Élmény

„A folyamatos változásban hiszek” – interjú Petruska Andrással

Fotó : Mudra László / WLB
Petruska András
Szponzoráció

Már gyerekként elkötelezte magát a zene mellett: 9 évesen kezdett gitározni, amit azóta se nagyon tett le, helyette inkább megtanult egy komplett zenekar helyett pengetni. A Petruska sokáig egyszemélyes formációként adta elő életörömtől duzzadó dalait – hol a Szent Gellért térről, hol a nyárról –, de egy ideje már társak is bekapcsolódnak. Legközelebb például a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 5-én. Erről és sok minden másról is beszélgettünk Petruska Andrással.

We Love Budapest: 9 éves korod óta gitározol. Azóta is elválaszthatatlanok vagytok, vagy azért volt mosolyszünet?

Petruska András: 20 év után jött el először a pillanat, amikor úgy tettem le a gitárt, hogy nem tudtam, mikor fogom felvenni. Pihenésre vágytam, kellett a feltöltődés, de arról szó sem volt, hogy más foglalkozás után nézzek. Én gyerekként megkötöttem a házasságot a zenével, és ez azóta tart.

 

WLB: A zenére egyszerre tekintesz játékként és tudatosságként, a sajátos pengetési stílusod melyiknek az eredménye?

P. A.: A kettő együtt van jelen: olyan zenész vagyok, aki tudatossággal reagál az ösztönökre. Valamibe belekóstolok, ami érdekel, ami kigurul a lelkemből, és tudatosság az eszköz, amivel megvalósítom. Másrészről persze, hogy a játékról szól, arra van az életem, hogy jól érezzem benne magam.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

WLB: Ilyen pozitív ember vagy?

P. A.: Nem vagyok hurráoptimista, a dalok se, de tele vannak életörömmel. Imádok zenélni, amit nem tudok meghazudtolni.

 

WLB: Hogyan néz ki az alkotó folyamatod?

P. A.: Az alkotás a munkám. Tudom, hogy időnként újdonsággal kell jelentkezni, hogy új embereket szólítsak meg és hogy magamat felfrissítsem. Sokszor jó dolgomban nem biztos, hogy eszembe junta, hogy írjak valamit, hiszen jók a dalok, amik vannak. Ezért ilyenkor kicsit gerjesztenem kell a folyamatot, és ha a dugót kipöckölöm, akkor már jön magától. A másik irány, hogy élem az életem, és érnek olyan impressziók, amikből tódulnak a gondolatok, és csak rendszereznem kell, hogy ebből mi lesz értelmes sztori.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

WLB: Milyen témák foglalkoztatnak most?

P. A.: Az első lemezen földrajzilag tettem helyre az identitásom, a másodikban saját magammal foglalkoztam, a harmadikban ideje körbenézni, kihez, mihez hogyan kapcsolódom.

 

WLB: Mikor 2016-ban feltűntél a Dalban, azt mondtad, tök oké, ha nem hallottak rólad az emberek. Azóta már más a helyzet, megismernek az utcán?

P. A: Ez az, amivel nem szoktam foglalkozni. Engem az érdekel, hogy az a befektetett energia, ami a produkcióban benne van, megtérüljön. Legyen kinek játszani, legyen jó a kapcsolódás a közönséggel, menjen be az üzenet – ezáltal kielégül az egóm is. Ismertség: nem érzem azt, hogy ez lenne a fokmérője a sikernek.

 

WLB: A Metropolita című lemezedben végigjárod a várost gondolatban és fizikailag is. Ez a hétköznapokban is igaz rád?

P. A.: Abszolút, már csak azért is, mert a belvárosban lakom. Mindig is szerettem járni a várost, leszállni a villmosról eggyel korábban, végignézni a különböző városrészeket, felszívni a történéseket, része vagyok a budapesti körforgásnak.

WLB: Tősgyökeres budapesti vagy?

