Élmény

Meccsnézés medencepartról? Igen, a MOM Sport Kertben!

Szamos Today

Kanapéról meccset nézni teljesen hétköznapi elfoglaltságnak tűnik, pláne futball-világbajnokság idején. Na de a szabadban, óriási méretű kivetítő előtt, miközben a pályán lévő nemzet konyhájának egy-egy finomságát fogyasztod? Mennyivel másként hangzik, ugye? És ha ezekhez hozzátesszük, hogy akár medenceparton héderezve is követheted az eseményeket, még érdekesebb a történet. Mindezeket a MOM Sport Kertben teheted meg, ráadásul nem csak a nagy brazíliai focidzsembori alatt.

Hangulatos és szép környezet várja az ide látogatót, mióta felújították a MOM Sport bejáratának környékét. Igazi közösségi térré alakult és megtelt élettel ez a rész: füves szigetek, tejivó, fodrászüzlet, sportszereket forgalmazó bolt található itt többek között, és akkor még nem említettük a tavaly nyáron nyílt fitneszklubot, amelyhez az ún. Fájdalom Ambulancia kapcsolódik, ahol különféle kezelésekkel és gyakorlatokkal mozgásszervi bajokat orvosolnak.
Fotó: Vadnai Szabolcs
A hely legfőbb vonzereje jelenleg a világbajnokság miatt a szintén felturbózott belső kert. Itt a szokásos sörpadok mellett a hatalmas nagy kivetítő elé helyezett extra kényelmes kanapékon lehet VIP-módban nézni a közvetítéseket – tényleg olyan, mintha otthon lenne az ember, plusz ha hozzávesszük a cirógató napsugarakat, a fű illatát és a meccshangulatot, mindjárt hatványozódik az impulzus. Sőt, amikor a szomszédban kispályás focimeccs zajlik, akár 4D élményt is kaphatsz, ha véletlenül erre téved egy rossz lövés folytán fals röppályára került labda.
Megfelelő időjárási körülmények (értsd: kánikula) esetén a közeli úszómedence nyújt különös szurkolási lehetőséget, mert úgy lett kialakítva az egész, hogy a vízpartról láblógatva, vagy a napozóágyakon heverészve is látható a képernyő. A beach bárban működő konyha minden nap igazodik az épp pályára lépő valamelyik válogatotthoz, legutóbb például Lionel Messiék meccsén argentin szakács készített autentikus nemzeti finomságokat. A parkban kiépített wifi hálózat vehető igénybe, a bárban pedig játékokkal és nyereményekkel várják a vendégeket. Alaphelyzetben az uszoda 22 óráig tart nyitva, de meccset nézni éjjelig lehet és igény esetén az uszodai nyitva tartást éjfélig is meghosszabbítják.
Fotó: Solymosi Márton
Egy vezető internetes oldal összeállításában a „legjobb női meccsnéző helynek” választották a MOM Sport Kertet, amihez hozzájárult a családias hangulat, a közeli „nő-kompatibilis” szolgáltatások (lásd: fentebb) és az – igény esetén – tényleg(!) cukormentes limonádé a bárkínálatból.
„Budapest egyetlen olyan helye vagyunk, ahol akár a medencéből is nézhetsz meccset egy 30 négyzetméteres minőségi LED-falon. Olyan helyet szerettünk volna kialakítani, ahová idejöhetsz akár munka után öltönyben, de ahol  jól érzed magad bermudában is, sőt, akár fürdőruhában a medence mellől. Az ülőhelyek számát tekintve úgy 500-an férnek el, de előfordult, hogy annyian voltak, hogy többeknek a lépcsőkön jutott csak hely. Családias hely a miénk, hiszen a gyerekeknek szép és tiszta játszóteret építettünk, plusz az egésznek amolyan piknik-jellege van: lehet hozni takarót és leheveredni a fűbe. A játszótér mellett elkészült streetgym szabadtéri eszközein pedig edzeni is lehet úgy, hogy apu vagy anyu sportolás közben mindvégig a gyerkőcön tarthatja a szemét, hiszen a gyerekek és a felnőttek játszóhelyét mindössze egy sövény választja el. Egyébként fentebb a passzázson található a mini TV-stúdiónk, a nálunk készült adásokat a Blikk TV is átveszi. A műsorban naponta egy-egy ismert embert faggat Körmendi Gábor és mondja el észrevételeit a vb-vel és egyéb érdekességekkel kapcsolatban. Ha már egy sportközpontba hívtuk meg a kedves vendéget, akkor a sportolást sem ússza meg a kamerák előtt, Dér Heni, Király Viktor, Árpa Attila, Jáksó László, Szente Vajk, Kefír, Németh Dorottya fitnesz világbajnok, Andy Vajna és a felesége, Tímea is látogatást tett már a műsorban – mondta a We Love Budapestnek Buranits Ildikó, a MOM Sport ügyvezetője.
Fotó: vadnai Szabolcs
A park a labdarúgó-világbajnokság befejeztével sem zárja be kapuit, ugyanis a július 14. és 27. között Budapesten rendezendő vízilabda Eb-re szeretettel várja a mieinkért szorító drukkereket.