Egy kis földszinti lakás helyén nyílt meg a VII. kerület egyik legújabb bisztrója. Bent barátságos személyzet, sejtelmesen derengő fény és – néha lángnyelveket is láttató – nyitott konyha fogad, a hatalmas ablakokból a macskaköves utcára látunk, ami marasztaló már az első perctől fogva. Az étlap a franciás vonalat erősíti, amelyen egy minimális ázsiai beütés is érződik.

Isabelle Le Palotai négy-öt éve kezdett el komolyabban az étteremnyitás gondolatával foglalkozni. Ő maga a vietnámi gasztronómiában is otthonosan mozog, ez az étlapon is érződik, ami még tisztulni fog, és majd a francia jelleget domborítják ki inkább. Kis hibákat persze látni, ezt ők is érzik, de az egész ettől válik igazán szerethetővé, nem egy nagybefektető negyvenedik pénzcsináló helyévé a bulinegyeddé fejlődött – vagy degradálódott – VII. kerületben.

Ugyan délben is nyitva vannak, és ebédmenü is van – hamar ide is szoktak a környék munkahelyeiről – de este is gyorsan megtelik a hely, ami szép teljesítmény egy új étteremtől.

Az előételek közül az édes chilis tigrisrákot (fokhagyma chips-szel 2200 Ft) és a báránynyak terrine-t (3350 Ft) választjuk, majd egy kabocsa töksalátával folytatjuk (1600 Ft).

A főételek közül elsőként a tengeri mártogatós (4750 Ft) érkezik egy hatalmas serpenyőben. A mártás remekül megy a baguette-hez, a benne lévő kagylókból és rákokból akár 3-4 főnek is jut elegendő. Két étel között lecsúszik egy-egy pastis, nem is lehet máshogy bírni.

A burgundi marhasült gombákkal, zelleres édesköményes zsemlegombóccal (4900 Ft) komoly fogás, a mangó habbal párosított csoki fondant pedig a vacsora megfelelő lezárása.

A két fiatal séf, Schreiber Csaba és Kulcsár Alex összeszokott párost alkot, az ételek szépek, és mernek egyszerűen cizelláltak maradni. Nem szokásunk, de most a kiszolgálásról is megjegyeznénk, hogy a szó jó értelmében nem egy profival van dolgunk, aki mégis érti a dolgát, és igazán figyelmes.Ha definiálnunk kéne, hogy mi a Situ, egy erős francia bázissal rendelkező, feltörekvő bisztrónak mondanánk, ami szerencsére totálisan nélkülözi az elmúlt évekre jellemző mesterkélt felülfogalmazást és rosszul szituált megjelenést. A hangulat barátságos, ezért – szituációtól függően – randira és társaságoknak is ajánljuk.
Situ
Cím: 1075 Budapest, Kazinczy utca 32.
Tel.szám: +36 1 785 3912