P. A.: Dédnagyszülőkig visszamenőleg. Én is egyike voltam a globalizációban gyökértelen húszasoknak, és bennem is felmerült, hogy máshol minden jobb – amit nem tudok, hogy így van-e. De azt tudom, hogy amikor elgondolkoztam a változtatáson, akkor kezdtem el vizsgáni, hogy milyen budapestinek lenni, milyen a XX-XXI. század fordulóján felnőni. Ez művészileg is inspirált.

 

WLB: Van kedvenc helyed?

P. A.: Nagyon szeretném, ha lenne egy igazi törzshelyem, de nincs. Bizonyos rituálék miatt járok bizonyos helyekre: mákpálinka-ivászatra például az Ibolya Presszóba. De általában az számít, ki mihez lakik közel.

 

WLB: Hogy néz ki egy átlagos napod?

P. A.: Olyan nem igazán van. A keret nélküli élet arra jó, hogy a kötelező 8 óra helyett 13-at foglalkozz a munkával. De próbálok egyre spontánabb lenni, és megengedni magamnak azt a szabadságot, amit ez az életvitel ad. Azt látom, hogy a generációm nagyon elcsúszik az önmegvalósításban és a munkában, ezért is igyekszem tudatosan időt teremteni. A hét elején írok egy listát az aktuális célokkal, aztán csak csinálom – abból rossz még nem sült ki.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

WLB: Elég sok díjat bezsebeltél már. Ezek fontosak neked?

P. A.: Jellemző, hogy a szekrény aljára kerülnek, de bármennyire is próbálok úgy csinálni, mintha nem ezek lennének a siker mérői, valahol ettől komolyan vehető egy előadó. Örülök mindig a szakma visszajelzésének, a Dal például megerősítette, hogy érdemes volt bevinni a tévébe az én popzenémet.

 

WLB: A Dal óta hozzászoktál a szerepléshez? Nagy vagy kicsi színpadon érzed jobban magad?

P. A.: Nagyobb színpadon, mert ott nagyobbat üt a minimalista felállás, meglepő, mekkorát zeng. De vannak kisebb koncertjeim is, amik kicsit meztelenek, sérülékenyek, de frissen tartanak. Azt, hogy mennyire lehet megszokni, nem tudom, még csak 8 évet láttam belőle.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

WLB: Sokáig egyedül zenéltél, mostanában pedig vannak kollaborációk. Így lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon is. Minek köszönhető az újítás?

P. A.: A folyamatos változásban hiszek. A szóló dolog izgalmas volt, egyszerre volt személyes és virtuóz, de magammal voltam, hiányzott a kommunikáció. Ezért elkezdtem vendégeket hívni, így ragadt meg nálam Temesvári Bence, és így lett egy budapesti koncertsorozatunk, ahova különféle vendégeket hívunk, különféle műfajokból. A Városmajorban Szokolay Balázs és Ferenczi Gyuri lesz a vendégünk. Jam sessionön már játszottunk együtt, de koncerten most először.

 

WLB: Mire számíthatunk?

P. A.: Mindkettőnk munkásságában nagy tere van a spontaneitásnak, ilyen irányt választunk augusztus 5-én is. Ez egy egyszeri és megismételhetetlen esemény lesz, csak az a kérdés, beleférünk-e az időkeretbe. Én jól tartom a keretet, a szólistákat viszont szeretem hosszan hallgatni.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest

WLB: Nyáron hol láthatunk még?

P. A.: Ott leszek a nagyobb fesztiválokon, de örülök, ha követnek az emberek a közösségi oldalakon – én is onnan tájékozódom.

 

WLB: Mit tanácsolnál annak, aki most kezdi a pályát?

P. A.: Olyan sokat változott a világ az utóbbi időben, hogy nehéz hitelesen tanácsot adnom. Zenélni könnyű megtanulni, emellett sokszor elég, ha akarsz valamit mondani, jó az önmenedzsmented és a karizmád. Legyen önismereted, tudd mit szeretnél, és tegyél meg érte mindent. Mostanában egyszerre könnyű és nehéz sikereket elérni, de fontos, hogy a sok ingerben ép maradj.

Fotó: Mudra László / We Love Budapest