Budapest arcai - Saiid, Akkezdet Phia

WLB: Úgy tudom, rockzenével kezdted, mielőtt áttértél a rapre. Hogy is van ez?


Saiid:
DJ-ként kezdtem ezt az egészet, de ezt sokan nem tudják. Nem nagyon szoktam erről beszélni. A nevem is DJ Saiid volt eredetileg. Ez úgy volt, hogy volt egy garázspunk zenekarom, aztán meg beütött a 90-es évek, vele együtt megérkeztek az első Wu Tang, meg Snoop Dogg kazetták, és akkor mondtam, hogy nekem akkor innentől kezdve a rap lesz az utam. Eladtam a gitáromat meg az erősítőmet, és abból lett az első DJ cuccom.

WLB: Hogy lettél Saiid?

Saiid: Amikor lementem az első buliba, ahol zenéltem, akkor ki kellett írni valamit. És akkoriban volt a Gyűlölet hatalmas nagy kultfilm, és le volt osztva a társaságban, hogy ki melyik szöveget mondja a kocsmában, én a Saiid voltam.

WLB: Hogy jött a rappelés?



Saiid: Találkoztam a Závada Petivel a Morrisonsban, akkoriban még a rave meg azok az iszonyat popzenék mentek. Anno ha két bő gatyás, sapkás fazon találkozott, akkor nagyon megörültek egymásnak, és igazából velünk is ez történt: Peti éppen Wu Tanget rappelt és ez nekem jel volt. Azonnal egyesítettük erőinket.

WLB: Úgy tudom, angolul kezdtétek, miért váltottatok magyarra?



Saiid: Higher Tone Alliance néven toltuk először angolul. Szerencsére egy darab felvétel sincs ezekből meg. Ponsa (Idő Urai, Fixi4) hatására magyarra váltottunk, holott azt hittük, hogy nem lehet, meg nem is volt rá példa. Ekkor lettünk Akkezdet Phiai.

Az egész a nyelv szeretete miatt alakult így, a Petinek például a családi háttere miatt a vénájában csörgedezett már akkor az irodalom, így adott volt, hogy versírással szeretne foglalkozni. Ebbe amúgy én is belekóstoltam, de csakis a nyelv szeretete miatt, nem voltak irodalmi ambícióim. Aztán megjelent a slam, aminek nagyon megörültem, hiszen ez valahol a kettő között van. Én itt találtam meg magam szólóban.

WLB: Szoktál verseket olvasni?



Saiid: Egy rasszista és kirekesztő irodalomtanárom volt sajnos gimiben, ami elvágta nálam ezt a dolgot. A hiphop elvitt mindent egy szemellenzős irányba jó pár évig, de aztán megjött a slam, ez kinyílt, de még így sem akartam, hogy bárki is hatással legyen arra, hogyan írok. Úgyhogy nem olvasok se kortárs, sem pedig klasszikus irodalmat, sőt még novellákat és regényeket sem nagyon. Leginkább az szokott lenni a probléma, hogy levetkőzd a kezdeti idolok hatását, mert enélkül nem tudod megtalálni a saját hangod, ezt végignéztem sok embernél. Persze majd szépen bepótolok mindent, mert nem szeretném megvonni magamtól a csodálatos magyar irodalmat. De majd csak később.

WLB: Hogyan definiálod a saját hangod?



Saiid: Az elsődleges szempont nekem az, hogy változatos legyen, hogy ne lehessen belekapaszkodni. Ha egy másik slammert megkérdeznénk, aki ismeri a szövegeimet, akkor az nem tudná azt mondani, hogy ilyen és ilyen egy Saiid szöveg. Sokféle dolgot próbálok ki, és ezért is örültem meg a slamnek, mert széles skálán lehet benne mozogni. Az egész spontán és a meglepetés erejével is tud hatni. Mindig van benne valami új. A legfontosabb, hogy számomra is új legyen, és emellett meg nagyon koncepciózus. Ez a rap zenében nincs nálam, mert ott legtöbbször szabad asszociációs szőnyegbombázás van. Itt mindent egy erős koncepció köré húzok fel.

WLB:

A Színes Város Strongbow Budapest Fesztiválon szeptember 17-én lépsz fel a Corvintetős GrandSlamen, amire gondolom készülsz.

Hogyan történik nálad a szövegírás?


