Budapest arcai: Flór Péter, a Színes Város főtitkára

We Lobe Budapest: Buda vagy Pest?

Flór Péter: Ferencvárosban születtem, az V. kerületbe jártam 8 évig általánosba, és ebben a kerületben csókolóztam először, gimnáziumba a XIII. kerületbe, egyetemre a Józsefvárosba, szóval nekem nem kérdés: Pest.

WLB: Ez azért merült fel bennünk, mert az egész fesztivál koncepciója az ellentétpárokra épül. Miért?F.P.: Kezdjünk el beszélgetni egymással! Ez a mottója a fesztiválnak. Azért ez a kiindulópont, mert szeretnénk olyan társadalmi ügyeket is bemutatni a falakon keresztül, amelyek sokunkat megosztanak, és gondolkodásra késztetnek.WLB: És ha már Pest: van kedvenc tűzfalad?F.P.: Nehéz a kérdés, mert szinte a 15 ezer négyzetméternyi munka nagy részéhez kötődöm, hiszen kivétel nélkül mindegyik mellett valahol ott kotnyeleskedtem. Ha mindenképpen kell mondani valamit, akkor a Károly körúton lévő Merlin fala az egyik kedvenc tűzfalam, ugyanis ezzel indult el a szervezett formájú tűzfalfestés Budapesten, és Magyarországon, tehát ennek szimbolikus a jelentősége.

WLB: A Színes Város 2008-ban indult, legalábbis az alapötlet ekkor alakult ki, és egyértelműen az első olyan csoport volt Magyarországon, amely tűzfalfestéssel, és legális köztérszínesítéssel foglalkozik. Pontosabban szervezett formában egy új dolgot hoztatok be a köztudatba, ami azóta egyre inkább kezd elterjedni. Mi volt az eredeti elképzelés, mit akartatok ezzel elérni?

F.P.: Megyeri András alapító 2008-ban Ghánában egy önkéntes programon vett részt. Ott festette meg az első tűzfalat néhány barátjával, és született meg az alapötlet, hogy mi lenne, ha mindez itthon is megvalósulna.

Mikor hazatért, benyújtott egy pályázatot.

Az eredeti cél az volt, hogy közterületen minél több alkotás szülessen, ennek eléréséhez mind a szabályozási környezet, azaz az alkotások megjelenésének legalizálása, és a versenyszféra támogatása is szükséges volt. Ebben a folyamatban kívántuk a híd szerepét betölteni az érintett felek között. A gondolatot tett követte, és így alakult meg az akkor még Színes Város projekt nevű kezdeményezés.

WLB: Ez előtt tűzfalra legfeljebb reklámot festettek Budapesten, jól ismerjük a Matáv Széna téri vagy éppen a Krisztina körúti reklámját, mégis hogyan valósulhatott meg az első ilyen jellegű munkátok?
F.P.: A legnehezebbnek az bizonyult, hogy nem volt előtte precedens, azaz bejáratott ügymenet, és ennek kijárása igen sok nehézségbe ütközött. Mindenki ismerte a reklámcélú falfestést, hiszen nemcsak a Telekom innovatív kezdeményezései, hanem anno Pataki Ági Kálvin téri Fabulon reklámja is talán festés volt, ahhoz viszont, hogy kifejezetten szervezett formában a város arculatát javítsuk tűzfalfestéssel, előttünk senki nem jutott el.
WLB: Mennyire volt nehéz egy ilyen projektet keresztülvinni 2009-ben, amikor még jóformán azt sem tudtuk Budapesten, mi az a tűzfal, egyáltalán mit szóltak ehhez a városvezetők?
F.P.: A Fővárossal, és az 5. kerülettel kezdtük, és legnagyobb meglepetésünkre tulajdonképpen 100%-os támogatottságra leltünk itt, ami a szakmai részét illeti, hiszen a teljes Fővárosi Bizottság mellénk állt. Ezt követte Óbuda, ahol szintén támogatták az elképzeléseinket, amely kerület a Vasarely Múzeum miatt volt fontos, ugyanis az egész koncepciónk Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) 1983-ban megjelent azonos című könyvére épül, amelynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki a közterekre a galériákból.

WLB: Előzmény és referenciák nélkül, mi alapján bíztak meg bennetek?
F.P.: Ezt nehéz megmondani. Talán a tiszta és nemes szándék volt az, amit kezdettől éreztek rajtunk, és hogy nem azért szeretnénk dolgozni, hogy majd ebből még több megrendelésünk legyen, hanem egyfajta szenvedély és elhivatottság vezérelt és vezérel minket abban, hogy változtassunk a meglévő környezeten. Az igazi siker e mellett az, hogy a legtöbb szakmai segítséget a fővárostól, és Finta Sándor főépítésztől kapjuk most már, ami egyre európaibbá teszi ezt az egészet, hiszen Európában teljesen elfogadott, hogy a fővárosi főépítész olykor beleszól abba, hogy milyen legyen a városarculat ezen vonulata.

WLB: Pár évvel később utánatok több csapat is elkezdett közterületi falfestéssel foglalkozni. Mennyire fértek meg egymás mellett, milyen a viszony köztetek?
F.P.: A 2009-es induló, nyertes pályázatban kimondottan olyan projekteket támogattak, amelyek valamilyen társadalmi innovációt hoznak Magyarországra. Azt szerettük volna elérni, hogy az állami és a civil szféra kiegészüljön a versenyszférával, amire ez előtt ezen a területen nem igazán volt példa itthon, és ez sikerült. E mellett az is fő szándékunk volt, hogy legyenek olyan követőink, akik szintén magukénak érzik valamennyire ezt a gondolatot, ez is sikerült. Egy szűk szubkultúrából kiindulva mára városképet befolyásoló mozgalom lett, ezt nevezhetjük társadalmi innovációnak.

WLB: A másik csapat inkább közönségbarát festményeket készít, nektek mennyire fontos a közönség visszajelzése?
F. P.: Amikor a magyar Chagallnak tartott festőművész, Ámos Imre 1937-ben találkozott személyesen Marc Chagallal, megkérdezte tőle, hogy szerinte mi a fontos a művészetben, mire kell figyelni? Erre Chagall azt felelte, ő nem tudja mi a fontos, de egyet jegyezzen meg: soha ne foglalkozzon azzal, mi tetszik a közönségnek. Ha ezt megérti, az összes többi másodlagossá válik. A kérdésre válaszolva pedig nem az a lényeg, hogy amit csinálunk, tetsszen a közönségnek, hanem hogy hatástváltsonki.

WLB: Térjünk rá a fesztiválra. Honnan jött egyáltalán az ötlet?

F.P.: Kátai Gáborral, a Szimpla kultúra szervezőjével 2013 tavaszán beszélgettünk (aki azóta már sajnos nincs közöttünk) arról, milyen jó lenne a Szimplában egy olyan fesztivált megvalósítani, amely minden évben létrejön, több napon keresztül tart, és azokat a magyar és külföldi tehetségeket ösztönzi közös alkotásra, akik tudnak egymásról, de egyébként nem biztos, hogy valamiben közösen gondolkodnának. Gábor betegsége miatt akkor és ott ez nem valósulhatott meg, de aztán valahogy így indult el egy irány, később pedig, ezt kiterjesztve kerestük meg a Strongbowt immáron szponzorációs szándékkal, és ezért is lesz a Szimpla a fesztivál központja.

WLB: Van előttetek bármilyen példa, hiszen számtalan európai street art fesztivál létezik, ez most miben kínál újat?

F.P.: Rengeteg kezdeményezést ismerünk, ezek közül talán a leginspirálóbb a lengyel példa, és az ottani partner szervezetünk, a Fundacja Urban Forms munkái. Ott szinte ugyanakkor kezdték a tűzfalfestést, amikor a Színes Város itthon (2008 - 2009-ben), csak közben az egész világ számára példaértékű alkotások születtek. Nem képeslapokat vagy fotót festenek a falakra, és semmilyen szemfényvesztés nincs a munkákban, vagyis nem arra törekszenek, hogy mindenkinek tetsszenek az alkotások, hanem eredetiek, ötletesek a rajzok, és világszerte egyedülállóak. Ez az, ami számunkra példaértékű.

WLB: Milyen háttérrel rendelkeztek, hiszen úgy tudom, nem vagytok graffitisek?
F.P.: Sem András, az alapító, sem én nem vagyok graffitis, de nem is mi festettünk meg eddig ennyi négyzetméter közfalat, ami a SzínesVáros nevéhez fűződik a kezdetek óta, és aminek a töredékét sem csinálta meg még senki itthon. Néha beállok festeni, de az annyira haszontalan, hogy inkább jobb arra hagyni, aki ebben jó. Ugyanolyan átlagos városlakók vagyunk, mint bárki. Engem például kimondottan fel tud dühíteni egy-egy falfirka, márpedig azokkal tele van a VII. kerület. Tinédzserként hallgattam hip hopot is, de inkább olvasni szerettem: Csehovot, Turgenyevet, vagy Jókait és Molnár Ferencet ebben az időszakban olvastam. Outsiderek vagyunk.


András ugyan festett falakat itthon és külföldön, de nem profi szinten, nem volt aktív szereplője a hazai graffitis szcénának, talán pont ettől voltunk képesek egy teljesen új dolgot behozni, elterjeszteni és életben tartani itthon. Évekig dolgozott velünk Rapa, akinek nagyon sokat köszönhetünk, és aki egy élő legenda, ma is figyelemmel kíséri a munkánkat. Tavaly óta pedig külföldi mintára pályáztatunk már elsősorban, mert azt szeretnénk, ha minél több művész kapna lehetőséget a falfestés területén, és tulajdonképpen ezzel is indult a Színes Város a kezdetekkor. Ha mindig ugyanazok festenének a falakra, az rövid időn belül unalmassá válik, de így lehetőség nyílik a folyamatos megújulásra.