Az 1911-ben épült ház Mellinger Artúr építészről kapta nevét, aki Dénes Dezsővel közösen tervezte az épületet. Az aszimmetrikus homlokzat legérdekesebb része az utcában egyébként több házon feltűnő faszerkezetű oromzat, ami az északi építészettel való kapcsolatra utal.
A legszembetűnőbb díszítő elem az a geometrikus formákból összeállított motívum, ami az épület belső udvarokra néző falain is visszaköszön. A lábazat színe eredetileg okker és szürke lehetett, a falak rózsaszínűek, a lépcsőházak pedig zöldek voltak.
A kapun belépve kétoldalt egy-egy domborművet láthatunk. Stílusuk és színvonaluk elüt a házétól, a készítőjük nem ismert. Néhány lépcsőn sétálunk föl az első udvarhoz – ezeknek a lépcsőknek köszönhető, hogy a háború alatt a tankok nem tudtak beállni a kapualjakba, így a ház viszonylag kevés sérülést szenvedett.
Az épületben két udvar található, nagyjából egymás mögött. Az elválasztó szárnyban találjuk a főlépcsőházat, amelynek falán egy-egy sáv geometrikus díszítőfestés futott végig. Ezek nem maradtak fent túl jó állapotban, de a legutóbbi felújításkor mégis sikerült egy-egy darabot megmenteni. Az alsó sorban pilléreket és láncokat láthatunk.
Az épületben működött szénhordó lift is, ennél azonban érdekesebb az utcai szárny liftje, amelynek vas ajtajai a mai napig láthatóak a lépcsőházban. A háromszög alakú fülkékben – a lakók emlékei szerint pirosszínű – bársonyülés kapott helyet. A lift a félemeleteken állt meg, a legfelső, ötödik emeleten viszont a lakás kellős közepén. A legfelső emeleten egy műteremlakás volt kialakítva.
Nem csupán a liftek gondoskodtak a kényelemről: minden lakásnak két ajtaja volt, a lakók mellett a cselédeknek is fenn volt tartva egy. Ők takarítottak, főztek a családokra, a padlástéren pedig mosókonyhák voltak kialakítva. Egy üst a mai napig áll itt, többé-kevésbé befalazva.
Az államosításkor sokan vesztették el lakásukat – gyakorlatilag egyik napról a másikra. Néhányan mégis annyira ragaszkodtak a házhoz, hogy visszavásárolták egykori lakásaikat, pontosabban azok nagyjából egyharmadát, hiszen a lakásokat szétdarabolták. Ma a nagypolgári családok helyett jobbára bérlők, diákok lakják a házat.
A negyedik emeleten egy különösen szép állapotban fennmaradt, hangulatos lakást találunk, amelynek világos színű ajtajai mögött az egykori katonatiszt tulajdonos bálokat rendezett régen. A jelenlegi, olasz tulajdonos megőrizte az eredeti, kazettás mennyezetet, a bejárati ajtót és a rajta lévő rácsozatot. Ahol régen nem volt ilyen, az eredetihez megszólalásig hasonlót készíttetett, a konyha kék csempéit pedig az erkélyre tetette.
Az 1911-ben épült ház négy éve már részt vett a programsorozatban, amelynek sikerét jól mutatja, hogy a lakók az esemény után összefogva a ház felújításáról döntöttek. Az itt készült
videó nemcsak az udvaron hallható zongoraszó miatt érdekes; összehasonlíthatjuk az akkor még elhanyagolt és az azóta felújított állapotot.
A Ráday utca 14. életében tehát a Budapest100 hozott fontos változást – jó példa ez a többi ház számára is.Az épület április 18-án és április 19-én, a Budapest100 keretében tekinthető meg.
