Budapest

„Tíz éven belül talán a pesti Duna-part is egy gyalogossétány lesz” – Tömör Miklós (VaLyo)-interjú

Fotó : Csudai Sándor / We Love Budapest
Tömör Miklós VaLyo

A 2011-ben alakult VaLyo, azaz a Város és Folyó Egyesület szerint ha a Duna elérhetőbb és használhatóbb lenne, az nagyot lendítene a budapestiek életminőségén. Ennek a szemléletnek a jegyében próbálják összekapcsolni és a lakosság számára hozzáférhetővé tenni a városi és a vízparti tereket, valamint törekednek azok fenntartható használatára is. Idén Kikötő néven a Rákóczi híd lábánál építettek fel egy valódi közösségi teret, ahol koncertek, workshopok, filmvetítések vagy beszélgetések közben csodálkozhatunk rá arra, hogy mennyire jó, hogy a közelben egy folyó is van. A projektről, a demokrácia színtereiről és a téli tervekről beszélgettünk Tömör Miklós projektvezetővel, de szóba került az is, hogy miért olyan különleges a Római-part.

We Love Budapest: Meséljetek a kezdetekről! Hogyan, milyen célkitűzésekkel alakult meg a VaLyo?

 

Tömör Miklós: A Város És Folyó Egyesület nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza a városlakókat a folyóhoz. Azt tapasztaltuk, hogy nincs igazán kihasználva a Duna-part, nem élünk az általa nyújtott lehetőségekkel. Mindannyian Budapesten laktunk és városfejlesztéssel foglalkoztunk, az elképzelésünk pedig az volt, hogy megmutassunk bizonyos helyeket az embereknek, és azt is, hogy hogyan lehetne őket használni.

Tömör MiklósFotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

Apró mikrobeavatkozásokkal kezdtük el fejleszteni az egyes területeket: eszközöket vittünk oda vagy eseményeket szerveztünk, felállítottunk egy mobil szaunát a part mentén. Az elmúlt nyolc évben úgy ötven ponton végeztünk ilyen „munkákat”. De úgy tűnik, hogy az egésznek volt és van egyfajta szemléletformáló ereje, mert elkezdtek erről beszélni az emberek, beleértve a politikusokat is. Van már igény arra, hogy az egész elinduljon, de még nem forrtak ki az ötletek.

 

WLB: Mit mondanál, miért alakult úgy, hogy csak mostanában kezdtük el felfedezni a Duna-partot?

 

T. M.: Ennek vannak történelmi okai, például a rakpartok, ahogy azt a nevük is tükrözi, régen arra szolgáltak, hogy a kereskedőhajóknak legyen hova kirakodniuk a szállítmányukat. Hatalmas, szabad, a városon egyenesen átívelő területek voltak, amelyeket a dunai kereskedelmi hajózás megszűnése után elfoglalt a gépjárműforgalom. Most Pesten és Budán is egy-egy nagy kapacitású autóút van, amik elválasztják a várostól a folyót – elég nehéz rajtuk átjutni. Csak egy olyan keskeny szakasz maradt az út és a folyó között, ahol már nem érdemes parkokat vagy bármilyen közteret létrehozni. Mi pedig pont azt gondoljuk, hogy ezeket a területeket kell belakni újra, majd azoktól elindulni visszafelé, és a forgalom csillapításával a város végül visszanyerhetné a Dunát.

A Szabadság hídFotó: VaLyo

Szerintem ez a pesti oldalon egészen könnyen megoldható, senkinek sem lesz hátrányára, beleértve a kitérőforgalmat is. Sőt, a folyamat már el is indult, legalábbis vannak erre utaló jelek. A budai oldal már keményebb dió, mert ott egy nagyon forgalmas közlekedési útvonalról beszélünk, amit nehezebb kikerülni. De ezekre nem gondoltak régebben, harminc éve a köztereket teljesen másképp használták. Az emberek anno sokkal kevesebb időt töltöttek közterületeken, ám ez egy ideje változóban van – nem csak itthon, egész Európában. Látszik ez Párizsban, Belgrádban, Prágában. Van egy akarat, hogy kezdjük el ezeket a helyeket használni.

 

WLB: A Római-parttal vagy a Szabadság híddal kapcsolatban azt nyilatkoztátok, hogy nemcsak szimpla vízparti helyek, hanem a demokrácia színterei is.

 

T. M.: Az általad felsoroltak már akkora területek, hogy komoly társadalmi jelentőségük van. Mivel mindenfajta réteg megfordul rajtuk, lényegében a demokrácia színterévé válnak. Amikor megnyitott a Szabadság híd, ott olyan sok ember volt, hogy a legszegényebbektől a leggazdagabbikig, a jobboldalitól a baloldaliig mindenfajta népcsoport képviseltette magát – és találkozott egymással. Diskurzusba bocsátkoznak, kapcsolatba kerülnek a különböző individuumok.

