Legyünk őszinték, egy kocsiszín normál esetben nem különösebben csigázza föl a városlakókat – a villamosrajongókat leszámítva. A BKK honlapján néhány napja megjelent látványtervek alapján építészetileg kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a kocsiszín megújulása. A projekt keretében az új épületek mellett a legértékesebb régi elemek is megmaradnak.

1899 óta ugyanottNéhány napja jelent meg a BKK honlapján az a néhány fotó és látványterv, amely Budafok kocsiszín jelenlegi és tervezett jövőbeli állapotát mutatja be. A különbség szembetűnő: a cég az unalmas és középszerű megoldások helyett egy előremutató, kortárs építészeti elemeket felvonultató látványtervet közölt.

A mai XI. és XXII. kerület határán 1899-ben épült az első kocsiszín a BBVV (Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút) számára. Az első járatok a Gellért tértől Nagytéténybe, majd egy szárnyvonalon Budaörsön keresztül Törökbálintra közlekedtek!

Az első, HÉV-ként üzemelő járművek után az 1960-as évektől villamosokat tároltak a budafoki telephelyen, a legutóbbi időkben UV-ket és Tatra T5C5 motorkocsikat.

Rég várt megújulásAz 1899 óta üzemelő kocsiszínt sokszor, de általában ötletszerűen bővítették, így a napi használat a BKK tapasztalatai szerint kifejezetten nehézkes és drága. A gazdaságtalan felújítás helyett új vágányhálózat, csarnokok és irodaház építése mellett döntöttek. A tervek szerint az új csarnok tetőrésze kifejezetten izgalmasra sikeredett a vágányokra merőleges vonalaival és a villamosokra utaló sárga színnel. A projekt terveit a FŐMTERV Zrt. és a CÉH Zrt. készítette.

A beruházás eredményeképpen egyszerűbbé válnak a javítások, a karbantartás és a tisztítás is. Az új, korszerű mosó ráadásul a keletkező szennyvizet teljes egészében újrahasznosítja.

Nem csak új épületekSzerencsére a régebbiek közül is megőriznek két értékes épületet: a jelenleg raktárként szolgáló III. számú csarnok, valamint a BKV-s lakóház marad meg.

A kocsiszín mellett más fejlesztések is várhatóak idén és a következő évben az összesen 47 darab CAF Urbos 3 típusú villamos érkezésével: az alacsony padlós járművek által érintett vonalak peronjait is hamarosan felújítja és akadálymentesíti a BKK.