A XII. kerület egy olyan budapesti terep, ahol nem fordulunk meg olyan gyakran, mint kellene. Pedig tényleg kellene, hiszen a sűrűn ültetett fák között olyan éttermek bújnak meg, melyek valahol a régi Buda és a régi magyar konyha előkelő képviselői. Pontosan ezt tapasztaltuk a Pane Vinóban, vagyis az egykori Bodrogi étteremben. A fal selyemtapétás, a felszolgálók udvariasak, az ételek között pedig igenis ott a lecsó, a vadpörkölt és a császármorzsa. A legtöbb fogás ráadásul a Bodrogi család több száz éves receptje alapján készül, majd Zoboki Zoltán séf jóvoltából gyönyörűen tányérra kerül.
Tudtuk, hogy léteznek még azok a klasszikus, régi budai miliőt és monarchiabeli ételeket hozó éttermek, de a nagy újhullámban kicsit elfeledkeztünk róluk mostanság. Ezért is esett olyan jól ellátogatni a hegyvidéki Pane Vinóba, ahol fehér terítős asztalok, csíkos selyemtapéta, mélybarna fabútorok és egy nagyon előzékeny személyzet fogadott. A hely nincs olyan messze, mint elsőre gondolnánk, a Móricz Zsigmond körtértől például villamossal nagyon gyorsan elérhető. És még az is előfordulhat, hogy a szomszéd ülésen Zoboki Zoltán séf szorongatja megpakolt kosarát, hiszen nagy előszeretettel jár piacolni, többek között a Fehérvári útra.
Az étterem múltjáról annyit, hogy 2012-ben a Bodrogi Caféként nyitott (2015 óta Pane Vino), és igen, Bodrogi Gyulának is köze van a történethez. Konkrétabban a fia, Ádám volt jelen az indulásnál, hozva magával a család – olykor több száz éves – receptjeit. Pontosan így került fel az étlapra a híres dupla lecsó, amelynek az eredetéről érdemes a pincéreket kérdezni. Elöljáróban annyit, hogy Gyula bácsi, vadászat és egy kis pálinka szerepel a dologban.
Az étlapot böngészve hamar rájöhetünk, hogy itt nem egy "meguntam a szakmám, kéne nyitni valamilyen vállalkozást"-jellegű történetről van szó, az ételek elnevezéséről is süt az átgondoltság és hozzáértés. Ezt olvasva szinte már érezzük is a mangalicakolbász illatát és látjuk a kacsamell rózsaszín tónusát. Hogyan is ne indulna be a fantázia olyan kompozíciók hallatán, mint a Libamáj trilógia narancs és francia hagyma lekvárral, kakasleves kacsamájas raviolival és zöldségekkel vagy vadpörkölt juhtúrós burgonyafánkkal?
Mi előételként lecsót (1600 Ft) és sáfrányos garnélalevest (1600 Ft) kóstoltunk. Előbbinél az ízek nagyon határozottak, hála a mangalicakolbásznak. És ahogy kell, friss kenyér is jön mellé (ráadásul házi), így szabadon lehet tunkolni. A garnélaleves a lecsó ellentéte: lágy, édeskés, sűrű, és mint megtudtuk, Sándor Gyuri bácsi, Kossuth- és Jászai Mari-díjas "humoralista" kedvence.
Főétel fronton maradtunk a húsoknál, és nagyon jól tettük. Rozé kacsamellet rendeltünk, ami rózsaborsos őszibarack pürén, sós túrófánkkal kiegészülve került a tányérra (3800 Ft). Mondani sem kell, a kompozíció csodaszép volt, de ami még ennél is izgalmasabb látványt nyújtott, az a birsalmapürén érkező, pisztáciakéregben sült mangalicaszűz volt (3600 Ft). A legjobb pedig azért mégiscsak az, hogy azon túl, hogy gyönyörködhetett a szemünk, az ízek okozták az igazi elégedettséget.
Mosolyogva mondják az étteremben, hogy hétköznapi fine diningot képviselnek, csak éppen nagyobb adagokkal és alacsonyabb árakon. Ez így is van, és ezért nagyon szeretik a környékbeliek. Nem hiányoznak megszokott asztalaiktól a törzsvendégek, de időről időre érkeznek az új felfedezők. Itt az a jó, hogy kisgyerektől nagymamáig mindenkinek tudnak fogást ajánlani, a fogások mellé pedig érdemes a 40-féle magyar borból is választani. Ezen a héten ráadásul mindezt a bornapok kapcsán is megtehetjük.