Tömör MiklósFotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

Vagy ha nem, legalább látják egymást, hogy léteznek a különböző társadalmi csoportok. Ma Magyarországon annyira el vannak szigetelve egymástól, hogy nem is vesznek tudomást a másik létezéséről, szóval már ez is nagy eredmény. Nem lehet úgy besorolni, hogy szegény vagy épp exkluzív hely, pont ezért. Azért is fontos ez, mert mi úgy gondoljuk, hogy az a jó közterület, amely mindenfajta fogyasztási igény nélkül használható; egy olyan helyszín, ahol nincs semmifajta nyomás – még érzelmi se –, hogy neked ott innod kell egy kávét vagy egy sört. Anélkül is bemehetsz oda, hogy el kellene költened bármennyi pénzt.

 

WLB: Szerinted az olyan helyszínek, mint az A38 vagy a TRIP Hajó hogyan tudják közelebb hozni a városlakókat a folyóhoz? Egyáltalán van ilyen hatásuk?

 

T. M.: Szerintem igen. Jó, hogy vannak ilyenek, lehetne több folyóparti vagy folyón lévő dolog – akár köztérként funkcionáló, akár közhasználatban lévő hely. Mert rá tudnak mutatni, hogy mennyire jó hely a Duna-part, ez a vélekedés pedig elterjedhet. Látják az emberek, megtapasztalják, és aztán elkezdenek vágyni arra, hogy máshol is legyen. Vannak persze, akik gazdasági hasznot látnak ebben, ami szintén rendben van, elvégre semmi sincs ingyen. De nagyon fontos, hogy ők úgy legyenek motiválva vagy szabályozva, hogy ne csak olyan vendéglátóhelyek legyenek végig a Duna-parton, ahol csak egy bizonyos réteg tud megfordulni.

A VaLyo KikötőFotó: VaLyo

WLB: Említetted, hogy más városokban is tendencia, hogy az emberek egyre több időt töltenek a köztereken, köztük a folyópartokon is. Láttál esetleg követendő példákat, olyan ötleteket, amiket próbáltok itthon is meghonosítani?

 

T. M.: A legjobb példa talán Párizsban a Szajna partja, amit tíz-tizenöt éve először egy-egy napra, majd hétvégére, végül egész nyárra birtokba vettek az emberek. Hozzátenném, az önkormányzat kezdeményezésével, valamint szoft eszközökkel, például úgy, hogy felfestettek egy ugróiskolát. Mostanra pedig a partszakasz lényegében egy gyalogos sétánnyá változott. Lett egy igény, amit az emberek elfogadtak, sőt, szerették is volna, hogy megvalósuljon, és most mindenki boldog. Nálunk is így kell, hogy történjen: szép lassú folyamatként, ami már elindult szerintem. Tíz éven belül talán a pesti Duna-part is egy gyalogossétány lesz, végig rekreációs és sportfunkciókkal.

 

WLB: Mesélj a legújabb projektetekről, a Kikötőről!

 

T. M.: A Kikötő egy körülbelül hatezer négyzetméteres elhagyatott terület a Duna-parton, a Rákóczi híd mellett. Ez is egy kicsit kijjebb eső, de még könnyen megközelíthető pont, amire a kulturális funkciókon keresztül felhívjuk a figyelmet. Itt van mellettünk a Müpa és a Nemzeti Színház, amelyek pontosan ezt csinálták úgy tíz évvel ezelőtt: ideépítettek a semmi közepébe két kulturális intézményt, és ma már megtöltődött körülöttük élettel az egész szakasz. Persze mi kicsiben és alulról teszünk hasonlót. (nevet) Vannak koncertek, vetítések, előadások, gyerekprogramok, workshopok, beszélgetések, kiállítások, amikre nagyon sok ember érkezik. Mi ezekkel próbáljuk megmutatni, hogy a terület mennyire jó hely, és hogy mennyire könnyű egy elhagyatott ipari zónából egy jó kulturális helyszínt létrehozni.

Tömör MiklósFotó: Csudai Sándor / We Love Budapest

WLB: Vannak már terveitek az őszi-téli szezonra is?

 

T. M.: Egyelőre örülünk, hogy elkészült a Kikötő. Télen valószínűleg visszatér majd a mobil szaunánk ugyanide, és reméljük, hogy köréépülhet valamilyen fűthető dolog, ami a hidegebb időkben is élvezhetővé teszi ezt a területet. De valahol pont ez a kísérleti része az egésznek, hogy igazából akármi lehet itt – például szánkópálya is. Nem tudom. Ki kell majd próbálni, hogy mitől lesz ez jó télen.

 

WLB: Személy szerint neked melyek a kedvenc part menti területeid?

 

T. M.: A legjobb a Római-part, – csodálatos, hogy van Budapesten egy természetes part a városi területen belül. Ha nem is egyedülálló, de elég ritka Európán belül az ilyen. Ősfás részek, kavicsos fövenyek, tényleg megközelíthető folyó… Az lenne az ideális, ha az egész főváros ilyen lenne. Persze nem lehet, de attól még kiépülhet egy akarat, hogy hasonlóvá váljon, mert kicsiben megvalósítható lenne. Például úgy, hogy ültetünk egy fasort a Duna-partra. De visszatérve a kérdéshez, még nagyon sok helyet szeretek, a Szent Gellért tér környékét vagy a Belgrád rakpartot, ami fejlesztésre szorul, de még így is csodálatos. Ráadásul itt az autós forgalmat elzárja a hajóállomás épülete.