Élmény

“Megható látni, Budapest milyen érzelmeket képes előcsalni az emberekből” – interjú Bódis Krisztián fotóssal

Fotó : Bódis Krisztián - Budapest Images
"Megható látni, Budapest milyen érzelmeket képes előcsalni az emberekből" – interjú Bódis Krisztián fotóssal

Bódis Krisztián az a fotós, akinél jobban nem sokan ismerik Budapestet: a város sűrűjében, az Akácfa-Dohány utca sarkán nőtt fel, ablaka alatt járt a 74-es troli, éjszakáihoz hozzátartozott a város morajlása. Ma is a VII. kerületben, de már kicsit kijjebb, a Lövölde térnél lakik. Már hét éve fotózza a fővárost, képei a We Love Budapesten is rendszeresen felbukkannak, közben pedig profi fotóssá ért – bár eredeti szakmája egészen másra predesztinálta.

We Love Budapest: Az interjú után terepre indulsz, elcsípni a nagy jégzajlást a Dunán. Nagyon embert próbáló mínuszokban fotózni?
Bódis Krisztián: Nagyon. Összefagynak az ember ujjai. Mikor évről-évre átnézem a téli képeimet, mindig konstatálom, hogy egy csomó mindent nem sikerült lefotóznom – mégpedig azért, mert hideg volt. A gépeknek inkább a hőmérsékletváltozás árt: ha a hidegből bemegyünk a melegbe, bepárosodhat, lecsapódhat a víz a szerkezeten belül, ez tönkreteheti. De a modern gépek már időjárásállóra vannak tervezve.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: A karácsonyi fények, a hófödte turistalátványosságok már-már kötelező klisék. Lehet-e újat találni a téli Budapestben? 
B. K.: Szerencsére minden évben van valami változás, új helyszínek, új jelenségek. Ilyen volt pár éve a karácsonyi trolibusz, idén a Várkert Bazár vagy Parlament előtti fák kivilágítása hozott új perspektívákat, a Kossuth téri fáktól például látszott a Mátyás-templom, össze lehetett fotózni az égőkkel. De persze megrendelőtől is függ, mit fotózom – ha a kivilágított Andrássy utat kérik, akkor újra le kell fotózni, annak ellenére, hogy ezeket a témákat nagyjából már kimaxoltam.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
Számomra a legizgalmasabb Budapesten inkább az a tavaszi pillanat, amikor először van meleg, süt a nap, és mindenki megrohamozza a kültéri helyeket; az emberek boldogok, látszik, hogy feltöltődnek a napon. Ebben a pár napban sokkal jobb képeket lehet csinálni, mint egész nyáron. Nekem a nyár a leginkább unalmas téma, de valószínűleg azért is, mert bár a városfotózással kezdődött minden, rendezvény- és reklámfotós is vagyok, aminek júniustól augusztusig tart a főszezonja. A tél ebből a szempontból csöndesebb, ilyenkor a városon belül inkább az épületekre, belső terekre koncentrálok.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Eredetileg építőmérnökként diplomáztál. Más szemmel fotózol?  
B. K.: Igen, szokták mondani, hogy érezni az eredeti szakmám. A precizitás, szimmetria az építészeti tematikájú fotóknál elengedhetetlen. Mikor az MTA új kutatóközpontjának építési munkálatait fotóztam, az építőipari cég megjegyezte, hogy látszik a képeimen a mérnöki végzettség.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Valakit csak az épületek, valakit az emberek érdekelnek a városfotózás közben. Neked melyik az izgalmasabb? 
B. K.: Én mindig egy érdekes háttérbe vagy közegbe szeretem belekomponálni az embereket. Érdekes lehet a szerelmespár, de izgibb, ha az Andrássyn andalognak. Viszont a street fotózást megnehezíti az emberi tényező. Ebben sokat változott a világ: a magyarok régen se voltak nyitottak arra, hogy fotózzák őket, de mára az idősekben fokozódott a paranoia, rettegnek a kamerától. A fiatalokat annyira nem zavarja.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Elvileg mindenkit le lehet fotózni, a publikáláshoz viszont engedélyt kell kérni. Neked mi a taktikád?
B. K.: Én biztonsági játékos vagyok. Ha észreveszek egy jó jelenetet, először távoli képeket csinálok, és ha látom, hogy ígéretes, akkor közelebb megyek. Ezután egy játék következik fotós és alanya között: egy idő után észre szokták venni a gépet, és szólnak, vagy úgy csinálnak, mintha nem vennék észre. Általában mikor már megvan a közeli kép, akkor szoktam odamenni, megmutatni, és engedélyt kérni; 50-50 % az esély ilyenkor. Azért nem jó előre megkérdezni, mert elvész a spontaneitás, őszinteség, elkezdenek máshogy viselkedni.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Ehhez nyilván nemcsak jó fotósnak, hanem jó diplomatának is kell lenni. 
B. K.: Általában jól be tudom mérni az embereket, bár adódott pár érdekes helyzet. Jött egyszer szembe egy kedves arcú néni a Dob utcában, húzta a kis tankját tök jó fények, hosszú árnyékok közepette. Mikor észrevette, hogy fotózom, hisztériás rohamot kapott, hogy ha kikerül az internetre a kép, ki fogják őt rabolni, mert megtudják, hogy itt lakik. Végül kitöröltette velem. Aztán érdekes élmény ért a Budapest aluljáróiról készített összeállítás közben is: a Blaha aluljáróban a hajléktalanok minden fotóért pénzt kértek, máshogy nem lehetett megoldani. Aluljárónként egy ezrest tuti otthagytam (nevet). Vannak persze fotósok, főleg a nemzetközi sajtófotó terepéről, akiknek ez ellenkezik az elveivel, és semmilyen szituációban nem adnak pénzt a portréalanynak, szerintem viszont bizonyos helyzetekben illik.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Előfordult már, hogy veszélybe kerültél? 
B. K.: Egy lomtalanításról szerettem volna spontán képet lőni, mikor az ügyletet koordinálók szinte azonnal kiszúrtak, és valamilyen indíttatásból összeálltak csoportképpé. Közben a nagyi kiállt a képből, mondván, hogy ő nem szeretne szerepelni. Míg fotóztam a többieket, mögém lopózott, és elkezdett a farzsebemben kotorászni. Szerencsére észrevettem. Többször keveredtem különböző bemászós-felmászós, illegál-urbex történetekbe is, ilyen anyag volt például az istvántelki vonattemető, a Lipótmező vagy az Olimpia Hotel fotózása. A Lánchídról például egyszer rendőr szedett le, de szerencsére nem lett belőle komolyabb probléma. Illetve egy másik alkalommal az Oktogont fotóztam az egyik környező ház tetejéről, mikor jöttek a rendőrök. Az egyik gyanakvó lakó hívta ki rám a rendőrséget, azt hitte, graffitit fújok, de szerencsére volt engedélyem, így azt is megúsztam.

Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images

WLB: Mi a helyzet a kevésbé problémás helyszínekkel, melyek a kedvenceid?
B. K.: Szeretek alagutakból, csőszerű helyekről fotózni. A Gellért-szobor alatti vízesés mögé be lehet mászni, az innen lőtt látképeket imádom. A nem mindig látogatható helyszínek is vonzanak, például az Erzsébet híd és a Szabadság híd lábánál lévő csatornalefolyókból szuper képeket lehet készíteni – ha alacsony a vízszint, be lehet sétálni. Ilyen még a Margit-híd lábánál a pilon túloldala. Pesten, főleg a VII. kerületben mindig történik valami, amit érdemes fotózni, ez a kedvenc terepem. Budát kevésbé szeretem, a turistalátványosságokon kívül nem sok minden történik ott, nekem legalábbis ez a meglátásom.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Nemrég létrehoztad a Budapest Images képkereső és képnézegető oldalt, ami egyben egy óriási Budapest tematikájú képáruház. Hogy jött az ötlet?
B. K.: Régóta szerettem volna egy helyet, amin rendszerezve megtalálhatóak a fotóim. Jelenleg közel 1500 kép közül lehet szemezgetni, és ez folyamatosan bővül. A site lelke a keresőmotor: minden fotót tagekkel láttam el, amelyek lehetővé teszi a célirányú keresést. Emellett a galériák között nézegethetők kisebb válogatások különböző budapesti témákban, itt főként a személyes kedvenceimet találni. A korábbi Facebook-oldalamat is átneveztem Budapest Images-zé, létrehoztam egy Instagram-profilt is.


WLB: Mikor lett egyértelmű, hogy a fotózás többé nem hobbi, hanem foglalkozás?
B. K.: Építőmérnökként dolgoztam egy ipartelepen található irodában Csepelen, ami azóta is nagy szerelmem. Közben kezdtem el Budapest-fotókat készíteni, elvégeztem egy féléves sulit is, majd jöttek a megkeresések. Körülbelül három évig tartott a párhuzamos munka, de kezdtek egymás rovására menni. Akkor hagytam ott az eredeti szakmám, és ez volt életem legjobb döntése.
Fotó: Bódis Krisztián / Budapest Images
WLB: Mi okoz örömet a Budapest-fotózásban?
B. K.: Ha egy ritka, megismételhetetlen, élettel teli jelenetet meg tudok örökíteni. Nem az a célom, hogy extrém helyekre felmásszak, és onnan fotózzak elképesztő perspektívákat, hanem hogy olyan helyszíneket, szemszögeket találjak, amelyek mindenki számára elérhetőek, mégsem vette még észre őket senki. A kedvenc saját fotóm az, ami egy ködös téli estén készült a Lánchíd lábánál: egy utcazenész hegedült, és egy külföldi pár spontán táncra perdült rá. Nagyon jó volt átélni és megörökíteni ezt a pillanatot. Megható látni, Budapest milyen jó város, milyen érzelmeket képes előcsalni az emberekből.