Az állami társadalombiztosítás bevezetésében Németország számított úttörőnek, de Magyarországon is viszonylag korán, már a 19. század végén megjelent az ellátás egyik-másik pillére. Kötelező betegbiztosítás 1892-től működött hazánkban, 1907-től a balesetbiztosítás, 1929-től pedig a kötelező öregségi és rokkantsági biztosítás – vagyis tulajdonképpen ettől az évtől működött a nyugdíjbiztosítás.
Az egyre növekvő feladatok, az adminisztrációs- és raktározási funkciók ellátására a korábban használt épületek nem voltak alkalmasak, ezért 1910-ben pályázatot írtak ki egy új központ építésére. Ezt egy építészpáros, Komor Marcell és Jakab Dezső nyerte, akiknek többek között a pesti Palace Szálló és a Népopera, a szabadkai Városháza, a marosvásárhelyi Közigazgatási Palota, valamint számos takarékpénztár és zsinagóga terveit köszönhetjük.
A Fiumei út és az Alföldi utca sarkán álló négyemeletes székház építészei ügyesen oldották meg a furcsa alaprajzi elhelyezkedésből eredő nehézségeket, valamint bátran alkalmazták a korszak új építési technológiáit. Az 1913 decemberében átadott épület ezenkívül téglaarchitektúrája és külső díszítései, valamint felülvilágítós, íves teremsorai miatt keltett figyelmet.
A megnövekedett feladatok miatt az 1920-as években az épületet bővíteni kellett, így a mellette lévő telken, a Fiumei út és a Dologház utca sarkán épült fel 1929 és 1931 között az új,ötszintes szárny. A homlokzatot egységesítették, a két rész közé pedig – az amerikai felhőkarcolók mintájára – egy 70 méter magas torony került.
Érdekesség, hogy a korszakban számos terv született arra, hogy Budapest képét toronyházakkal alakítsák át örökre: a 30-as években egyre-másra születtek az égbe törő házakról szóló elképzelések.
A torony akkoriban egyébként nemcsak a környék, hanem Európa legmagasabb középülete volt, de itt egyáltalán nem napjaink sivatagba épülő, rekorddöntögető felhőkarcolóinak elődjéről van szó: az építménynek fontos gyakorlati funkció jutott, hiszen a csúcsban igen biztonságos széfeket és irattárakat alakítottak ki, valamint - ahogy ez az archív fotókon is látható - négy toronyóra mutatta a pontos időt.
A torony hiába funkcionális, ha a fundamentumokkal gond van: mivel az alapozáshoz és a pillérekhez – az építés idején gyakran alkalmazott – bauxitbetont használták, az 1960-as évekre világossá vált, hogy a statikailag meggyengült építményt vissza kell bontani, ezért 1969-ben eltüntették a felső nyolc szintet.
A torony tövében négy darab, nyolcméteres szobor állt, amelyeket a korszak ismert alkotói – név szerint Horvai János, Körmendy Jenő, Sidló Ferenc és a Szabadság-szobor készítőjeként is ismert Kisfaludy Strobl Zsigmond – készítettek haraszti mészkőből. A torony visszabontásakor mind a négy szobor eltűnt, a torony lábazati részén lévő szobrok Lányi Dezső alkotásai.
A két szárny között meglévő egységesség érzetét erősíti, egyben a hatalmas homlokzat egyhangúságát segít megtörni az a 25 darab dombormű, amely különböző mesterségeket és biztosítási eseményeket jelenít meg allegorikus formában.
Az épületbe lépve egyből a tekintélyes méretű fogadócsarnokban találjuk magunkat. Az udvarok felőli részen elhelyezett, íves helyiségeket a régebbi épületben üvegtető, az újabb szárnyban vasbetonrácsba ágyazott üvegtégla fedi.
A Dologház utca felőli csarnok dísze az Egészség kútja című alkotás, amelyet Szentgyörgyi István készített carrarai márványból.A felső szint irodahelyiségeknek, tárgyalóknak és közösségi helyiségeknek ad helyet. Az ötödik emeleten található díszterem több átalakításon ment keresztül, de az utolsó, 2002 és 2004 között zajlott, teljes körű felújítás alkalmával nagyrészt eredeti állapotába állították vissza. A faburkolaton és a fal díszítésein kívül említésre méltó az a 3-3 restaurált üvegablak, melyet Gábor Móric és Márton Ferenc terveztek ide.A helyi védettség alatt álló, az év nagyobbik részében a közönség előtt zárt épületbe is benézhetsz április 18-án, vagyis most szombaton, a Budapest100 programsorozat keretében.
