzá pár sor leírást, megjelölnünk a térképen, és az önkéntesek – a szervezet működtetéséért egy szűk munkavállalói stáb és egy kb. 100 fős önkéntesbázis felelős – már küldik is az illetékeseknek a megoldandó ügyet.

A csapat július végén elérte a KÉTSZÁZEZREDIK bejelentést, ebből az alkalomból megosztották velünk a legjellemzőbb, A legaktuálisabb, a legheroikusabb és a nehezen megoldódó ügyeket. 

A Járókelő jellemzően azoknak a kis ügyeknek a platformja, amelyek a hétköznapokban bosszúságot, kellemetlenséget okoznak nekünk, akik a városban élünk és közlekedünk. Ugyanakkor ezeknek a „kis ügyeknek” a megoldása sokszor baleseteket vagy életveszélyes helyzeteket előz meg, nem beszélve arról, hogy közterületeink állapota, tisztasága, karbantartottsága önmagában is jelentős hatással van a közérzetünk alakulására, a mentális és a fizikai egészségünkre.

Rollerek a Dunában és a Bulcsú utcai „halálalagút”

Nemcsak Budapesten, de világszinten is létező jelenség, hogy a közösségi e-rollereket használat után, a hecc vagy a „jó poén″ kedvéért, bedobják a folyóba. Eddig évente 1-2 bejelentés érkezett a folyóban talált rollerekről, ám a Duna alacsony vízállása következtében a Járókelő.hu csapatánál felpörögtek a bejelentések, heti 4-ről számoltak be nekünk. 

Sokáig a gyalogosok és a kerékpárosok rémálma volt a VI. kerületi Bajza utcát a Podmaniczky utcán át a XIII. kerületi Bulcsú utcával összekötő aluljáró. A Nyugati pályaudvarról Vác felé futó sínek alatt átvezető, gyalogos- és kerékpáros-forgalom számára megnyitott aluljáró nagyjából egyidős a fővárossal, ám évtizedeken át az elhanyagoltság jellemezte. A Járókelő oldalára is számtalan bejelentés érkezett a rossz állapotok miatt,

az önkéntesek 7 éven keresztül bombázták az illetékeseket,

leveleztek a MÁV-val, a Budapest Közúttal, a fővárosi jegyzővel, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, a VI. és a XIII. kerület önkormányzataival – sikertelenül. Megkeresésükre végül 2020-ban Terézváros új vezetése kezdett el foglalkozni az üggyel, így 2022-re az érintettek koordinálásával elkészült az aluljáró felújítása

Állandó csaták: a bálványfáktól a hőszigetig

Az elmúlt években akadtak olyan bejelentések is, amelyek állandósulni látszó ügyekről szólnak. Ilyen a Széll Kálmán téri hőszigethatás, a csúszásveszély vagy a takarítás hiánya. Utóbbira a Nagykörút egyes szakaszain és a Köki esetében is rendszeresek a bejelentések – utóbbi helyszín problémáit mi is rendszeresen tapasztaljuk.

Visszatérő ügyek az utcai kerékpártárolók motorokkal és rollerekkel való foglaltsága, a gyalogosok és a kerékpárosok által közösen használt szakaszok veszélyessége, a kerékpárutak és a járdák úthibái, a padok rongálódása vagy a rendszerszintű problémák Kelenföldön. Azt viszont valószínűleg kevesen gondolnák, mivel fákról van szó, hogy szép számmal találni bálványfák okozta problémákkal kapcsolatos bejelentéseket is. Ez egy invazív növény, közhasználatú területen történő telepítése tilos, és kivágásakor a helyére nem ültethető újra ilyen fa.

Több mint 109 ezer sikeresen megoldott ügy

Hogy valójában miért is jó a Járókelő.hu? Hidat képez a lakosság és a hatóságok között, hiszen a felületen városlakóként egyszerűen bejelenthetjük a mindennapi közterületi problémákat, amiket az oldal önkéntesei továbbítanak az illetékeseknek. Ezzel azt az időt is megspórolják nekünk, amit a bürokrácia útvesztőiben töltenénk, ha szeretnénk megtalálni, hogy egy-egy bejelentésnél ki is az illetékes. Noha sok ügy megoldása évekbe telik, az önkéntesek elhivatottságának köszönhetően rengeteg pozitív változás történt a környezetünkben, amelyek szebbé és élhetőbbé teszik a várost, ezt pedig a több mint 109 ezer megoldott budapesti ügy is bizonyítja.

(Borítókép: Chripko Lili – Járókelő.hu)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék