A La Parrilla elnevezés alapján spanyol fogásokat és kifogyhatatlan sangría készletet képzelnénk a Szabadság tér 4. alá, de valójában a sütési mód miatt keresztelték el így az éttermet. A specialitásokat ugyanis a lávakövön grillezett húsok jelentik, melyek között több hónapon át érlelt rib eye steak, de pisztráng és Ibérico malac is szerepel. A kínálat egyébként olyannyira nemzetközi, hogy újragondolt gulyáslevest ugyanúgy kérhetünk, mint észak-afrikai báránykolbászt. Nehéz, kiadós fogások vannak itt, de a desszertnek érdemes helyet hagyni.

A La Parrilla idén ősszel nyitott meg a Szabadság tér 4. alatt, a Borkakas helyén.

Az örökségül kapott, tágas teret egy spanyol belsőépítész segítségével szabták át, így most egy elegáns, piros, bézs és barnás színekkel komponált, hispán temperamentummal átitatott térbe sétálhatunk be, ahol végig udvariasan fordulnak a vendéghez.7 órától büféasztalos reggelivel lehet indítani a napot, de a valódi izgalmakat déltől kell keresni. Ekkortól lehet ugyanis az étlapról szemezgetni, amin a húsételek dominálnak (de persze vegetáriánus ételekkel is készülnek), már az előételekkel megágyazhatunk a komolyabb fogásoknak, például egy tatárduóval, füstölt vadkacsamellel vagy báránybélszínnel. Mi a tatár (4500 Ft) mellett tettük le a voksunkat, ami kétféle, érlelési időben eltérő darált húsból készül, és egy méretes, csónakszerű tányéron érkezik. Az ízbeli különbséget pirítóssal tesztelhetjük.

A kínálat egyébként teljesen nemzetközi, és habár gyakran előfordul egy-egy spanyol szó és halétel, a konyha nem köteleződött el a hispán ízek mellett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a gulyásleves, a libamáj és a túrógombóc is felkerült az étlapra – hiába, a város ezen részén mozgó külföldi közönség, de a hazafias magyar gyomor is igényli ezeket a fogásokat.

Az árak egyébként szintén igazodnak a lokációhoz, így bizony itt, a belváros közepén magasabb kategóriába esnek.

Az ízek rendben vannak, ezt egy sáfrányos, kagylós rizs (5200 Ft) és rib eye steak (12900 Ft) kóstolása után állapítottuk meg. A rizs egy rizottó jellegű, könnyedebb főétel, a steak viszont emberes: három különböző érlelésű hús érkezett grillezett zöldségek társaságában.

A desszertlap hangzatos párosításai között találunk barna kenyér-karamell- csokoládé vagy birsalma-rizs-körte variációt, de mi végül egy hagyományos Sacher-torta (1900 Ft) mellett döntöttünk. Hamar kiderült, hogy a hagyományostól ez messze áll, egy újragondolt, csokikrémmel halmozott változatot kaptunk, és szerettük.

A másik kedvenc a mézeskalács-narancs-mascarpone trió (1900 Ft) volt, ami könnyed, már-már karácsonyi hangulatot idéző desszertként méltó zárása volt az ételsornak.

A desszertek és a húsételek mellé is jól illik a bor, és a Parrillában egy plafonig érő borhűtőből választhatunk szimpatikus tételt.

Az étel nem kötelező tartozék az ital mellé: egy elszeparált bár részen Leonardo DiCaprio és falról felénk emelt poharának társaságában lehet például italozni. A mostani még valójában csak egy kisebb hányada annak a kínálatnak, amivel a jövőben készülnek: összesen 80-féle bor és 16-féle pezsgő kerül majd az itallapra. Vannak tehát tervek, és várjuk, hogy az indulási időszak után teljesen magára találjon az étterem. Az irány mindenesetre biztató.La Parrilla
Facebook

Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 4
Nyitvatartás: H-V 07:00-23:00