Az elmúlt század egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb hatású művészének már 1910-ben is nyílt kiállítása a magyar fővárosban. Eltelt több mint száz év, Picasso igazi szupersztár lett és most ismét egy kiállítást láthat a budapesti közönség. Mivel a világ bármely részén tolonganának egy ilyen kiállítás megrendezéséért, így túlzás nélkül óriási szó, hogy a Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésének eredményeként egy ilyen tárlatot sikerült a városba csábítani.
Ahogy erre az Alakváltozások 1895-1972 alcím is utal, a kiállítás a figurális ábrázolás változásaira koncentrál – ilyen fókusszal máshol eddig nem volt Picasso-kiállítás, mondta el Baán László, a tárlatnak otthont adó Magyar Nemzeti Galéria igazgatója a megnyitó előtt rendezett sajtóvezetésen. A művész 92 évet élt, ebből 77 esztendőt töltött alkotással – ezt az időszakot öleli fel a pénteken nyíló budapesti tárlat.
A kiállítás a két rangos intézmény együttműködésének eredményeként, egy francia és egy magyar kurátor, Emilie Bouvard és Tóth Ferenc elképzelései szerint valósult meg, a most megjelenő, gazdag katalógus pedig szintén a párhuzamokra, a művész és Magyarország közötti kapcsolatokra koncentrál.
Az első terem Picassót mutatja be, mielőtt Picassóvá lett – fogalmazott Emilie Bouvard. A francia szakember hozzátette, a művészre ebben az időszakban a századvég szellemisége, a vallás, a szimbolista költészet volt hatással, míg a következő terem már a modernről szól, vagyis mindarról, aminek a fordulópontját az Avignoni kisasszonyoktól datáljuk.
A következő termekben a Picasso festészetén és a kubizmuson belüli alakváltozásokról is képet kapunk, majd egy különös részhez érünk: bár őt magát nem soroljuk a szürrealisták közé, Picasso természetesen kipróbálta magát ebben a közegben is. Ezt a háború borzalmait bemutató alkotások követik.
A folytatásban az eredeti forráshoz való visszatérésnek, a „primitív művészet” ismételt térnyerésének lehetünk szemtanúi. A művészek ebben az időszakban a gyerekrajzok és az elmebetegek alkotásai felé fordultak, mondván, hogy ezek a friss alkotások még nincsenek „megfertőzve” az akadémizmus mívességével és természetellenességével.
Az utolsó húsz évet bemutató rész lényegében egy utazás a művészet történetébe a művész és modellje közti kapcsolat feltérképezése által. Picasso régi párbeszédet teremtett Delacroix-val és Manet-val és régi mesterek munkáit alkotta újra. Az utolsó képeken az idős, már 90 év körüli festő felszabadult ecsetvonásait figyelhetjük meg.
A termekben sétálva az elmúlt század egyik legnagyobb hatású művészének alkotásait láthatjuk. A képek inspirálóak, szellemesek és lenyűgözőek. Nem kell hozzá nagy jóstehetség: ez a tárlat bizonyára százezreket fog érdekelni.