Saiid: Ez nagyon érdekes nálam. A slamnél a legtöbb szöveg úgy született, hogy először is bedobtak témákat, ami miatt az alap adott volt, viszont én dönthettem el, hogy hogyan játszom vele. Egyszer például a gyökerek volt a téma, és elgondolkoztam azon, hogy a gyökerek végén a földben süveg van, engem meg SüvegMárknak hívnak, szóval ezzel remekül el tudtam szórakozni. Ami az időt illeti, nekem elvileg a rendezvény előtti hajnalon szoktak megszületni a dolgok. Teher alatt nő a pálma, ugyebár. Hiába állok neki előbb, valószínüleg nem lesz jó. Ezzel már próbálkoztam korábban, de rájöttem, hogy nem az lesz így, aminek lennie kell. Az első országos bajnokság előtt az volt, hogy éjfél körül otthon ültem a gép előtt és foszlányokon kívül semmi nem jött. Elhatároztam, hogy leugrom kajálni az Alagúthoz a kifőzdébe. Megkajáltam, és amikor kifelé mentem, akkor éreztem, hogy mocorog a tudatalattim, tudtam, hogy ez most meglesz. Amint kiléptem az ajtón és átmentem az úttesten, meg is lett, és mire hazagyalogoltam, már 80%-ban kész volt a fejemben a szöveg.

WLB: Volt már olyan, hogy ez nem jött össze?


Saiid: Persze. Ez csak 10-ből 9-szer működik. De azt érezni szoktam előtte, hogyha nem lesz meg. Valamit hozzá tudok persze nyúlni a témához, de az nem az igazi.

WLB: Kedvenc saját szöveg?


Saiid:
Annyira változatosak, hogy nehéz mérlegre tenni őket. A legmegrázóbb és legütősebb szöveget a nagymamám emlékére írtam a második országos versenyre, és csak egyetlen egyszer adtam elő akkor ott, és soha többet nem is fogom. Nem is tanultam meg, nem mondtam fel, mert tudtam, hogy azt egyszer fogom elmondani életemben. Akkor olyan feszkó volt bennem, mint soha máskor, és olyan katarzis élményt okozott, mint soha semmi. Mindenem remegett, a hangomat is beleértve. Le voltam sápadva teljesen, ami a felvételeken látszik.

WLB: Mi van, ha elfelejted a szövegedet?
Saiid:
Slamet nem mindig fejből mondok, főleg, hogy leginkább éjjel írom meg előző este és nincs rá idő, hogy megtanuljam. Pedig jót tenne az előadásnak. Rappel viszont persze, van hogy nem emlékszem, de szerencsére ott vagyunk egymásnak támaszként a Petivel. Vágjuk egymás szövegeit, szóval, ha valamelyikünk belenéz egy kislány szemébe és kizökkenünk ettől, akkor besegítünk egymásnak, vagy improvizálunk. De vannak módszerek. Például be lehet kamuzni, hogy nem működik a mikrofon és csak tátogunk, vagy megénekeltetjük a közönséget, akik általában tudják a szöveget. Mindig van valami, de meg lehet oldani úgy, hogy ne vegye észre senki. Persze olyan is volt, hogy semmi nem jutott épp eszünkbe, akkor felemeltük a kezünket, hogy bocsi, elcsesztük. Ebbe a műfajba ez belefér.

WLB: Mit gondolsz a budapesti rap-szcénáról?



Saiid: Érdekes, ahogy a hip hop és a rap alakul. Mi második generációsként csöppentünk bele, azóta viszont van már még kettő. Anno nem nagyon volt ennek közönsége, azt sem tudtuk elképzelni, hogy milyen lehet, amikor a rádióban rap zene szól. Mostanra meg már a csapból is ez folyik, közben felnőttünk, és az egész már nem is érdekes annyira, mert érződik a hígulás. Valamikor régen a kultúra szeretete miatt kezdték ezt csinálni az emberek, most már viszont rájöttek arra, hogy ez meghozhatja a sikert, akár fesztiválokra is be lehet jutni vele és megélhetést biztosíthat. Sokan akarnak ebből élni, ami persze jó dolog, de nem feltétlenül a legegészségesebb motiváció, mert az már valószínűleg nem szívből jön.

WLB: Mit csinálsz, ha épp nem zenélsz?



Saiid: Bizonyos tevékenységek folytán rengeteg ide érkező külföldivel találkozom, és nagyon szeretem nekik megmutatni a várost, meg elvinni őket bulizni. Tulajdonképpen azt mutatom meg, hogy mit lehet szeretni ebben a városban, amit nagyon élvezek.

WLB:

És mit lehet szeretni ebben a városban?


Saiid:
Én itt születtem, itt nőttem fel. Most az Alagútnál lakom, nagyon szeretek sétálni, és nincs olyan, hogy ne álljak meg a hidakon egy pár másodpercre, hogy rácsodálkozzak, mennyire csodálatos ez a város. Elég sokat utaztam már a világban, rengeteg dolgot láttam, de azt kell mondjam, hogy ez a hely itt valóban eszméletlen valamiért. Kíváncsi vagyok, mit gondolnék róla, ha először látnám. De lehetséges, hogy mindenkinek ilyen a saját városa, nem tudom. Az biztos, hogy ez a valami, ami itt van, az beszippant.